2024 Szeptember Ha túl sok pénzt költesz Bobbyra – Lepattanó

A témát ebben részben 'Filmek Bemutatói' Péter28 hozta létre. Ekkor: 2025. október 01. 10:54 -kor.

  1. Péter28 /

    Csatlakozott:
    Kedd
    Hozzászólások:
    144
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    Ha túl sok pénzt költesz Bobbyra – Lepattanó

    [​IMG]

    Gombfocis magyar filmre leszerződtetni a Dallas Bobby Ewingját (Patrick Duffy) jó ötlet, ha végtelen büdzséből forgatunk vígjátékot. A Lepattanó elkészítésére azonban sajnos kevesebb pénz jutott.

    Bocsánat, nem gombfoci, hanem „SZEKTORLABDA!” – ahogy azt a film szereplői nagyjából ötpercenként egymás és a nézők arcába kiabálják. Ezen az első néhány alkalommal még nevetünk, aztán gyanakodva tanakodunk, hogy ezt vajon tényleg viccesnek gondolták-e ennyiszer elsütni, végül pedig már csak legyintünk, hogy mindegy is, ez már nem lesz jobb.

    Ehhez hasonló apró, de annál bosszantóbb, és a forgatókönyv újbóli átnézésével kiszűrhető hibáktól hemzseg a Lepattanó, amit ezáltal nehéz felhőtlenül élvezni.
    Szeretni persze ettől még lehet, sőt! Ahogy a film alkotói is kiemelték, ezen hétköznapi kisemberek mindennapos csetlés-botlásaival könnyű azonosulni, átérezni a fennmaradásért – pontosabban a csapatuk fennmaradásáért – vívott ádáz harcukat, miközben a csapvizet is alig tudják kifizetni a kocsmában. A történet főhősei ugyanis egy szektorlabda (így hívják tehát a versenyszerűen űzött gombfocit) csapat tagjai: Kálmán, a vezér (Scherer Péter), a megjelenésével és megszólalásaival minden nőt – rossz értelemben – ámulatba ejtő Szilárd (Katona László), a magát macsónak képzelő Magnum-hasonmás Atti (Fekete-Lovas Zsolt) és a frusztrációkkal tele lévő, dadogós Erika (Waskovics Andrea). Az RSZK (Remeteházi Szektorlabda Klub) léte azonban veszélybe kerül, ugyanis felhalmozódó tartozásaik miatt visszavonják működési engedélyüket. És épp amikor már minden veszni látszik, akkor érkezik egy százmilliós utalás az egyesület számlájára – tévedésből.



    A nagylelkű mecénás egy egykori remeteházi amatőr focista (Patrick Duffy), aki Brazíliában vált dúsgazdaggá, és gondolta, nosztalgiából megtámogatja kicsit egykori alma materét. Ahogy azt kell, a pénz megérkezése után egyből elkezdik szórni azt: csapvíz helyett pálinka folyik a kocsmában, az asztalos már készíti a mahagóniberakásos gombfociasztalt, a csapat pedig beköltözik egy szálloda grófi lakosztályába. Csupa-csupa nélkülözhetetlen beruházás a klub fennmaradása érdekében.

    [​IMG]


    Mindehhez egy nagyon hangsúlyosan balkáni miliőt választottak a készítők bajszos férfiakkal, szocreál enteriőrökkel és a film szinte egésze alatt a háttérben szóló hegedűmuzsikával. Ennek egyértelmű csúcspontja az a már-már kusturicai magasságokat idéző jelenet, amikor a két fiatal (Kálmán komplexusokkal küzdő fia, Oszkár [Derzsi Dezső] és a csapat említett egyetlen hölgy tagja) egy kissé gyengécske szerelmi szálban egymásra talál. Éjszaka, a csillagos ég alatt a Duna-parton álló hatalmas, rozsdásodó fémmonstrum (hajódaru vagy ilyesmi lehetett annak idején), rajta hőseink teamécsessel, műanyagpalackba dugott réti virágokkal és fokhagymás lángossal, miközben egy snitt erejéig a zene is diegetikussá válik: egy piros-fehér-zöld melegítőben és panamakalapban hegedülő bácsi húz lágy dallamokat a szerelmesek fülébe.

    Hát mi ez, ha nem a nagybetűs Balkán?
    Vegyítettek azért bele egy csipetnyit a Liza, a rókatündérben jól bevált mágikus realizmusból is integető rákokkal és teljesen indokolatlan helyen és időben megjelenő cicababákkal, de ezektől a hangulati elemektől eltekintve sajnos a Lepattanó semmivel sem több, mint egy átlagos magyar vígjáték. A főhősök melletti szereplők többsége ráadásul kidolgozatlan és/vagy felesleges a történet szempontjából, így joggal támadhat az az érzésünk, hogy talán jobb lett volna kevesebb, de jól megírt szereplőt mozgatnia Vékes Csaba rendezőnek, még ha a forgatókönyv továbbgyúrása plusz pénzt emésztett volna is fel, és ez eggyel kevesebb jelenetet jelentett volna Patrick Duffynak.

    [​IMG]
    Oszkár karaktere például olyan, mintha egyenesen a színházból lépett volna ki: mesterkélt, színpadias, és ezt a képi világ is tovább fokozza statikus snittekkel és hosszúbeállításokkal. De az ősi ellenfél, a Kisbuda Hús Kft. szektorlabda csapat tagjainak háttérbeli mesterkedése is erőltetett és nagyrészt súlytalan, mint ahogy az egyetlen reményteli mellékszereplő, a pénzért bármelyik oldalra állni hajlandó Cápa (Gyuricza István) karakterével sem tudtak végül mit kezdeni a készítők.

    A forgalmazó JUNO11 állítása szerint azért választották ezt a filmet a portfóliójukba, mert lehet rajta nevetni. És bár a humor(érzék) meglehetősen szubjektív dolog, vitathatatlan, hogy a Lepattanóban vannak vicces jelenetek, és a karakterei is valóban szerethetők. Ennyitől azonban még könnyen lehet, hogy a közönség végül lepattan róla.

    A Lepattanó szeptember 26-ától látható a mozikban.

    2024. szeptember 26.

    https://www.filmtekercs.hu/kritikak/lepattano-kritika