Az alapanyag körüli hype-ot soha sem értettem, hiszen a mamipornó gyakorlatilag egy beteg és veszélyes kapcsolatról szól, amely rengeteg látens erőszakot tartalmaz, az elnyomó viselkedést pedig romantikus cukornyálba öltözteti, túlírt belső monológokkal és fenszi hiúságokkal. Egy olyan alkotás ez, amely azzal takarózik, hogy mindkét fél józan, objektív döntést hozva lép át a szadista/mazochista szexualitás világába, amivel alapvető módon nem lenne baj, ha valójában nem Mr. Grey Miss Steele feletti totális uralásról (meghatározott időben történő evés/ivás/alvás/ürítés/maszturbálás stb.) szólna, ami az én olvasatomban már kimeríti a kapcsolaton belüli emocionális erőszak fogalmát. Az egész Szürke-sorozat egy rettenetesen káros, gyenge minőségű, oktondi és földtől elrugaszkodott mű, amelynek szerzője, E. L. James jól ráguglizott, milyen szexuális segédeszközök vannak az interneten, ami alkalmas fenyítésre, és megrökönyödésében rittyentett is köré egy közhelyes történetet, aminek az eredeti angol fogalmazásmódja egy hatodikos szintjén mozog. Sajnos a magyar fordítás sem különb, ajánlom berúgós-játék gyanánt, az “igyunk annyi felest, ahányszor a delejes szót olvassuk egy fejezetben“-t. És akkor még nem is beszéltem a számos tükörfordításról (a fordítóból pikkpakk mém is lett). A sztori filmváltozata is hamis és logikátlan, tele dramaturgiai és karakterfejlődési buktatókkal. Az alapanyagot gyönyörűen lehetne darabokra cincálni (és kell is!), a főhős Christian Grey BDSM-rajongásának neurotikus mivoltától kezdve, akinek egyetlen célja az életben, hogy dugjon, de ahelyett, hogy egy konzumhölgy vagy fizetett szexrabszolga hallgatását választaná, olyan szürke kisegerekre pazarolja az idejét és a pénzét, mint a végtelenül naiv és befolyásolható ajakharapdáló Anastasia Steele, aki a korábbi szűzen töltött időszakát azzal kompenzálja, hogy térdre omlik egy olyan pasi előtt, aki tehetős és jóképű, cserébe pedig elvisel tőle szinte mindent. Valószerű, tényleg… Annyi mindenbe bele lehetne kötni, annyi ziccer van ebben a vágóhídi melléktermékben, hogy oldalakat tudnék teleírni, A fekete ötven árnyalata viszont mégis mindent kihagy, mint Szalai Ádám a válogatottban. A Wayans-tesók nagyjából a kétezres évek elején voltak a csúcson, a Horrorra akadva első és második része, illetve a Feketék fehéren még a kimondottan elviselhető kategóriába tartozott, de legújabb audiovizuális merényletük sok mindent alulmúl (na jó, a Táncfilmet talán nem). A film szinte snittről-snittre másolja az Ötvenszürkét, annyival megbolondítva, hogy tréfásnak szánt történések színesítik az eseményeket. A film első nagy poénja az akar lenni, hogy főhősnőnk, Hannah Steele nem tud bemenni egy ajtón, amit nem tolni, hanem húzni kell. Biztos jókat derülhet rajta az össze Louis de Funès-rajongó. De vannak még olyan kis humoreszkek, hogy Christian Black (értitek, nem Mr. Szürke, hanem Mr. Fekete) korai magömléstől szenved, Hannah fejét mindig odazárja a liftajtó, vagy éppen véletlenül kint felejti a mellét az ingéből. Csupa-csupa kiművelt poén, ami mögött értem és érzem is a szándékot, rá akar mutatni az alapanyag imbecilizmusára, de a filmkészítés formanyelve mára már annyit fejlődött, hogy a burleszk sajnos Chaplin óta, a Hahota magazin egysorosai pedig nagyjából 1985 óta nem viccesek. Az pedig, hogy szájbarágósan elmondjuk a kamerába, hogy az ihlető könyv szar, és csak büntetni lehet vele, még didaktikus is, mint az MTVA sajtóosztálya. Akadnak persze kitekintők más filmek irányába, amik jól is elsülhettek volna, de a Magic Mike-ot parodizáló rész például azzal zárul, hogy a főhősnek mikroméretű pénisze, viszont brutális nagyságú heréi és bozontos fanszőrzete van. Remek! Megidézik még a Zero Dark Thirty – A Bin Laden hajszát és a Whiplasht is, de minden erőltetett és bepállt seggszagú (a hasonlat a filmben is elhangzik). Az egyetlen valamirevaló élc az, amelyben a főhősnő egy fenekelést nemcsak a rajta esett megpróbáltatások bosszújaként, hanem a Kerry Washingtonnak a Django elszabadulban, valamint Lupita Nyong’o-nak a 12 év rabszolgaságban elszenvedettek vendettájaként torolja meg. De A fekete ötven árnyalata hiába akar néha nyíltan felszólalni a rasszizmus, az agresszivitás, a túlhype-olt celebritások ellen (ekézik Donald Trumpot, Kim Kardashiant), célt téveszt, mert önmaga is kirekesztő, előítéletes és sztereotip lesz. Akár a felszínen, akár mélyebben kapirgálunk, ez a film minden viszonyításban borzasztó marad. Legszívesebben análfűrészt küldenék az alkotóknak. Vagy latex búslakodót. Vagy húgycsőtágítót. Ez a film egyszerűen NEM vicces. A fekete ötven árnyalata /The Fifty Shades of Black/ Színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték film 92 perc, 2016. Értékelés: 1/10
