Már manapság is könnyű elveszni a multimédiás élményekben: filmekben, videojátékokban. De mi lesz, ha tényleg megtévesztő lesz a két világ hasonlósága, mi húzhat vissza a valóságba? És mi is a valóság? Az Uncanny Valley című, alig tíz perces kisfilm készítői abból indultak ki, hogy minden, ami jobbnak tűnik a valóságnál, függőséget okozhat. Ezért szoknak rá emberek kábítószerekre, és egy elképzelt jövőben ezért képtelenek feladni valamilyen virtuális világhoz való ragaszkodásukat is. Természetes, hogy egy ilyen addikció kialakulásához most is, és a jövőben is kell maga az emberi lemondás, gyengeség, ennek mikéntjét nem szakterületünk boncolgatni (igazából most is azért hoztuk fel, nehogy valaki eme cikk miatt is a videojátékokat hozza fel bűnösnek). Egy a lényeg, ha a technológiai környezet elér egy olyan szintet, hogy egy virtuális valóság tényleg minden érzékszervünket átverő módon valóságosnak tűnik, ráadásul ez a világ valamilyen téren jobbat ad, mint a valóság – csodákban, kalandokban, lehetőségekben, adrenalinban, vagy bármiben -, akkor az erre hajlamosakra tényleg leselkedik majd a veszély, hogy inkább “odaát” akarnak élni, mint saját életükben. A Federico Heller által rendezett kisfilm először ál-dokumentumfilmként kezdi körbejárni a problémát egy elképzelt közeljövőben, azonban tartogat még csavarokat arról is, hogy vajon tényleg “csak” a függőség veszélye fenyegetheti-e a játékosokat. A film nem csak profi megvalósítása, vizuális effektjei miatt érdemli meg a figyelmet, hanem mélyen elgondolkoztató is. Jöhet a klisé: ha csak egy rövidfilmet akar megnézni az idén, ez legyen az.