2022 Március Halo-ról jót vagy semmit – Halo

A témát ebben részben 'Sorozatok Bemutatói' Péter28 hozta létre. Ekkor: 2022. április 01..

  1. Péter28 / Guest

    Halo-ról jót vagy semmit – Halo

    [​IMG]

    A Halo a húszéves pályafutása alatt méltán foglalta el helyét a videojátékok nagyjai között. Hogy ez azt jelenti-e, hogy élőszereplős adaptációként is megállja a helyét, az más kérdés. A Paramount+ mindenesetre megpróbálkozik Master Chief kalandjainak feldolgozásával, és az első rész alapján úgy tűnik, ráérzett a jó irányra.

    A videojátékok filmadaptációit sújtó átok már-már közmondásos. Ez persze a filmkészítőket nem riasztja el a próbálkozástól, sőt, az elmúlt évtizedben alaposan rákapcsoltak, hogy megtalálják a Szent Grált. Azt a feldolgozást, amely már tényleg minden szinten jól szerepel. Ami nemcsak a laikus nézőt nyűgözi le, de a keményvonalas rajongót is, és mellé a kasszáknál sem hasal el. Ami nemcsak adaptációként, de önállóan vizsgálható alkotásként is megállja a helyét, és nem a kikacsintások hada viszi el a hátán.

    Az alkotók kezdik felismerni, hogy a sorozatok nyújtotta keretek talán jobban illenek az olykor többszáz játékórát is felölelő franchise-ok átkonvertálásához. Nemrég például a Netflixen futó Arcane bizonyította, mit lehet elérni ezen a téren. Még akkor is, ha ott nagy szabadsága volt az alkotóknak, hiszen a League of Legendsnek szigorúan vett, adaptálható története nincs.

    [​IMG]
    A Halo-franchise esetében más a helyzet, már csak azért is, mert egy jóval öregebb sorozatról van szó. Az első epizód, a Halo: Combat Evolved még 2001-ben jelent meg, és nemcsak az Xbox-konzol sztárja lett,

    hanem kitörölhetetlen ikon is a videojátékok pantheonjában.
    Azóta számtalan rész és spin-off készült, írtak hozzá regényeket és kisebb élőszereplős filmek is készültek, de ez az első alkalom, hogy nagy költségvetésű projektként álmodták vászonra.

    Ahogy a nemrég végre moziba jutó Uncharteddal, úgy ezzel is sokat kínlódtak, mire megszületett. Szerették volna mozifilmnek, aztán a sorozatot 2015-re ígérték, de azóta is csak csúszott, míg idén elérte a Paramount+ streaming-szolgáltatót – Steven Spielberg egész végig kitartott executive producerként. Ez a gyártási folyamat emlékeztet az első játékéra: azt is már 1997-ben fejleszteni kezdték, többször irányt váltott, míg megszületett a belsőnézetes lövöldék eme legendája. Remélhetőleg ez párhuzam a tévésorozat számára is jó előjel.

    [​IMG]
    A jó hír, hogy az első epizód alapján megvan az esély, hogy élőszereplősen is egészen erős sci-fi franchise legyen. A szokásos buktatókat persze ennek is el kell kerülnie, és az alkotók néhány esetben már előre készültek. A forgatókönyvért felelős Steven Kane és Kyle Killen, illetve a játékot jelenleg fejlesztő 343 Industries például úgy állt a történetéhez, hogy azt külön kánonba helyezte.

    Így jobb esetben kihúzták annak a méregfogát, hogy az óhatatlanul változó feldolgozást az eredetihez hasonlítgassák a rajongók,
    míg az új nézők könnyebben hangolódhatnak rá, kevésbé érzik magukat kapaszkodó nélkülinek.

    Ez a sorozatos Halo változatlanul Master Chiefről (a regények magyar változatában Főnök) szól, aki a 26. századi emberiség egyik legjobb reménye a Covenant (Szövetség) elnevezésű idegencsoportulással vívott, vesztésre álló háborúban. Master Chief, avagy polgári nevén John-117, egy úgynevezett Spartan katona: mesterségesen felfejlesztett, páncélos pusztítógép. Az első rész azzal kezd, hogy többféleképpen is megalapozza a hírnevét.

    Az emberiséget vezető UNSC elleni lázadók lakta Madrigal bolygón kezdetben csak hallunk a hatékonyságáról, majd amikor a Covenant támadásba lendül, élesben is láthatjuk, mit tudnak ezek a szuperkatonák. A mészárlásnak két váratlan következménye is lesz: Master Chief rátalál egy idegen tárgyra, amelynek hatására látomásai támadnak, illetve a nyakába szakad az egyetlen túlélő, Kwan Ha.

    [​IMG]
    Az adaptáció érezhetően erre a párosra koncentrál majd a háború helyett, ami jó döntésnek bizonyulhat. A tömény űrlényvadászat kilenc órán át valószínűleg kevésbé lenne izgalmas fotelből, mint kontrollerrel a kézben. Hogy ez miként sül el, az még a jövő kérdése, de Pablo Schreiber máris egészen emberi a túlméretes, zöld páncélzatban, míg Yerin Ha kellően talpraesett kis védenceként. A sorozat még azt is ügyesen elkerüli, hogy egy újabb The Mandalorian-helyzet álljon elő, legalábbis a külsőségek terén: Master Chief ötven perc után megmutatja az arcát, hogy ne ismét egy marcona, sisakos pisztolyforgatót nézzünk.

    A sorozat egyébként is jó munkát végez a világ megteremtésében. A játékok ikonikus fegyverei és járművei, az űrlények, a Spartan katonák mind természetesen, minőségien néznek ki a képernyőn.

    Sikerült a Halo egyedi vizuális stílusát is megőrizni, aminek hála nem keverjük össze egy Star Warsszal vagy Star Trekkel.
    Az olyan kikacsintások, mint a folyamatos betekintés Master Chief sisaklencséje mögé, pedig csak erősítik ezt az érzést.

    A főszereplőpároson túl mozog még néhány szál a háttérben, amelyek főleg a UNSC vezetőségét érintik. A Natasha McElhone alakította Dr. Catherine Halsey, a Spartan katonák megalkotója vadul űzi az idegen tudást, miközben a saját szakállára dolgozik. Master Chief Ezüstcsapatának tagjai is biztosan kapnak még nagyobb szerepet a későbbiekben, ahogy Olive Gray karaktere is rejt lehetőségeket. Várható még itt néhány intrika. A játékszéria másik hőse, Cortana debütálására még várnunk kell – őt egyébként Jen Taylor fogja életre kelteni, aki a játékokban is a mesterséges intelligencia hangját adja.

    Egyetlen epizód alapján sok potenciál rejtőzik a Haloban, de néhány pozitívumát máris meg tudta villantani. Látvány terén markáns, a játék vonásait hűen adaptálja, de nem ragad le az easter eggekben való dagonyázásban. Az első rész története felvonultat ugyan néhány unalomig ismert toposzt, talán az expozíciókkal is túlságosan bőkezű, de kezdésként működőképes. Kwan Ha karaktere jó csatlakozási pont a játékot nem ismerő nézők számára, az ő szemén keresztül tanulunk majd a világról, míg az emberibbé formálódó Master Chief máris elindult azon az úton, hogy több legyen a játékosok számára készült avatárnál.

    2022. március 26.

    https://www.filmtekercs.hu/sorozat/halo-pilotkritika