Tudomány Ezt rettenetesen élvezik a fizikatanárok

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2017. december 04..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    Valóságos élménycunami a magyar fizikatanárok számára a CERN-ben eltöltött egyhetes tanulmányút. A magyar kezdeményezés immár nemzetközi szintű programmá nőtt ki magát.


    Az elmúlt években csökkent a gyerekek természettudományos érdeklődése, ami elsősorban nem a kutatás-, hanem sokkal inkább az oktatás területét érintette. Ez pedig azt jelenti, hogy kevesen akarnak fizikát tanítani, a középiskolások kis része lép a természettudományok területére.

    Nem a fizikus utánpótlást féltjük, akkor leszünk bajban, ha nem lesznek mérnökeink, orvosaink, fizikatanáraink"

    - fogalmazott Horváth Dezső professzor, az MTA Wigner Fizikai kutatóközpont (Wigner FK) fizikusa. Persze az éritettek nem tétlenkednek, hiszen a Wigner FK-ban is van több - középiskolásoknak szervezett - program, aminek keretében a résztvevő középiskolások érdekes és hasznos kutatómunkában vehetnek részt.

    [​IMG]

    Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN új, LIinac 4 lineáris részecskegyorsítóját fényképezi egy riporter a CERN meyrini székhelyén az eszköz avatási ünnepsége előtt

    Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Valentin Flauraud

    Az érdeklődés felkeltésének másik pillérét pedig a CERN (az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) teremtette meg Sükösd Csaba, a BME professzora kezdeményezésére. Mint Horváth Dezső elmondta, a CERN a fizikatanárok lelkesítésével és motiválásával igyekszik a diákok érdeklődését felkelteni, az első negyven magyar fizikatanár látogatását a Nagy Hardonütköztető (LHC) hazájába Sükösd professzor szervezte meg s egy évtizedig folytatta is ezt a munkát. A CERN részéről Horváth professzor koordinálta az együttműködést.

    Közbelépett a PADI


    Viszont a támogatási rendszer átalakulása miatt megszűnt a vállalati szponzoráció, így a közvetlen támogatás tavaly az Akadémia részéről érkezett, az idei programot pedig - aminek áttekintő konferenciája november 25-én volt - már a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) Alapítvány támogatta 3,5 millió forinttal. Így a program nem, hogy nem állt le, de napjainkra nemzetközivé nőtte ki magát. Brazil és dél-afrikai csoportok is részt vesznek a programban - hívta fel a figyelmet Horváth Dezső.

    [​IMG]

    Az LHCb kísérletben használt berendezés egyik hatalmas mágnese

    Forrás: CERN/LHC/Peter Ginter

    Bánkuty Tamás, a PADI Alapítvány igazgatója elmondta, hogy az alapítvány célja az oktatásinnováció támogatása és oktatási módszerek színvonalának fejlesztése, ezért tartották fontosnak a program támogatását és életben tartását.

    A programban alapesetben csak egyszer lehet részt venni annak érdekében, hogy lehetőség szerint minél többen részt vehessenek a képzésben.

    Így is háromszor annyian jelentkeztek, mint ahány szabad hely volt. A részletes motivációs levél megírása és annak pozitív elbírálása után egyhetes, reggeltől estig tartó tanulás és munka várja a fizikatanárokat. Rettenetesen élvezik a programot, nagyon jók a tapasztalatok - mondta Horváth Dezső hozzátéve, hogy a résztvevőknek értékelniük kell a képzési időszakot, saját munkájukról pedig képes beszámolót kell írniuk. És az alapcélok is megvalósulni látszanak, hiszen az iskolájukba visszatérő tanárok erős motivációt jelentenek a gyerekek számára. S ugyan önköltséges alapon, de évente mintegy tucatnyi magyar fizikatanár szervez csoportokat a CERN-be.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...