A tavalyi balhék után kijöttek az új kísérleti törikönyvek, melyek éppen a legérzékenyebb és legvitatottabb korszakokkal foglalkoznak. Zsidó tanácsköztársaság, népi-urbánus vita, demokratikus ellenzék helyett nyilasok: megnéztük, mit tanítanak mostantól Trianonról, a Horthy-korszakról és a holokausztról. Iskoláskönyvet normális ember csak addig olvas, amíg feleltethető életkorban van, tavaly mégis felnőtt hobbi lett a tananyagban való hibakeresés. A Facebookon hetente jöttek szembe felháborítónak érzett idézetek, béna feladatok, célzatos politikai szövegek; a tankönyvpiac állami lenyúlása, több jó könyv értelmetlen bevonása miatti felháborodás olyan régi marhaságokat is előhozott, amiket még a múlt évezredben követtek el. Legtöbb bírálatot a kísérleti 9.-es történelemkönyv kapta, erről hamarosan megjelenik a Történelemtanárok Egyletének oldalán egy részletes szakmai kritika is, ami ideológiamentesen, csak a hibákra fókuszálva szedi ízekre a könyv több fejezetét. Legnagyobb felháborodást idáig az őstörténeti fejezet váltotta ki, és főleg a kapcsolódó munkafüzet egyik feladata, ahol a gyerekeknek forráskritikai célzattal áltudományos mániákat kellett elemezniük, de nem volt elég egyértelműen jelezve, hogy az idézetek csak összeesküvés-elméleti ostobaságok. Az MTA is bírálta a tankönyveket a bennük lévő dilettáns nézetek miatt, és külön szakmai vitát szenteltek ennek a néhány oldalnak. Jövőre már nem lesz bent ez a feladat, a magyar–sumer származásról szóló idézeteket a bírálatok miatt kivették a munkafüzetből. Ezt Borhegyi Péter, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szerkesztője mondta nekünk, akit azért kerestünk meg, mert a tavalyi évfolyamok után most megjelentek az új, 7.-es és 11.-es kísérleti történelem tankönyvek is. Ezek az 1849-től 1945-ig tartó évtizedeket fedik, vagyis a legérzékenyebb, politikailag is megosztó időszakokkal foglalkoznak: Trianonnal, Horthy-korszakkal és holokauszttal, tele vitatott figurákkal. Zsidó kommunisták, antiszemita pogromok Hogy mit írnak róluk? A tankönyvek teljes szöveggel fent vannak az interneten, bárki lecsekkolhatja. Nézzünk egy különösen érzékeny témát a 11.-es törikönyvből: „A magyar kommunista vezetők jelentős része olyan zsidó származású személy volt, aki elhagyta a saját közösségét és annak hagyományait, de nem tudott vagy nem akart beilleszkedni a dualizmus korának úri-polgári világába, annak nemzeti és keresztény hagyományaiba. Erős társadalomkritikát fogalmaztak meg, amit az is táplált, hogy a politikai elitbe nem volt sok esélyük bejutni. Így váltak ›közösségen kívülivé‹ és ›gyökértelenné‹, ezáltal érzéketlenné a nemzeti és vallásos hagyományokra.” Azzal, hogy a tankönyv belemegy a „zsidó tanácsköztársaság” előbb hivatalos dogmává tett, majd sokáig tabunak számító kérdésébe, elég bevállalós – Gerő András egy hasonló témában tett kijelentése miatt vádolta meg akadémiai antiszemitizmussal az egyik legismertebb magyar történészt. Kérdés, a tanárok mit hoznak ki mindebből az órákon, de ostobaság lenne itt kapásból bújtatott antiszemitizmust kiáltani. Ezt a fejezet folytatása is jelzi, melyben az antiszemita pogromok előtt arról van szó, hogy a magyarországi zsidóság nagy része a háta közepére sem kívánta a proletárdiktatúrát, majd a korabeli anekdotát idézik, amelyben két jámbor zsidó, kik azon tanakodnak, hogy „vajon zsidó vallású-e Pogány József népbiztos”, a rabbihoz fordul, a válasz pedig: „a népbiztosok között nincs se zsidó, se keresztény, mert az mind pogány”. Bár sokan eleve gyanakvással veszik majd kézbe az új könyveket, mi a szöveget laikusként átfutva úgy látjuk, a kísérleti tankönyv agymosás helyett inkább gondolkodtatni akar. Vitatott témákba is belemegy, többféleképpen értelmezhető forrásokból hoz idézeteket, melyekről a diákok – nyilván irányítottan – kialakíthatják a saját véleményüket. De nem a tankönyvszerző akar mindent elmondani. Matolcsy banánja a földrajzkönyvben Az új, 10.-es kísérleti földrajztankönyvben több a furcsaság. Összességében szintén nem egy politikai pamflet, de mivel tankönyvek esetében azért nem is ez a mérce, az összkép így is cinkes. Van benne szoftos globalizáció- és multiellenesség, de ennél feltűnőbb, hogy bekerült a „kelet-európai banán” – ez az elképzelt fejlődési övezet Matolcsy György találmánya, itt is tőle kellett, hogy átvegyék. A könyv az Európai Unió előnyeit az emlékezetesen elbénázott pécsi Európa Kulturális Fővárosa projekttel szemlélteti, és ki tudja, miért, a négyes metró is szükséges beruházásként jelenik meg. Magyarország legszegényebb vidékéről azt írják, hogy a Cserehát éppen a hátrányokból előnyöket kovácsolva ébred újra – ami csodálatos lenne, de ez sajnos inkább csak vágyálom. Hol vannak a demokraták? Lőrinc László, a Történelemtanárok Egylete alelnökének vegyes a véleménye a kísérleti tankönyv első átfutása után. Úgy látja, vannak benne jó irányok, például a különféle nézetekbe, módszertani kérdésekbe bevezető Történész szemmel című blokk, de az egész kicsit jobbra húz. Ezzel együtt a leggyakrabban használt, Száray-féle tankönyvcsaládnál nem rosszabb. Ő úgy érzi, a könyv például Károlyit egyoldalúan inkompetensnek ábrázolja, nem derül ki, hogy a német szövetség ellenzője volt, akire így az a csőd szakadt rá, amit éppen megelőzni akart. Nem tud ezrek internálásáról (és ennek részleges felszámolásáról a Bethlen–Peyer-paktummal) sem; Horthy pedig mindenkinek elfogadható politikusként jelenik meg, és kimarad, hogy ezt főleg a hadseregnek köszönhette. A könyv Bethlent is túl kedvezően mutatja be; például nem tisztázzák, hogy a kormányzása alatt milyen súlyos választási visszaélések voltak. Lőrinc fájlalja, hogy a könyvből kimaradt a Horthy-rendszer demokratikus ellenzéke (demokraták, liberálisok, és érdemben szociáldemokraták is), pedig nekik jelentős szerepük volt a budapesti helyhatósági politikától a zsidótörvények megbélyegzéséig. Tényleg kicsi volt a magyar ellenállás, de azért az is döbbenetes, hogy ez nem kap egy sort sem. Bajcsy-Zsilinszkyről csak annyi van, hogy jobboldali radikális volt, az egyáltalán nem derül ki, hogy miért is van róla manapság út elnevezve – mondta a történelemtanár, aki a Horthy-államról szóló fejezetet viszont kifejezetten jónak tartja, és annak is örül, hogy a roma holokausztról is van szó a könyvben, még ha a Ráadás blokkban is, ami itt igencsak rossz csengésű. Nem kurzustankönyv „Nem érzékeltem, hogy kurzustankönyvet akarnának csináltatni, már az elején leszögeztem, hogy politikai vállalást nem teljesítek” – mondta nekünk Paksa Rudolf, a középiskolai tankönyv egyik szerzője. Ő az MTA BTK-ban dolgozik, de rajta kívül is neves történészek vettek részt a projektben, és nem jobboldali megmondóemberek. Az általános iskolai könyv megírásában nagy súllyal vett részt az elismert Zeidler Miklós, és a lektorok (Ifj. Bertényi Iván és Szarka László) neve is ad némi garanciát. A vezető szerkesztő és szerző Borhegyi Péter nekünk főleg két dolgot – szerinte újdonságot – emelt ki. Egyrészt azt, hogy mivel mostantól egyetlen tanévben kell eljutni 1848-tól 1945-ig, ez a magyar történelemnek egy új típusú szemléletmódját is igényli; erre utalna a borító is, rajta a rozsdaette Deák-szoborral és a háborúban felrobbantott Duna-híddal. A másik a történelmi gondolkodás erősítésének szándéka, hogy a forráselemzés készségfejlesztésével a gyerekek kritikusabban tudjanak hozzányúlni a szövegekhez. Más kérdés, hogy valójában ez nem a mostani kísérleti tankönyvek innovációja: több korábbi tankönyvcsaládra ezek kifejezetten jellemzőek voltak; más kérdés, hogy az állami tankönyvpolitika ezeket önkényesen kivonta, és most néhány értékét – mint látjuk – maga is átveszi. A mostani könyvben van azonban néhány valóban új tartalmi elem, például a Horthy-kor politikai irányzataival kapcsolatban. Többek között éppen Paksa kutatásai irányították a figyelmet a nyilasok harmincas évek végi történetére; a tankönyv most a valóságnak megfelelően erősebben hangsúlyozza a szélsőjobboldali mozgalmak korabeli jelentőségét; és persze nem azért, mert ezt követendő hagyománynak gondolná. Igaz, ezt talán túl is tolták, mert a baloldal eközben alig jelenik meg. Hasonló irányú az eltolódás az irodalomtörténetnél. Tormay Cécile-ről és a „keresztény-nemzeti” kurzusirodalomról előbb van szó, mint a Nyugatról – a szerzők szerint ez nem ízléskérdés, csak a kor valódi erőviszonyainak a bemutatása. Érdekes és jellegzetes a népi-urbánus szembenállás tárgyalása: miközben nem mismásolják el az azóta is meghatározó szekértábor-konfliktust (a népieknél például az antiszemitizmust, és azt, hogy az idetartozóknak minden irányba nyílt út a szélsőjobbtól a kommunizmusig), a fő vonal, hogy mindkét csoport modernizációt akart a maga módján, és nem is annyira a politikai programokban különböztek egymástól. Kis lépések szorításban A kísérleti tankönyv történelemképén leginkább azt érezni, hogy azt próbálják átadni, hogy a korban hogyan élhették át az eseményeket – ez a fajta megéléstörténet egyébként is népszerű mostanában. A tankönyv felvillant például valamit abból, hogy a harmincas években vajon miért tarthatták a kortársak közül sokan Sztálint sikeresnek (mondjuk az emelkedő életszínvonal miatt). Ezek az irányok összhangban vannak a nemzetközi történetírással. Ott rég megkérdőjeleződött a hagyományos politika- és hadtörténet kizárólagossága, és azok a „prezentista” elfogultságok is, melyek a múltat csak egyfelől, az utókor szempontjából leegyszerűsítve mutatják be. De azért forradalmi újdonságokra a kísérleti tankönyvekben nem kell számítani. Hangsúlyokról van szó, nagy újítást nem léptek meg. Pedig annak is jócskán itt lenne az ideje. A kerettanterv sokak szerint vagy 50 évvel van lemaradva. Nagyon szűk mozgásteret hagy, elavult a szemlélete, és nem segíti a gondolkodtatást, a kritikai készségfejlesztést. És akkor ott vannak még a tanárok, akik közül sokan szakmailag és pedagógiailag a tankönyvszerzőknél konzervatívabbak. A többség azt és úgy akarja tanítani, amit és ahogy maga is megtanult. Hogy az új tankönyvek mennyire működnek a gyakorlatban, főleg rajtuk fog múlni. Ebben a közegben az új történelemkönyvek a múltat megpróbálják távolsággal kezelni. Emiatt a szöveg kicsit túl steril marad, és nem megy rá arra, ami Nyugat-Európában a történelemoktatás egyik fő célja: hogy segítse a „felelősen gondolkodó állampolgárok“ kinevelését. Összességében: az irány jobb annál, mint amitől sokan tartanak, a tempó viszont nagyon lassú. És a gyakorlatilag államilag monopolizált tankönyvrendszerben a túl sok kompromisszumnak túl nagy tétje van. Attól pedig, hogy az új könyvek átvesznek néhány jó dolgot a korábban önkényesen kivont legjobb tankönyvek (például az egyaránt sokat dicsért mozaikos és a műszakis sorozat) értékeiből, még nem teszik utólag elfogadhatóvá, hogy ezeket a szakmai szempontokra fittyet hányva, politikai alapon elvették a tanároktól és a gyerekektől. http://index.hu/tudomany/tortenelem/2015/05/14/ezt_tanitjak_a_horthy-korrol_az_uj_tankonyvek/
