A három portugál kisgyerek, a 9 éves Lúcia és két unokatestvére, a nyolc éves Francisco és a mindössze hat esztendős Jacinta számára 1917. május 13. is éppúgy kezdődött, mint az összes többi nap. Kis nyájukat kivitték a mezőre, a Fátima kisvárosa közelében fekvő Cova di Iria nevű helyre. Délben elmondták a rózsafüzér-imádságot, amely után hirtelen sugárzó fényesség támadt, és megjelent egy Napnál is világosabb női alak. Kezében rózsafüzért tartott, imára szólította a gyerekeket és meghagyta nekik: ettől kezdve még öt alkalommal, minden hónap 13. napján térjenek vissza ugyanarra a helyre. Ez volt az első fátimai jelenés, amit június 13-án követett a második. Szűz Mária ekkor azt mondta, Franciscóért és Jacintáért hamarosan visszatér, ám Lúciának élethivatása lesz az ő szeplőtlen szíve tiszteletének visszaállítása. Így is történt. Lúcia 2005-ben bekövetkezett haláláig apácaként élt, unokatestvéreit viszont 1919-ben és 1920-ban elvitte a spanyolnátha. A három gyermeket egyre nagyobb tömeg kísérte a jelenések színhelyére, de a Szűzanyát csak ők látták, és egyedül Lúcia válthatott szót vele. A pokol A katolikus egyház hivatalos álláspontja szerint Mária valóban megjelent Fátimában, és három titkot bízott a gyerekekre, amelyekből kettőt Lúcia nővér 1941-ben kiadott, a harmadikat viszont csak 2000-ben hozták nyilvánosságra. A jelenések hatására, pontosabban az isteni üzenet értelmében 1931-ben a portugál püspökök hazájukat, 1942-ben pedig egy rádióbeszédben XII. Piusz pápa az egész világot Szűz Máriának ajánlotta fel. Az első titok valójában a pokol látomása volt: A Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, ami a föld alatt látszott. Emberi formájú démonok és lelkek voltak alámerülve, mint égő, átlátszó széndarabok, mind megfeketedett vagy bronz színben ragyogott, a tűzvészben lebegtek, majd az égbe emelkedtek a lángok segítségével, amelyek belőlük indultak füstfelhőket okádva, majd körülvéve minket súlytalanul, fájdalmas és kétségbeesett sikolyok és nyögések közepette visszahulltak Jacinta, Lúcia és Francisco (Wikipedia) Oroszország és a II. világháború A második titok megjósolta az I. világháború végét, kérte Oroszország felajánlását, és újabb világégést jósolt, amennyiben az emberiség továbbra is elfordul Istentől: Láttad a Poklot, ahová a szegény, bűnösök lelke kerül. Isten meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét, hogy megmentse őket. Ha megteszik, amit nektek mondok, sok lélek meg fog megmenekülni és béke lesz. A háború a végéhez közeledik, de ha az emberek nem hagyják abba Isten megbántását, egy rosszabb fog kitörni XI. Piusz pápa méltósága alatt. Ha egy éjjel ismeretlen fényt láttok majd, tudjátok, hogy ez az a nagy jel Istentől, hogy közeledik a világ megbüntetése a sok gonoszságáért, háborúval, éhínséggel, az Egyház és a Szentatya üldözésével. Ennek megakadályozására jönni fogok és kérni fogom Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az elsőszombati engesztelô szentáldozást. Ha kérésemet teljesítik, Oroszország meg fog térni, és béke lesz; ha nem, elterjeszti tévtanait a világban, háborúkat és az Egyház üldözését okozva. A jókat fel fogják áldozni; a Szentatya sokat fog szenvedni; nemzetek fognak elpusztulni. Végül Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedni fog. A Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, s az megtér és a béke időszaka fog újra a világra köszönteni. Merénylet a pápa ellen A harmadik titkot ugyan Lúcia – püspöke utasítására – már 1944-ben papírra vetette, de a lezárt borítékra azt írta, csak 1960 után szabad felbontani. Később azt mondta azért, mert előtte az emberek nem értették volna meg. Az írást XXIII. János pápa bontotta fel 1959-ben, és ezt mondta: “Várunk. Imádkozni fogok. Majd megmondom, mit döntöttem”. Úgy döntött, hogy nem szabad nyilvánosságra hozni, és utána II. János Pálig minden egyházfő így határozott. A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: ‘Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!’ Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk ‘valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek’, láttunk egy fehérbe öltözött püspököt ‘akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya’. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket. Ezt a titkot az ezredfordulón, egészen pontosan 2000. június 26-án mutatták be a nyilvánosságnak. Joseph Ratzinger bíboros magyarázta szerint prófétai látomásról van szó, nem egy jövőbeli esemény pontos leírásáról. A XX. században az ateista kommunizmus által üldözött keresztényekről, a pápák által vezetett vég nélküli keresztútról, a pápa szenvedéséről szól. A fehér ruhás püspök pedig, akit a katonák megölnek, maga II. János Pál pápa, aki viszont Mária oltalmából túlélte Ali Agca támadását. A merényletet 1981-ben, pontosan az első fatimai jelenés napján, május 13-ánkövette el a török férfi.
