Hamar kipukkad – A buborék Judd Apatow fél Hollywoodot felkérte A buborékhoz (The Bubble), hogy szerepeljenek egy filmben, amely arról szól, hogy egy csapat hollywoodi sztár éppen egy dinós filmet forgat a pandémia közepén. Ez csak jól sülhet el, ugye?! A világ kis túlzással két évre szinte teljesen leállt, miután 2020-ban berobbant a járvány. Ennek pedig automatikus hozadéka volt, hogy a kulturális és szórakoztatóipar is belassult. Premierek csúsztak évekig, forgatások álltak hónapokig. Volt persze, aki a minimalista filmkészítés felé fordulva – már ami a stáb méretét illeti – a pandémia közepén is megpróbálkozott egy-egy új alkotás elkészítésével; gondoljunk csak a Malcolm és Marie-ra vagy a Songbirdre. Maga az élmény pedig még több filmet és sorozatot megihletett. Ezekhez csatlakozik most – jócskán megkésve – A buborék. Judd Apatow, akitől általában a könnyedebb vígjátékokat szokhattuk meg, olyan karanténfilmek után hozta tető alá a Netflixnél legújabb komédiáját, mint az Ezek vagyunk mi, a Karantén meló, a Vivarium vagy a Kimi. És a sort persze bőven lehetne még folytatni. Ha nem is a legeredetibb tehát a pandémia közepén karanténba ültetni a főhősöket, A buborék első ránézésre igencsak ígéretesnek tűnik. Kezdve azzal, hogy az alkotást olyan nevek fémjelzik, mint Pedro Pascal, David Duchovny, Karen Gillan, Leslie Mann, Fred Armisen, Keegan-Michael Key és Maria Bakalova. Ők alkotják egy ismert dinós akciófranchise sztárjait, akik éppen a hatodik etap forgatására készülnek egy angliai hotelben. Ezzel a felállással pedig szembe is ötlik, miért gondolta úgy Apatow, hogy van létjogosultága a filmjének, így 2022 áprilisában is. Egy szórakoztató vígjátékot ígér A buborék, amelyben a sztárjai önfeledten túlozzák el a hollywoodi színészekre ráhúzott sztereotípiákat, miközben egyszerre vezetik be a nézőt a blockbusteres kulisszák mögé és próbálnak meg frappánsan reflektálni a járványra és arra, hogyan is hatott az a filmgyártásra és a filmcsillagokra. A recept azonban a megvalósításnál félrecsúszik. Összecsapottnak, klisésnek és fáradtnak érződik, ahogy a csapat kiváló színész megpróbál humort, lelket és tempót lehelni az egyszerre unalmas és nyakatekert forgatókönyvbe. A történet azzal indul, hogy szépen összegyűjtik a sztárokat, de az elején csak egyikük két hetes hotelkaranténját követjük nyomon. Hogy aztán egy későbbi montázsban ismét karanténba kerüljenek a figurák, ezúttal már mind. A bezártság megkettőzése azonban erőltetett. Főleg, hogy a hotelszobában nehezen meg nem őrülő sztárok semmi olyat nem csinálnak, amit vagy ne láttunk volna az elmúlt két évben a képernyőn, vagy ne éltünk volna át mi magunk. Frenetikus tornázás, émelygésig való zabálás, zokogó zenehallgatás és a többi. Nincs eredetiség, se humor. Aztán persze a tervezett pár hónapos forgatás ilyen-olyan okok miatt elhúzódik, a bezártságot pedig egyre nehezebben viselő sztárok legszívesebben maguk mögött tudnák a filmet: akár készen, akár nem. Így az eleinte egyszerű karanténvígjáték olykor egy kis thriller elemet kap, hogy aztán teljes akcióba váltson a végén. És noha ez elméletben nem is hangzik rosszul, túl összevisszák a szálak ahhoz, hogy tényleg élvezetes legyen a műfajváltás. A hatalmas sztárok valóságtól elrugaszkodott „nehéz” mindennapjai és a pandémiával való megbírkózása is elméletben külön humorforrásként szolgálhatna. Ha pedig ilyen erős színészeket ültetünk egymás mellé, akiknek annyi lenne csupán a feladatuk, hogy kötetlenül élvezzék és ennek révén elvigyék hátukon az alkotást, nehéz nem pozitív végeredményt jósolni. De még ez a gárda sem képes kiegyenlíteni az ide-oda ugráló, sokszor feleslegesen harsány és magát ismétlő filmet. A karakterek sablonosak, felszínesek és annyiszor láttuk már őket, hogy még az ilyen helyzetekben egyébként brillírozó (gondoljunk csak a Wonder Woman 1984-re) Pedro Pascalt is szinte kényelmetlen nézni, ahogy eltúlzott akcentussal, köntösben és borzos hajjal próbálja hozni a különc külföldit, akinek egyébként csak a szex jár a fejében. Nem beszélve a többiekről! Megkapjuk az unalmas középkorú sztárpárt Leslie Mann és David Duchovny révén, akik hol szétmennek, hol összejönnek; a fiatalságát nehezen elengedő fitt sztárt (Keegan-Michael Key); a TikTok generációt képviselő csacska fiatalt (Iris Apatow); és a magát a projektnél jobbra tartó színésznőt (Karen Gillan), aki ugyanakkor kisebbségi komplexusban szenved. Érezhetően senki sem tudta hova tenni a forgatókönyvet, amely nemcsak maníros, hétköznapi, kiszámítható és ezek révén sokszor fárasztó, de ha nincs éppen a járvány, azt is elhisszük, hogy a ’90-es években készült. És ezen nem segít, hogy még egy-két TikTok videót is összeraknak a film során, sőt. Apatow valahogy darabosan próbál menő és trendi lenni, de még a generációs különbségekre épülő poénok is laposak maradnak. Ahogy a fordulatok is. A film próbál ugyan kikacsintani a közönségre, egy-egy szóval vagy mondattal beszúrni az elkényeztetett sztároknak, de korántsem megy annyira mélyre, hogy valóban kritikus hangot üssön meg. Ezáltal pedig pont, hogy maga ellen dolgozik: ellenszenvet kelt a karakterek iránt, akik kínzásként élik meg, hogy le kell forgatniuk egy filmet egy picit kényelmetlen körülmények között. Egy drága hotelben, ismerős emberek oldalán, egy hatalmas rakat pénzért. Olykor felmerült bennem a világhálót bejáró videó, amikor nagy sztárok az Imagine éneklésével próbáltak erőt küldeni a halandó népnek a gyönyörű medencés-kertes villáikból. Azonban A buborék inkább hajlik a videó felé, mintsem húzná alá annak problematikáját. A buborék (The Bubble) már nézhető a Netflixen. 2022. április 6. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/a-buborek-kritika
A buborék Avagy hogyan ne készíts szatírát 2022-ben. Valószínűleg semmi újdonságot nem fogok mondani azzal, hogy a humornál kevés szubjektívebb és nehezebb műfaj létezik. A hosszú ideje vígjátékokkal foglalkozó Judd Apatow, aki a karrierje során azért már letett néhány olyan remekre szabott darabot, mint például a 40 éves szűz, a Felkoppintva, vagy épp legutóbb a Staten Island királya, most arra adta a fejét, hogy - Ben Stiller után szabadon - ő is elkészíti a maga kis Trópusi viharát a stílusosan csak A buboréknak keresztelt mozi képében. A piszok egyszerű alapötletet a 0 járvány alatti forgatásáról hallott mindenféle városi legenda ihlette. Ezek alapján a gigantikus méretű blockbuster felvétele közel sem ment olyan simán a járvány miatt több hónapra kényszerűen összezárt stábbal, mint ahogyan azt a sajtónak előadták. A papírforma szerint már ennyiből is bőven ki lehetett volna hozni egy kellemesen alja humorral meglocsolt másfél-két órás röhögnivalót, pláne azzal a sztárgárdával, akiket sikerült meggyőzni arról, hogy márpedig ezt a lehetőséget kár lenne kihagyni. Az önmagukból szép lassan kiforduló, vállalhatatlan módon viselkedő, túltolt sztárok kliséjével azonban nem is az a legnagyobb probléma, hogy nem működik ideig-óráig, hanem sokkal inkább, hogy a parodizálni kívánt szituáció annyira ötlettelen módon lett megvalósítva, hogy azzal még maga Karen Gillan, Pedro Pascal, David Duchovny, Keegan-Michael Key, de a részben valódi improvizációra épülő Borat 2 nagy felfedezettje, Maria Bakalova sem tudott érdemben mit kezdeni. A nagyrészt sehova nem vezető, hosszú percekig tartó, fájdalmasan unalmas párbeszédekkel mondjuk nehéz is lett volna bármit kezdeni,. Ennek ellenére még lehetnének legalább elborultak, de Apatow egyszerűen képtelen volt olyan dolgokkal előállni, amik, ha önmagukban véve még nem is lennének viccesek, viszont legalább cserébe képesek lennének annyira megbotránkoztatónak hatni, hogy legalább egy gyengébb mosolyt kicsikarjanak a nézőből. Márpedig a játékidő felénél már tisztán látszik, hogy a stáb véres verejtékek közepette, de azért próbálja menteni a menthetőt. Nagy kár viszont, hogy ehhez nem társul érdemi cselekmény. Hacsak Pedro Pascal egyre elkeseredettebb, de cserébe továbbra is inkább borzasztóan kínos, leginkább Jonah Hill primadonna-féle alakításait utánozni igyekvő alibizését nem nevezzük annak. Ami pedig a látványt illeti... Nos, nekem elhihetitek, hogy ennél sterilebb látvánnyal még egy tipikus fogorvosi rendelőben sem fogtok találkozni. Nem is tudom, van-e értelme még feleslegesen koptatnom itt a billentyűzetet A buborék kapcsán. Ehhez hasonló szörnyszülöttel, amely ráadásul annyira unalmas, hogy ahhoz képest még a frissen mázolt festék száradása is érdekes időtöltésnek tűnik, csak jó, ha szökőévente egyszer találkozik az ember. És jó esetben van akkora mázlija, hogy kellő mennyiségű alkohollal a szervezetében kénytelen végigszenvedni. Zárásképp annyit tudok mondani, hogy amennyiben kíváncsiak vagytok arra, hogyan ne készítsen valaki hollywoodi sztárokkal teletömött szatírát, ebben az esetben mindenképpen lessetek rá A buborékra. Amennyiben viszont már így is túl sok elviselhetetlenül alja minőségű Netflix mozihoz volt szerencsétek, úgy jobban jártok, ha inkább a közelébe se mentek ennek a celluloid hulladéknak is csak jóindulattal nevezhető valaminek. 2022 április 10. https://www.puliwood.hu/kritikak/a-buborek-kritika-308963.html
