Hawaii Apocalypto – A hadvezér Egy elfeledett kultúra kegyetlen harcaiba enged betekintést az Apple és Jason Momoa új sorozata, A hadvezér. A széria első két része ígéretes csemege lehet azoknak, akik autentikus, különleges nyelveken és világokban játszódó kalandokra kíváncsiak. A kritika az első két epizód alapján készült. Hollywood imádja egzotikus vidékekre utaztatni nézőit. Ebből nem maradhatnak ki az olyan kultúrák sem, melyek életmódjukban a történelem előtti embert idézik, legyenek azok afrikai busmanok, amerikai indiánok, vagy a csendes-óceáni szigetvilág bennszülöttjei. Ezekben az alkotásokban azonban jókora kettősség figyelhető meg. Míg a XX. század első felének filmipara az őslakosokat alsóbbrendűnek ábrázolta a betelepülő fehér emberekhez képest (pl. John Wayne westernjei), addig az új idők inkább a romantikus „nemes vadember” eszményéhez kanyarodnak vissza olyan darabokkal, mint a Farkasokkal táncoló, vagy akár az Avatar-filmek. Kevés filmes vállalkozik azonban arra, hogy az előző két prezentációtól sokkal árnyaltabb képet adjon, mint például Michael Mann Az utolsó mohikán adaptációjában. Az őslakos kultúrák nem tükrözik a paradicsomi létállapotot, ám nem is afféle primitív előemberek, mint ahogyan a kolonizáció fényében igyekeztek őket feltüntetni. A hadvezér erre a köztes útra vállalkozik, a kevéssé ismert hawaii-szigetvilág bennszülöttjeinek bemutatásával. A XVIII. századi, valós eseményeken lapuló sorozat főhőse Ka’iana (Jason Momoa) kíméletlen ügyes harcos. A történelem viharai azonban az ő feje felett is átcsapnak, amikor Kamehameha (Kaina Makua) uralma alá akarja hajtani a négy hawaii királyságot. A belharcokon túl megérkeznek az európai felfedezők is, az eltérő civilizációk találkozása pedig veszélybe sodorja az őslakosok kultúráját. A hadvezéren jól látszik, hogy alkotói, Thomas Pa’a Sibbett – az Aquaman szerzője – valamint Jason Momoa, hawaii gyökereik előtt kívánnak tisztelegni a szériával. A hawaii őslakosokat az első két epizód méltósággal ábrázolja, de nem esik át a fentebb említett romlatlan, „nemes vadember” toposzába sem. Nagy bátorságra vall a készítők részéről, hogy akárcsak Mel Gibson az Apocalyptonál, valamint a Disney A sógunnál, mertek elszakadni a mindenki által könnyen befogadható, de egyáltalán nem autentikus angol nyelvtől, így a bennszülötteket anyanyelvükön halljuk megszólalni és csupán az európai hódítók beszélik a mai világnyelvet. Ettől a sorozat sokkal autentikusabbnak hat, és sokkal jobban átérezhetjük a civilizációk ütközésének feszültségét. A hadvezér harci jelenetei szintén parádésak és jól koreografáltak, melyeket a csodálatos operatőri munka is jól követ. Ezek intenzitása és brutalitása a fentebb említett Apocalytot idézi, de a készítők nem érik be Gibson munkájának utánzásával. A széria időt szán a hawaii mindennapok bemutatásának, a mai szemmel bizarrnak ható szokásoknak és a korszak bennszülöttjeinek gondolkodásmódját is igyekszik átadni. A nyitórészek alapján ezeket nem igazítják a korszellemhez, nem posztmodern nézeteket látunk árnyékkötőbe öltöztetve, hanem hús-vér őslakosokat, akik ki tudja mióta gyakorolják már hagyományos életmódjukat. Különleges és látványos jelenet, amikor Momoa karaktere meglovagol egy tigriscápát, később pedig a jószág fogsorából készíti különleges fegyverét. Szintén meglepő, amikor hősünk – a természet elemiet használva – egy vaddisznó malac segítségével old kereket üldözői elől, de ennek kivitele legyen meglepetés. Sokat ad hozzá az élményhez a helyszín hangulata. Hawaii nevét hallva mindenki az álomnyaralásra, a fennséges tájakra, fűszoknyás hölgyekre és ukuleleés zenére gondol. Bár a sorozat is bemutatja a régió tájainak vadregényességét, és Hans Zimmer zenéjén keresztül a bennszülött muzsika is felcsendül, de a paradicsomi környezet és az állandó napsütés hatásosan keveredik a kegyetlen történelemmel. A sötétben felvett jelentik pedig a fáklyákkal együtt igazán mágikus hatással bírnak. A karakterek ugyancsak életszerűek és nem lógnak ki a környezetükből. Jason Momoa itt sem a teátrális shakespeare-i színjátszás magasiskolája, de alkata és orgánuma mégis tökéletesen alkalmassá teszi őt a történelmi hős megformálására, a további hét epizód pedig remélhetőleg tovább mélyíti majd karakterét. Rendkívül sok múlik azonban azon, hogy a folytatásban az alkotók meg tudják-e majd tartani a kiegyensúlyozott, árnyalt ábrázolásokat, miközben a tempó sem veszít a feszességéből. Hasonló sorozatokra ugyanis rendkívül nagy szükség lenne. A sógun példája tökéletesen mutatja, mekkora sikert arathat egy olyan interpretáció, amibe azoknak is van beleszólása, akiket a korábbi kolonialista darabok epizódszereplőkké tettek a saját történetükben. Sanada Hiroyuki csak úgy vállalta A sógun-béli szereplését, ha a széria alkotói a legnagyobb odafigyeléssel, és tisztelettel fordulnak a japán kultúra felé, előtérbe helyezve a nyelvet is. A sógun után most remélhetőleg A hadvezér is csatornája lehet azoknak a kis népeknek, akiknek történetét vagy nem ismerhettük meg, vagy pedig eltorzították őket a később rárakódott ideológiák. Hajrá Hawaii! 2025. augusztus 4. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/hawaii-apocalypto-a-hadvezer-1-2-epizod-kritika
