Saját magát, illetve hát saját maga egy fokkal szebb kiadását játszotta el 2009-ben. Most, halála után visszagondolva ennél tökéletesebb tisztelgést nem is kaphatott volna. A Brütal Legend Lemmy-figurája ezerszer menőbb, mint egy béna Madame Tussauds-féle viaszfigura. Ha azon gondolkodsz, hogy tudsz igazán méltóképpen emlékezni a hétfőn meghalt rock-félistenre, ne gondolkodj tovább, hanem vedd elő, vedd meg vagy töltsd le a 2009-es Brütal Legend című játékot. A mára méltatlanul elfeledett műalkotást Tim Schaffernek köszönhetjük, aki olyan klasszikus kalandjátékok társszerzője volt, mint a Monkey Island, a The Day of the Tentacle, a Grim Fandango, vagy – a LucasArts után már az általa alapított Double Fine nevű csapattal készített – a Psychonauts. A Brütal Legendet igazi bankrobbantónak szánta a kiadó Electronic Arts, Schafferéknek nem kellett spórolniuk: hatalmas, a hetvenes-nyolcvanas évek heavy metál lemezborítói ihlette világot alkottak, amelybe rejtélyes körülmények között pottyan az egyszerű színpadépítő-hangfalcipelő roadie hős, Eddie Riggs (Jack Black). A feladat egyszerű: meg kell menteni az igazi metálosokat a David Bowie és Billy Idol ihlette glam rocker főgonosztól, a Cure-os gothoktól, a latexruhás szado-mazo démonoktól és egyéb nem true arcoktól. Ami talán a legszebb: feltűnik benne Ozzy Osbourne, Rob Halford, és igen, Lemmy is, mindenki a saját hangján szólal meg, és többé-kevésbé magát is játssza. Lemmy például – most, a halála után ez egy kicsit ironikus – Kill Mastert játszotta, aki a nevével ellentétben basszusgitárjával, pókfonálból font húrokkal gyógyított: először megmentette Eddie szerelmét, majd csatlakozott a csapathoz. (A videón 1:40-nél tűnik fel.) Többen a készítők szemére vetették, hogy Lemmy bizony nem jó színész, és ez meg is látszik a játékon, ami biztos igaz, főleg, ha az ember a New York-i Színészakadémia elvárásaihoz méri, én a sokadik végigjátszás után a következőt tudom erre mondani: DDDDDDDDDDD Tény, hogy Lemmy unottan, egykedvűen tolja, de ez egyáltalán nem baj, egyrészt azért, mert neki eleve ez volt a védjegye, legalábbis, amíg színpadra nem lépett, szóval a figura itt is egyben van, másrészt meg, a francba is, Lemmy benne van egy videojátékban, ez mennyire menő már?! A játék végül mérsékelt siker lett, bankot nem robbantott, inkább kultusza lett. A kritikusok felrótták, hogy túl sok műfajt szerettek volna egybegyúrni a készítők, és mindegyikből (stratégiai játék, szerepjáték, open world őrület) van éppen jobb is a piacon, akik azonban értékelték a vicces, mégis méltó, a metál hőskora előtt lerótt tisztelgést, azok imádták. (A kiadó a javában készülő folytatást elkaszálta, ezzel majdnem tönkretéve a Double Fine-t, köszönjük szépen, Electronic Arts!) Szóval hallgassunk Motörheadet, sztorizzunk, igyunk, ahogy a zenekar kéri, mi pedig azt, hogy játsszon a Brütal Legenddel, aki tud, végtére is így emlékezhetünk rá: elnagyoltan, stilizáltan, de még így is egy kategóriával szebb emberként, mint amilyen az életben volt.