Nagyvilág Ételek megmérgezésével fenyegetőzik egy görög anarchista csoport

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 19..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Három termékcsoportot elővigyázatosságból kivontak kedden a forgalomból Athén és Szaloniki üzleteiben a görög élelmiszerfelügyelet (EFET) utasítására, mert a Zöld nemezis nevű szélsőbaloldali görög csoport élelmiszerek megmérgezésével fenyegetett.


    A csoportosulás azzal fenyegetőzött, hogy sósavval mérgezi meg két görög vállalat termékeit, pontosabban a kólásüvegeket, a friss tejet és a baromfi felvágottakat.

    A cégek már elkezdték a szóban forgó áruk visszahívását.

    Nem ez az első ilyen akciójuk


    A szélsőbaloldaliak interneten ismertetett közleménye szerint így akarnak tiltakozni az állatok leölése és az ünnepnapok mértéktelen fogyasztása ellen.Ez nem az első alkalom, hogy a csoport ilyesmivel fenyegetőzik, már tavaly karácsony táján is le kellett venni az áruházak polcairól négy vállalat termékeit. Akkor a Zöld nemezis bejelentette, hogy klórral és sósavval mérgezte meg a Coca-Cola, a Nestlé, az Unilever és a görög Delta konszern egyes termékeit, és Athén és környékén december 22-e és január 5-e között elhelyezi őket az áruházakban.

    Az anarchisták hasonló akcióval már 2013-ban is felhívták magukra a figyelmet.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...