Gazdaság Húsz év múlva Kína lesz a világ legnagyobb nukleáris energia előállítója

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. február 22..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A következő húsz évben a Kínai Népköztársaság megháromszorozza az atomenergia termelését, és a Föld legnagyobb nukleáris energia előállítója lesz a párizsi székhelyű Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslése szerint.


    Fatih Birol, az IEA főigazgatója ugyanakkor kifejezte aggodalmát is, mivel az Egyesült Államok és az Európai Unió – ellentétben Pekinggel – nem fektet eleget a nukleáris szektorba.

    Szerinte Peking nagyon jön fel ezen a téren is. Jelenleg globális szinten 60 atomerőmű épül, ennek több mint az egyharmada Kínában. Ezért meg fogja előzni Amerikát még 2040 előtt.

    [​IMG]
    Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség főigazgatójaForrás: AFP/Anadolu Agency/Riccardo De Luca

    A nukleáris energia területén Washington a '60-as évektől világelső volt, az utóbbi időszakban viszont nagyon kevés az új projekt ebben a szektorban, ráadásul a régebbi erőművek kapacitását sem bővítik. Az Egyesült Államok energiatermelésének a 20%-át adja az atom, két évtizeden belül viszont 7%-ra fog csökkenni.Ez a megállapítás Európára is igaz, Németország állítólag 2021-től bezárja az erőműveit, de a hagyományosan atombarát Franciaország sem fektet eleget a nukleáris létesítményei fenntartásába.Peking más területeken is hasít, Fatih Birol szerint például a naperőművek építésében egyre jobban teljesít.

    Kína megoldási módjai költséghatékonyak, ezért készen áll rá, hogy más államokba exportálja a technológiáját. Mára már Amerikával, Japánnal, Dél-Koreával és az európai országokkal versenyez.

    A kommunista nagyhatalom idáig elsősorban az erősen környezetszennyező szénerőműveket fejlesztette, azonban az ország gazdasága már új dimenzióba került, így fontossá vált a környezettudatosság is.

    [​IMG]
    Atomerőmű a Fujian tartományi Ningde városában.Forrás: AFP/Xinhua News Agency/Lin Shanchuan

    Az atomerőmű sokkal környezetbarátabb, mint a szénerőmű.

    Li Keqiang miniszterelnök a tavaly megígérte, hogy Kína fölött újra kék lesz az ég.A Nemzetközi Energiaügynökség arra számít, hogy 2040-re a nukleáris szektor aránya az energiatermelésben a jelenlegi 2%-ról 4%-ra nő.

    A kapacitása az előrejelzések szerint a mostani háromszorosa lehet majd.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...