Futni mentek – Fegyverek Zach Cregger második horrorfilmje, a Fegyverek (Weapons) annak ellenére, hogy milyen pazar premisszával indít, meglepően csalódáskeltő eredményt produkál. Egyik legnagyobb erénye, hogy többet fog nevetni rajta a közönség, mint rettegni. Már jó előre megelőzte a híre a Fegyvereket, mert Zach Cregger forgatókönyvének megszerzésére a horror olyan aktuális nagy alakja is pályázott produkciós cégével, mint Jordan Peele. Végül a New Line Cinemánál, és így a Warnernél kötött ki a történet, amelyet maga az írója is rendezett meg. Cregger, aki korábban komikus színészként volt ismert a szakmában, 2022-ben fordított egy nagyot a pályáján a Barbárral, egy rendkívül fordulatos és brutális horrorfilmmel, amely a zsáner elvárásait úgy állította a feje tetejére, hogy többek közt teret adott egy #MeToo-vonulatnak is. Az alkotás kritikai és közönségsiker lett, így joggal várták a műfaj rajongói, mivel rukkol legközelebb elő. A Fegyverek szintén rendkívül pozitív visszhangnak örvend, miközben a rendező a horrort inkább a misztikus thrillerre cserélte le. A történet felütése is megkapó: egy osztálynyi gyerek (egyetlen társuk kivételével) fogja magát és hajnali 2 óra 17 perckor elrohan otthonról. Hogy hova szaladnak oldalt kitartott karokkal, ugyanabban a formázatban, nem tudni, a kisváros lakói azonban egy mindössze pár napos cselekmény során igyekeznek a végére járni. A középpontban található rejtély az, amely összefogja ezt a sokszor szerteágazó építkezést, ugyanis Cregger a Barbárhoz hasonlóan itt is non-lineáris történetmeséléssel él, sőt még direktebben nyúl A vihar kapujában-féle narratívához. Azaz hat fejezetre tagolja a Fegyvereket, mindegyiket egy másik szereplő szemszögén keresztül mutatja meg. Ez a fajta narratív eszköz lehetőséget biztosít arra, hogy külön-külön empatizáljunk a szereplőkkel, ismerjük meg hátterüket és alaposan felépítsék a karakteríveiket. És ha van helye ennek a sokat látott trükknek, az pont egy megbolyduló kisváros lakóinak élete, ahogy megküzdenek egy lehetetlen és megmagyarázhatatlan helyzettel. Minden adott tehát a Fegyverek számára: az óriási hype, a megfelelő szinopszis, a misztérium, valamint a remek színészi gárda Julie Garner és Josh Brolin vezetésével. Zach Cregger egy fokkal magabiztosabb a rendezői székben, mert sokkal több teret ad a cselekményének, és nagyon távolról indítja el a párhuzamos szálakat – hogy azok csak a 129 perces film legvégére fussanak össze. Filmje távolról nézve egy ambiciózus darab, amely zsonglőrködik a drámai, thriller, krimi és horror elemeivel is, miközben a fekete humor sem áll messze tőle, ahogy azt már korábban is bizonyította. Viszont alaposabb megvilágításnál elbizonytalanodhat a néző: a Fegyverek sztorija közel sem akkora truváj, mint amekkora feneket kerítenek neki. Manapság a horror egy nagyon komoly átalakuláson, egy amolyan újjászületésen esik át. Rengeteg a kasszasiker, emellett egyre komolyabban veszi a szakma is, elég csak az előző díjszezonban ajnározott A szerről, vagy az idei év meglepetéséről, a Bűnösökről beszélni. A horror nem csak niche: már egyre inkább ostromolja az A-ligát, mégpedig azért, mert a vásári elemek esetleges megléte mellett vaskos és megalapozott tartalmat és gondolatiságot tudnak felmutatni a történetek. Szinte már elvárás, hogy egy horror, ha mérvadó akar lenni, valamiféle allegóriát vagy metaforát használjon annak érdekében, hogy reflektáljon egy társadalmi kontextusra vagy egy emberi érzelemre. Ez azzal is járt, hogy az elmúlt években megszaporodtak az olyan horrorok is, amelyek a gyászról, a traumák feldolgozásáról szólnak, és tulajdonképpen drámák álruhában. Az olyan filmek, mint A Babadook és az Örökség megreformálták a műfajt, de manapság például a Mosolyogj-sorozat már csak összekeveri a terrort a hősök szélsőséges lelki abuzálásával. És nem igazán tudnak újat mondani ebben a témában – ezt Cregger is érzékelte. Interjúban is említette, hogy a horror ezen irányától szeretne távol állni, valamint társadalmi reflexiók se jártak a fejében a szkript írásakor. Maradt tehát egyvalami: egy alapvetően nem bonyolult, egyenes vonalú történet, csupán feltördelve és kicsit összekutyulva. De ennél még a Ponyvaregény is összetettebb volt narratív szinten. A Fegyverek hiába csavargat a saját koncepcióján, attól még egy elég sematikus sztoriról van szó, ami egy nagyon szórakoztató csattanó felé tart. Utólag visszatekintve egészen érthetetlen, Zach Cregger miért gondolt egyenlőségjelet tenni a felvonultatott szereplők közé. A meghurcolt tanítónő (Julia Garner), a kétségbeesett apa (Josh Brolin), az igazgató (Benedict Wong), a fiatal rendőr (Alden Ehrenreich) és a város narkós csövesének (Austin Abrams) fejezeteire ugyanis hiába fordít a sztori arányos játékidőt, mikor nem lényegesek mindannyian az összegész szempontjából – karakterívet pedig szinte egyiknél sem találunk. A Stephen Kingtől ellesett forrongó kisváros atmoszférája sem átütő, hisz a szereplők nem reprezentálják kellően a település szellemiségét vagy közhangulatát; ezáltal a film egy fontos aspektusa landol a kukában csak azért, hogy a párhuzamos történetmesélés rejtélyességében fürdőzhessünk. Amikor pedig jönnek a válaszok, az vagy kellemesen borzongató, vagy nem annyira kreatív. Egy jelentős női karakter megjelenése új színezetet ad a filmnek, az őt játszó színész pedig erős aurával tölti be a vásznat. A gonosz misztikumát nem szándékozik kellően feltárni, azonban a krimithriller épp a súlyos válaszokkal és a motivációkkal szokta lebilincselni a közönségét, így a műfaji átjárás nincs összhangban. Se átfogó metaforarendszer, se személyes karaktermotívum nem szolgál magyarázatokkal arra, miért és mire fel történik a Fegyverek cselekménye. Adta volna magát az iskolai lövöldözésekre való utalás (ha már a cím is Fegyverek), az istápolásra szoruló függő vagy beteg szülők ápolásának megjelenítése, az alkoholizmus hatása, a kisvárosi pletykahadjárat és a csordaszellem kritikája – tulajdonképpen bármi. Mert ha ki is derül, miért mentek egy kiadós hajnali kocogásra a gyermekek, a válasz kissé lelombozó ahhoz képest, hogy mekkora csűrés-csavarás ment előtte a fejekben – tényleg annyira alkalmatlan a rendőrség, hogy egy apuka előbb összerakja náluk az első egyértelmű bizonyítékok alapján a megoldást? A Fegyverek egy nagyon mívesen, erős rendezői és atmoszférateremtő munkával előállított eszköz, csupán üres a tár. Nincsenek meg a gondolatmagvak, amelyeket a néző fejében elvetne, és amely már iparági sztenderd lett a feltámadó horrorzsánerben. A szórakoztatás megy neki, hatásmechanizmusával olykor sikerül meglepőket húznia, humora pedig ösztönösen jön a gyakran bizarr és morbid helyzetekből. Terjengős cselekményvezetése sem térül meg, pedig a háromszöget formáló, futó gyerekek képe mémesülhet a horroremlékezetben. 2025. augusztus 13. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/fegyverek-kritika
