Nagyvilág Izrael ismét a Hamász állásait támadta

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 14..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Izraeli harci helikopterek mértek csapást csütörtökre virradóra a Hamász radikális palesztin szervezet Gázai övezetben lévő létesítményeire megtorlásul a térségből a zsidó állam területe ellen indított rakétatámadásokra - közölték a biztonsági erők tisztségviselői.


    A közlés szerint a Gázai övezetet kormányzó Hamász palesztin szervezet Ezzeddín al-Kasszám Brigádok nevű katonai szárnyának állásait bombázták. A Times of Izrael című lap úgy tudja, a szélsőségesek kiképzőtáborai és hadianyagraktárai voltak a célpontok.

    Egészségügyi források nem számoltak be sebesültekről, ugyanakkor a létesítményekben és a környező házakban jelentős károk keletkeztek.

    Az izraeli hadsereg korábban közölte, hogy a Vaskupola légvédelmi rendszer segítségével megsemmisített két, a Gázai övezetből indított rakétát. Egy harmadik lövedék nyílt területen csapódott be, de nem okozott károkat.

    A palesztinok és Izrael közötti konfliktus ismét fellángolt, mert Donald Trump amerikai elnök december 6-án bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Az erőszakos tiltakozó akciók során hat palesztin életét vesztette, és legalább 2000-en megsérültek.

    Az iszlám országok vezetői az előző nap Palesztina fővárosává nyilvánították Kelet-Jeruzsálemet, isztambuli találkozójukon elfogadott zárónyilatkozatukban.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...