Filmklub Halálos Iramra Váltott A Star Trek

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' klarensz hozta létre. Ekkor: 2014. december 24..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Az utóbbi hónapokban túl sok jót nem lehet hallani a következő Star Trek-filmről, ami ráadásul a stúdió kérésére igyekszik majd átvenni elemeket A galaxis őrzőiből. Csak már az előző két részt készítő Roberto Orci nélkül, akinek a stúdió kérése annyira tetszett, ezért még decemberben otthagyta az egészet. Több esélyes rendező közül végül Justin Lin mellett döntöttek, ezt írja aHollywood Reporter. A tajvani születésű Linről annyit érdemes tudni, hogy négy Halálos iramban-filmen dolgozott rendezőként és/vagy producerként, és még a Wikipédia-oldala első mondata is azzal nyit, hogy eddig közel 2 milliárd dollár bevételt hozott a főnökeinek. A kinevezésében ez lehet a kulcs, ugyanis a Paramount a harmadik résztől már nemzetközi sikert vár, Lin pedig abban nagyon jó, hogy degeszre keresse magát rajta a munkaadója. De legalább nem lesz annyi lens flare.

    [​IMG]
    Justin Lin
    Fotó: Frederick M. Brown
    Index - Kultúr - Halálos iramra váltott a Star Trek