Törd össze, vagy vesd a Dunába - javasolta a külügyminiszter a Szent Korona sorsán aggódó kormányfőnek. Szemere Bertalan inkább elásta 1849. augusztus 23-án. Igen mozgalmas évtizedek kezdődtek a koronázási jelvények számára a XIX. századdal. A napóleoni háborúk idején két alkalommal is el kellett menekíteni őket Budáról, majd 1849-ben a Habsburgok elől tették kocsira a Szent Koronát. A főváros felé közeledő császári csapatok elől Bónis Sámuel kelt át vele a frissen elkészült, de át még nem adott Lánchídon. Bányába? Szolnokra, később Debrecenbe vitték a magyar államiság jelképeit, csaknem fél évet töltöttek a debreceni városházán. Buda felszabadítása után aztán nagy pompával hozták vissza, miközben a Szent Korona helyzete kissé. A Habsburg-ház trónfosztása után kérdéses volt Magyarország jövendőbeli államformája - írja a Rubicon.hu. A "Kossuth-címerben" nem kapott helyet, ám legitimáló ereje nem veszett el. Épp ezért, amikor a kormánynak 1849. áprilisában ismét menekülnie kellett, Szemere Bertalan miniszterelnök magához vette a koronát és a koronázási jelvényeket, és jobb híján egy darabig magánál tartotta. A szabadságharc bukása után a korona sorsa Szemere kezében volt, aki mindenképp el akarta kerülni, hogy a magyar államiság szimbóluma az ellenség kezébe kerüljön. Először is lekaparta a ládára festett koronát, majd Karánsebesen átadta Fülepp Lipótnak, a bánsági bányavidék kormánybiztosának, hogy egy bányában ássa el. [SIZE=x-small]MTI[/SIZE] A föld alá? Azt mondta, fontos iratokat tartalmaz. Fülepp azonban gyanút fogott, így Szemere tovább vitte a koronát tartalmazó ládát Duna-parti Orsovára. Itt elmondta titkát a vele utazó Batthyány Kázmér külügyminiszternek, akinek válasza meghökkentő volt: „Törd össze, vagy vesd a Dunába" - idézi a Múlt-kor.hu. Szemere azonban eldöntötte: a Szent Koronát nem viszi ki az országból, hanem elássa. Talált három megbízható segítőt Lóródi Ede és Házmán Ferenc belügyminiszteri tanácsosok és Grimm Vince bankjegytervező személyében. ám nekik is azt mondta: a ládában fontos kormányiratok vannak. Először augusztus 22-én ásták el egy, a harcok miatt üresen hagyott ház szobájában, majd a beásott gödör fölött tüzet gyújtottak, hogy elfedjék a friss ásásnyomokat. Valaki azonban kifigyelhette őket, mert másnap a gödröt már félig kiásva találták. Kétségbeesésében ekkor már Szemere is a Dunába akarta süllyeszteni a ládát. Augusztus 23-án így továbbmentek Havasalföld felé, ahol találtak egy sűrűn benőtt, nehezen megközelíthető füzest. És végül itt, ezen a Dunához közeli vízjárta, iszapos földben rejtették el legértékesebb nemzeti tárgyunkat. Súlyos sérülések Az osztrák hatóságok pénzt és erőforrásokat nem kímélve már 1849. őszén megkezdték a korona keresését. Úgy tudni, Kossuth is ügynököket küldött a Szent Koronáért, hogy kimenekítse az országból. Végül az osztrákok jártak sikerrel, föladott információ nyomán hozzákezdtek a környék felásásához. Két hónapig ástak, mire szeptember 4-én előbukkant a láda. A szörnyű körülmények nagyon megviselték a tárgyakat. A láda belülről rozsdás és nedves volt, a pallost szintén megette a rozsda, hegye letört, az arany országalma elszíneződött, Szent István palástja pedig teljesen át volt nedvesedve a koronázási bársonypárnákkal együtt. A korona és a jogar viszont szerencsére sértetlen maradt. Budára szeptember 15-én érkezett meg a Szent Korona ünnepi külsőségek között, majd egy rövid bécsi látogatás után ismét a magyar fővárosban, a koronaőrök védelmében helyezték el.
