Nagyvilág Ez óriási veszélyt jelent Merkel számára

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. október 25..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Bár Németországban nagyon sokan elégedettek a mostani életszínvonallal és politikai rendszerrel, de miközben Európában mindenhol a változás zajlik, addig a status quo őrzése hátrány lehet az európai nagyhatalom számára – mondta Boris Kalnoky, a Die Welt tudósítója a Külügyi és Külgazdasági Intézetben a német választásokról tartott rendezvényen. Mráz Ágoston Sámuel szerint Németországban megszűnt a baloldali dominanciájú parlament és létrejött a centrális erőtér.


    Az arányos választási rendszer arányos választási rendszerként működött most Németországban szemben a 2013-as választáson – mondta Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Csoport vezetője szerint az arányos eredmény egy instabil helyzetet teremtett, mivel nehéz a kormányalakítás a sok párt miatt. Azt is mutatta a mostani voksolás, hogy jelentős különbség volt az egyéni jelöltekre és a listákra adott szavazatokban – tette hozzá. Angela Merkel stratégiája arra épült, hogy demobilizálja az ellenfél szavazóit az ellenzéki pártok témáinak átvételével. A migráció igenis téma volt a kampányban, ami a CDU pozícióját gyengítette – mondta az elemző.

    Nem lesznek nagy reformok


    Németországban megszűnt a baloldali dominanciájú parlament és a CDU vezetésével létrejött a centrális erőtér. Ennek a lényege, hogy a parlament jobboldala és a baloldala egymással koalícióképtelen, így pedig kényelmes helyzetben van Merkel – mondta az elemző. Emlékeztetett arra is, hogy a CDU Szászországban és Bajorországban jelentős veszteségeket szenvedett. Várhatóan megalakul a CDU-CSU-FDP-Zöldek kormány, ami nem fog jelentős reformokat felvállalni, kérdéses a várható koalíció stabilitása, de a kancellár fenntarthatja a kabinet működését – mondta Mráz Ágoston Sámuel.

    [​IMG]

    Kérdéses, hogy mennyire lesz stabil az Angela Merkel vezette következő kormány

    Forrás: AFP/Odd Andersen
    Nem akarnak több konzervativizmust


    A 2017-es év kezdetén sokan leírták a CDU-t, sokan hitetlenkedve tekintettek a jövőbe – mondta Frank Spengler. A Konrad Adanauer Stiftung (KAS) magyarországi képviseletvezetője szerint Merkel elérte a stratégiai célját, mivel a legnagyobb frakcióval rendelkeznek, valamint nélkülük nem lehet kormányt kötni. A bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak alakulat szavazói széles spektrumról érkeztek, és nem csak a kereszténydemokrata pártoktól – tette hozzá. A CDU-ról azt mondta, hogy a fő kérdés, hogy a konzervatív irányba mozduljon-e el a párt a következő időszakban, de a szavazók nem akarnak több konzervativizmust, így ha elmozdulnak jobboldal felé, akkor a közepet más el tudja vinni. Összességében a CDU, az FDP és a Zöldek szavazói körében többség áll a koalíciós kormányzás mellett.

    Erősebb Közép-Európa jöhet


    Németország egy nagyon elégedett ország, nem sokan akarnak változást, míg Németország körül minden mozgásban van – mondta Boris Kalnoky. Jó-e, ha egy ilyen helyzetben egy európai nagyhatalom nem gondolkozik változásokban, és az állandóság fontosságát szeretné biztosítani? – tette föl a kérdést a Die Welt magyarországi tudósítója. Nem Merkel messzelátását támasztja alá, hogy kinyitotta a CDU jobbszélét, így pedig tér nyílt az AfD előtt. Hasonló a helyzet a migrációs válság ügyében, ahol nem a messzelátást bizonyította a kancellár – tette hozzá.

    [​IMG]

    A bevándorlásellenes AfD előtt részben Merkel hibája miatt nyílt tér

    Forrás: Sputnik/Grigoriy Sisoev

    Kalnoky szerint mind a menekültválságban, mind a pártrendszer átalakulásában Merkel gondolkodása strukturálisan fogja volt az intézményi adottságoknak. Az AfD témáival tartalmilag sokan egyetértettek, de a párt stílusa miatt sokan nem voksoltak rá. A német társadalom foglya egy olyan gondolkodásnak, hogy a status quo a legfontosabb, miközben Európában minden gyorsan változik – mondta az újságíró.

    Jól látszik, hogy növekszik a közép-európai együttműködés, amiben Ausztria is részt vehet. Egy új befolyási tényező jöhet létre az Európai Unióban, ráadásul ezen országok gazdasági súlya is növekedhet, ami felértékelheti a szerepüket – mondta Boris Kalnoky. Nem lehet, hogy jobb lenne Németországnak, ha Közép-Európa felé fordulna Franciaország és Olaszország helyet? – tette föl a kérdést az újságíró.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...