Hülye-nász az avaron – Miután elbuktunk A méltatlanul népszerű, tiniket megcélzó young adult szerelmi történet újabb fejezetéhez érkezett. A Miután elbuktunk mindenképpen egy szintlépés az elődökhöz képest, csupán a lefelé tartó irányba. Mikor már azt hiszi az ember, hogy egy sorozat nem képes a konstans önalulmúlásra, akkor meglepő jelentkezők húznak el testhosszal a versenyszámban. A Miután kapcsán nem lehetett magasan a léc: a 2019-ben megjelenő regényadaptáció a folytatások ismeretében még a leginkább vállalható film volt a (most már) trilógiából – hiába a klisés pár, az összeismerkedés ismerős vonulata, és a „mindvégig hazudtál nekem” konklúzió. Tisztában kell lenni azzal, hogy ez a könyv, és annak filmvászonra ültetett verziója a 14-17 éves korosztályt célozza meg – pont, mint tíz évvel ezelőtt az Alkonyat-széria. A két sorozatot összeköti, hogy megjeleníteni szándékoznak komolyabb, akár sötétebb tónusokat is. Az Alkonyat vérszomjas, de közben szexi és sokszor félmeztelen fenevadak közé dobja hősét, ahol folyamatos veszély les rá. A Miután pedig egy kacér, szexuálisan túlfűtött film szeretne lenni. A két irányvonallal semmi baj nem lenne, ott buknak leginkább, hogy ábrázolásmódjuk meglehetősen éretlen és faékegyszerűségű. Egyszerre akarják sejtetni az izgalmasabb, korhatáros témákat, de közben szemérmesen elfordulnak, amikor valami téttel bíró esemény történhetne a cselekményben. Ráadásul mindkét sztori egy elfuserált szerelmi szál köré épül, ami a könyvek/filmek vaskos százalékát teszik ki. Tessa és Hardin (Josephine Langford és Hero Fiennes Tiffin) románca egy igazi katasztrófa. A két vonzó, de üres személyiségű karakter már a harmadik egész estés játékfilmjüket tölti el érdemtelenül; folyamatosan vitatkoznak, békülős szexelnek, máshol vitatkoznak, és máshol szexelnek. Komikus, ami itt zajlik, főleg, hogy hiába járunk már a harmadik rendezőnél Castille Landon személyében, még mindig képtelenség erotikát találni ebben a filmben. Ennek okai közt található egyrészt, hogy a karakterek hiába huszonévesek, még mindig lélekben tinédzserek – és ebből az állapotból csak Tessa figurája kezd elmozdulni. A lány elvágyódása Seattle-be – melyet a film legalább úgy ír le, mintha valami Óperencián túli álomvilág lenne – egy új állás miatt az, amely begyújtja a sztori konfliktusát, és alapos forrásnak indítja Hardin idegrendszerét. A skorbutos heroinfüggőre inkább, mint tetkós menőcsávóra emlékeztető srác a Miután elbuktunk nagy részét végighisztizi pitiáner problémái miatt, folyamatosan passzív-agresszív viselkedést tanúsít Tessa irányába és betegesen féltékeny. És ő a hősünk, az álomfiú, akire a tinilányok serege és meglepő módon jó pár idősebb nő is szívesen gondol egy ínhüvelygyulladást okozó magányos éjszakán. Más filmekben Hardin lenne a főgonosz, a toxikus párkapcsolat megtestesítője, aki elől menekülni kellene – itt ő a sötét lovag. A Miután elbuktunk menteni akarja a fiút vállalhatatlan viselkedése alól, mégpedig úgy, hogy kimondatja ezt a problémát, és a film végére, bár nem történik semmi igazi változás karakterét illetően, megint bekövetkezik egy jobb hullám a párkapcsolatukban. De a néző, különösen az, aki már három epizódot nézett végig ezekkel a szerencsétlenekkel, tudhatja, hogy semmi sem tart örökké, és a rossz hullám visszatér, hogy újból mélypontra taszítsa a kapcsolatot: ez a hullám pedig – most látjuk legtisztábban – Hardin kibírhatatlan viselkedése. Sok romantikus film, sőt, a legtöbb ott fejeződik be, ahol a két szerelmes egymásra talál; az együttmaradás kihívásairól azonban kevés film szól. A Miután összecsaptunk, és most a Miután elbuktunk ezt a hézagot tömhette volna be – a szereplők azonban inkább egymást tömik 97 percen keresztül. Anna Todd regényének adaptációi nem szólnak másról, mint a szüntelen párkapcsolati feszkózásról és a nemi vágytól, amely ezeket a fiatalokat hajtja. Ám a film meglehetősen prűd: nyilván semmi nem látszik a húszpercenként érkező szexjelenetekből (még egy fenék se), de arra mindig külön snitteket szán a rendező, hogy az aktus résztvevői óvszert húzzanak. Amikor ez mégsem fordul elő egy alkalommal, utána azt megbeszélik a szereplők, és másnap reggel a gyógyszertárban kezdik a napot. A védekezés nélküli együttlét, valamint a mocskos mondatok nélküli, jól szituált telefonszex az, amiben kimerül a kúrós tinifilm vadsága. Tulajdonképpen a Miután első része is a végső fordulat fényében tűnik érdekesebbnek (ahol kiderül, hogy végig egy fogadás miatt jött össze a pár), és a széria további részei is hasonlóval próbálkoztak. A második részben egy elfeledett apa került elő a semmiből, most pedig… hát igen, a szappanoperákat és egy bizonyos Csillagok háborúja epizódot megidéző, semmiből jövő és semmilyen érzelmi hatást ki nem váltó csavar igazi koporsószög kéne, hogy legyen a trilógiában. De a Miután elbuktunk már képtelen meglepőt felmutatni: folytatja A szürke ötven árnyalata serdülőknek készült, glutén- és laktózmentes kiadását. Lelketlen, érzelemmentes, dögunalmas. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/miutan-elbuktunk-kritika
