2025 Július Ez nem az a film, amit vártál! – 28 évvel később

Ez nem az a film, amit vártál! – 28 évvel később



A 28 évvel később fittyet hány minden folytatásokkal és zombifilmekkel kapcsolatos elvárásunkra. Ez pedig nagyon jól van így, hiszen a végeredmény egy szenzációsan kreatív ámokfutás.

Kétségtelen, hogy a 2002-es 28 nappal később az egyik, ha nem a legfontosabb zombifilm George A. Romero óta. Igaz, hivatalosan nem zombifilm, hiszen valójában nem élőhalottak hozzák el benne az apokalipszist, hanem „a haragvírus” által megfertőzött emberek. De ismerjük a mondást: ami úgy néz ki, úgy viselkedik és úgy hörög, mint egy zombi, az bizony zombi. Egy különbséggel: a 28 nappal később-ben – szakítva a Romero filmjei által meghatározott szabályokkal – már szaladnak is. Valójában nem Alex Garland író és Danny Boyle rendező párosa találta fel a cardio-zombikat, hiszen szórványosan már korábban is láthattunk futó és kocogó holtakat (leginkább a szenzációs Az élőholtak visszatérnek-ben). De kétségtelen, hogy az ő filmjük után vált igazán népszerűvé az, hogy a holtaknak nem feltétlen kell vánszorogniuk.

Ám a 28 nappal később nem csak a mozgékonyabb rémek miatt vált maradandóvá. A minimalista, olcsó home-videó esztétika egészen sajátos, mai napig egyedi és markáns atmoszférával ruházza fel. Ez a képivilág a korábbiaknál jóval intimebb közelségbe hozta a világvégét, a látvány pedig nemcsak szükségszülte megoldás, hanem tökéletesen illeszkedik a tartalomhoz is. A 28 nappal később ugyanis az egyik legemberibb zombifilm, egy csodálatosan találó szubtextussal:

a harag és a gyűlölet vírusként terjed, és ha átadjuk magunkat neki, akkor elveszítjük az emberségünket. Ez az igazi apokalipszis.

Az öt évvel később érkező folytatás már egy sokkal hagyományosabb értelemben vett akció-horror volt, banális hollywoodi fordulatokkal, ám több elképesztően hatásos jelenettel. Hivatalosan ezt a részt Garland és Boyle már csak producerként jegyzik, ám a híresztelések szerint néhány jelenetet – mint a szenzációs nyitányt – Boyle rendezett, és azért Garland is hozzáadott a forgatókönyvhöz. Azóta viszont külön utakon járnak.



Boyle rendezői renoméja érezhetően visszaesett az elmúlt években, ahogyan az időközben rendezői pályára lépett Garland filmjei is egyre inkább megosztóbbnak bizonyultak. Akár ez is indukálhatta azt, hogy most újra összeálltak, hogy visszatérjenek karrierjük egyik legmeghatározóbb darabjához. A mai hollywoodi trendeket figyelembe véve a 28 évvel később könnyedén lehetett volna egy nosztalgiára kihegyezett legacy-sequel, ami utalásokkal és múltba révedéssel akarja megnyerni magának a rajongókat, akik már majd húsz éve várják, hogy trilógiává bővüljön a széria.

De nem ez történt! Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyenek voltak a korábbi filmek.

A 28 évvel később ugyanis valójában nem folytatás.
Legalábbis a klasszikus értelemben semmiképpen sem. Ez nem egy trilógia lezárása, hanem éppen ellenkezőleg: egy új trilógia nyitánya – amelynek középső részét már le is forgatták és jövőre kerül a mozikba. Boyle és Garland gyakorlatilag húztak egy A harag útját. A 28 évvel később ugyanabban a világban játszódik, mint a korábbi filmek – és ezzel nagyjából ki is merül minden konkrét kapcsolat.

De még ezt a világot is másként mutatja meg. Új karakterekkel, új helyszíneken, új stílusban mesél. Témáiban és tartalmában azonban hű maradt az eredeti film szellemiségéhez: a 28 évvel később egy vad, eszelős és eszelősen kreatív tabló az világvége megéléséről, az elengedésről, a halálra való szembenézésről és arról, hogy az apokalipszist követő világ annyira nem különbözik a korábbiaktól.

Ahogy az a címből is kiderül, 28 év telt el az eredeti film és a haragvírus elterjedése óta. Ez idő alatt Anglia teljesen az enyészeté lett. Noha a világ többi részén sikerült megfékezni a járványt, Britannia elesett. A szigetország köré karantént húztak, és elszigetelték a világ többi részétől. (Khm-khm… Brexit.) A túlélők szétszórt csoportjai magukra maradva próbálnak életben maradni a civilizáció utáni világban. Generációk nőnek fel így. Mint Spike (Alfie Williams), aki most először fogja elhagyni a falu határait, hogy apjával (Aaron Taylor-Johnson) portyára induljon a fertőzöttek által uralt vadonba.


A film első fele dramaturgia tekintetében még egy szokványosabb akció-horror/fantasy is lehetne. A fókusz a világon van, amit mi is Spike szemein keresztül szép fokozatosan ismerünk meg. Boyle azonban már itt kilép a megszokott mederből, és végletekig húzza a videoklip-esztétikát. A 28 nappal később-et még házi használatra kitalált, korai, alacsony felbontású digitális kamerákkal rögzítettek; a technika azonban azóta fejlődött, Boyle pedig új filmjéhez már a lakossági videózás mostani fő eszközét, az iPhone-t használta.

Az, hogy a 28 évvel később-et telefonokkal vették fel, nem csak gimmick.
Anthony Dod Mantle operatőr mesteri módon használja az eszközt, melynek eredményeként a 28 évvel később az év eddig legmarkánsabb vizualitással bíró filmje. Helyenként egészen nagyszabású és gyönyörű, máskor pedig – az eredetihez hűen – digitálisan karcosan és darabosan emberközeli. Hasonlóan eklektikus, az atmoszférához sokat hozzátevő a Young Fathers formáció filmzenéje is.

Na, meg az egész film, ami végig meglepő és kiszámíthatatlan. Tobzódik az ötletekben, de mégsem csapongó, hiszen az egyik gondolati szegmenst mindig nagyon szépen futtatja át a következőbe. A 28 évvel később ugyanis nem azt a dokumentarista hangulatot árasztja, mint az első film. Épp ellenkezőleg: a szürrealitásba átcsúszva stilizált és posztmodern. Lassított akciókban kimerevedve fröccsen a vér, miközben a cselekményt klasszikus történelmi eposzok és háborús dokumentumfilmek bevágásaival szakítja meg. Ezek a furcsa, anakronisztikus montázsok azonban nem öncélúak, hanem szépen rímelnek a 28 nappal később egyik fő témájára.

Amikor abban a filmben a katonák arról vitatkoznak, hogy mi a normalitás, a Christopher Eccleston által játszott őrnagy megjegyzi: egész életében halált és öldöklést látott. Miért lenne a mostani helyzet más? Majd harminc évvel később erre tanítja Spike apja is a fiát. Azért ölsz, hogy élsz. És azért élsz, mert ölsz.

A 28 évvel később szerint az emberiség történelme, a civilizációnk nem más, mint egy konstans erőszakhullám.
Mindez alapján Boyle és Garland roppant lesújtóan látja a világunkat – és konkrétabban talán a Brexit utáni Angliát. Ám a 28 évvel később mégsem egy ennyire cinikus és nihilista film. Éppen ellenkezőleg. A vérbő zombiakciókkal terhelt első harmad után indul el ugyanis a film igazi sztorija: Spike útja, hogy orvost találjon a beteg anyjának. Ez az ő felnövés törtélnete. Ő ennek a filmnek az igazi főszereplője.


A traumafeldolgozás, a gyász és a halállal való szembenézés a modern horror slágertémája. Garland és Boyle azonban üdítően frissen, éretten és merészen nyúlnak ehhez a témához.

A halált nem feldolgozni kell, hanem együttélni vele.
A halottakat elsősorban nem megsiratni kell, hanem emlékezni rájuk. Spike útja az enyészetté lett vidéken legalább annyira megviselő érzelmileg, mint feszültségben. A fiatal Alfie Williamsen talán néhol ki is fog a nehéz szerep – de lehet, hogy ez inkább a nem túl erős szinkron számlájára írható. Az anyját játszó Jodie Comer újfent szenzációs, ahogyan a film legemlékezetesebb karaktereként felbukkanó Ralph Fiennes is.

Garland forgatókönyve hemzseg a remek ötletekben, ami érdekes módon szépen rezonál Boyle elvontabb rendezésével. Garland legutóbbi filmjeivel – Ők – szemben ezek a témák nincsenek annyira otrombán a szánkba rágva: a 28 évvel később ilyen téren egy sokkal elmélyültebb utazás. Egy meglepően pszichedelikus trip, amely ugyan a világ zülléséről szól, de megmutatja azt is, hogy a gyűlölet tengerében is lehet okunk reménykedni. Hogy a halálnak nem kell feltétlenül rossznak, fájdalmasnak lennie. És, hogy a legfontosabb nem túlélni, hanem embernek maradni az embertelenségben.

És aztán Boyle és Garland jól megtrollkodnak minket a végén. Minden idők legérzékenyebb és leghumanistább zombifilmjének utolsó pillanataiban ugyanis fullba tolják a kretént. A folytatást ugyanis egy olyan bődületes, abszurd és idétlen parkour akcióval vezetik fel, amit mintha csak egy idétlen francia akció-vígjátékból emelték volna át.

A 28 évvel később az elmúlt évek messze legeredetibb zombifilmje. Egy önmagában is teljes, egész alkotás, ami nemcsak, hogy a korábbi filmek ismeretét nem igényli, de ha nem lenne az epilógus cliffhangerje, akkor a folytatást sem. Mert így is lehet „folytatást” csinálni: a múlt felidézése helyett új utak keresésével. Az elemek újragondolásával, a lényeg megtartásával. Kicsit a sorok között erről is szól ez a film. Hogy a jövőre érkező „második” (avagy negyedik) résznek sikerül-e 19-re lapot húzni, majd meglátjuk, de az már nem változtat azon, hogy a 28 évvel később az év egyik legkülönlegesebb filmélménye.

A 28 évvel később július 3-től látható a mozikban.

2025. július 6.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/28-evvel-kesobb-kritika