Sport Hamilton: Rosberg lényegében azt mondta, szándékosan ütközött nekem.

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' nonoka hozta létre. Ekkor: 2014. augusztus 24..

  1. nonoka /

    Csatlakozott:
    2011. január 02.
    Hozzászólások:
    27,115
    Kapott lájkok:
    2,448
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Lewis Hamilton a csapatértekezlet után azt állította, Nico Rosberg szándékosan ment neki autójának a Belga Nagydíj második körében.
    [​IMG] Lewis Hamilton és Nico Rosberg (Fotó: Gibson / XPB Images)


    Továbbra is forr a levegő a Mercedes háza táján Nico Rosberg és Lewis Hamilton a Belga Nagydíj második körében történt ütközése miatt. A csapat két elöljárója, Niki Lauda és Toto Wolff a leintést követően rendkívül ingerülten nyilatkozott, kiemelve, elfogadhatatlannak tartják, hogy két versenyzőjük a verseny ilyen korai szakaszában, egy ilyen buta helyzetben teszi tönkre az egész csapat futamát, Wolff pedig arra is utalást tett, hogy elsősorban Rosberget tartja felelősnek az ütközésért.

    A Mercedes délutáni csapatmegbeszélését követően Lewis Hamilton az újságíróknak azt nyilatkozta, Rosberg szavaiból számára egyértelműen kiderült, hogy a német szándékosan hajtott bele autójába. „Most volt egy megbeszélésünk erről, és lényegében azt mondta, hogy szándékosan tette. Azt mondta, elkerülhette volna az ütközést, de nem akarta. Azt mondta: »Bizonyítani akartam«. És nem kell csak rám hagyatkozni. Menjenek, kérdezzék meg erről Totót és Paddyt, akik nem elégedettek vele” – idézte 2008 bajnokát a BBC.

    Az Autosport további mondatokat is közölt a brit bajnoktól. „Megkérdezhetik Fernandót, az összes versenyzőt, ha egy autó kevesebb, mint fél hosszal van melletted, és te vagy belső íven, az a te íved. Nem az a feladatunk, hogy szélesítsünk, hogy extra-extra helyet hagyjuk. És itt nem olyan kanyarról beszélünk, ahol ott lenne a fal. Nézzük csak meg Sebastiant! Sokkal közelebb volt, és tudta, hogy nem fog menni, ezért kiment a bukótérbe. Ő érzékelte ezt” – utalt Hamilton arra, hogy Vettel az első körben ugyanazon a ponton támadta őt, ám miután későn fékezett, a bukótérbe menekült, s pozíciót vesztett.

    Noha Monaco és Bahrein után sokan hangoztatták, előbb-utóbb a két bajnokaspiráns még össz fog ütközni, Hamilton nem érzi úgy, hogy mostani balesetük elkerülhetetlen lett volna. „Jók vagyunk a kerék-kerék elleni harcokban. Hallottam, hogy voltak, akik azt mondták, elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb ütközzünk, de nem hiszem, hogy ma ez elkerülhetetlen lett volna. A belső ívet választottam, megvolt a kanyar, mélyet fékeztem, mert ha korábban fékezek, ő a külső íven megérkezett volna, amivel mellém került volna azon a részen. De nagyon mélyen mentünk a kanyarba, nekem még így is megvolt, és mentem a normál íven, amit máskor is használok. Ő ekkor a látóteremen kívül volt. De láttam, hogy eléggé mögöttem van, és tudtam, hogy így volt, amikor mentem tovább az ívemen.”

    Hamilton elárulta, meglepve tapasztalta, hogy a versenybíróság nem foglalkozott az üggyel. „Azt hittem, hogy lesz vizsgálat, vagy valami hasonló. Leginkább a csapatot sajnálom – és természetesen magamat is, mert sok pontot veszítettem, és nehezebb lett a helyzetem a bajnokságban. Ledöbbentem, amikor hallgattam a megbeszélést. Őt is meg kell kérdezni, mivel próbálkozott, mert amikor bejött, csak annyit mondott, minden az én hibám volt” – zárta mondandóját Hamilton.
    http://www.telesport.hu/2014/08/24/...egeben-azt-mondta-szandekosan-utkozott-nekem/