Nagyvilág Ferenc pápa: Azt kérjük az Úrtól, hogy térítse meg a terroristák szívét

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 01..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Fájdalmának adott hangot az utóbbi napokban Szomáliában, Afganisztánban és kedden New Yorkban elkövetett terrorista merénylet miatt Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren.


    A világ különböző részein elkövetett merényleteket Isten nevével visszaélő gyilkossági őrületnek nevezte a Mindenszentek ünnepén mondott beszéde után.

    Azt kérjük az Úrtól, hogy térítse meg a terroristák szívét, és szabadítsa meg a világot a gyűlölettől és a gyilkossági őrülettől, amely Isten nevével visszaélve oszt halált – mondta a katolikus egyházfő.

    Halottak napján a Rómától több mint hatvan kilométerre található Nettuno amerikai katonai temetőjébe látogat, utána pedig a Fosse Ardeatine egykori római kőbányába, ahol 1944 márciusában az olasz fővárost elfoglaló németek 335 foglyot végeztek ki.

    Ferenc pápa kijelentette, a háború és az erőszak áldozatairól akar megemlékezni. A háborúk nem termelnek mást mint temetőket és halált: jelzést akarok küldeni emberiségünknek, amely úgy látszik, nem tanult semmit a leckéből és nem is akar tanulni.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...