A Vimeo Staff Picks válogatásban landolt 133 másodperces Branded Dreams készítői szerint egy lehetséges jövőjét mutatja be a hirdetési felületeknek. Az álmokban landoló hirdetések nem számítanak annyira új ötletnek: bedobta már ezt a közösbe a Futurama rajzfilmsorozat a Lightspeed Brief boxeres jelenetekkel vagy a Transmetropolitan cyberpunk képregénysorozat is az úgynevezett “buybomb” nevű reklámokkal, amelyeket ébren nézünk meg, de olyannyira túltöltik agyunkat, hogy az ingerek alvás közben bomlanak ki és álmainkban landolnak. Ez utóbbi határozott előrelépés volt a Max Headroom sorozat blipvert névre keresztelt három másodperces, gyakran halálhoz vezető reklámaihoz képest. Az alábbi rövidfilm meglepően álomszerű, kreatív megoldásokkal mutatja meg, milyen az, amikor a jelenlegi marketingkondicionálásnál okosabban kell lenyúlniuk a tervezőknek a tudatalattiig. Ehhez a valós életben az úgynevezett kompresszált hirdetési megoldások állnak a legközelebb, amelyek időről időre megjelennek az amerikai reklámpiacon: a figyelmünkbe nem beégő, de agyunk által regisztrált egy másodperces, vagy rövidebb, pár képkocka erejéig felvillantott hirdetések jelentek már meg a Super Bowl közben sugárzott hirdetéskampányokban (legkorábban a Master Lock cég villantott egy ilyet 1998-ban). A tévés megoldások mellett pedig kikerülhetetlen volt az animGIFes üzenetvillogtatás is: Richi Jennings rendszerbiztonsági kutató blipvertként nevezte el azon animGIFeket, amelyek 10-40 milliszekundumig dobtak fel agyunk elé vásárlásra ösztönző feliratokat. Míg a témával kapcsolatban lényegre törő publikus tudományos kutatást nem sikerült beszereznünk, meg kell elégednünk a popkultúra trópjaival: az Inception tudatalattiig lecsúszó manipulálásai hasonló szálon futnak az álmokba épített, vásárlásainkat befolyásoló ötletekkel, de hasonló szálakon játszik az Existenz is, amely a virtuális és a valós világok motívumait mossa össze (bár ezzel az erővel a Mátrixot is mondhattuk volna). Álmainkat megvehető termékként a Strange Days c. filmben láthatjuk viszont (és nézhetjük meg azt is, hogy a világ hogyan fogadta el mindezt), aki pedig a virtuális és az augmentált valóság hirdetési felületeire nézne rá jobban (ezekről ugyanis az álmokkal eltérően számos kutatásunk van, tapasztalataink legalábbis), annak Keiichi Matsuda rövidfilmjeit kell megnéznie – ha ezektől nem lesz tér-, hirdetés- és zsúfoltságfóbiánk, akkor semmitől. Most már csak az a kérdés, mikor érkezik válik valóra valami ezekhez hasonló megoldás, ami a tudatalattinkat bizgeti folyamatosan: vásárolj, vásárolj, vásárolj!
