Jackass Forever A Jackass Forever bebizonyítja, hogy öreg marha, nem vén marha. Eredetileg már tavaly mozikba került volna a legújabb Jackass kaland, de elsősorban a járványhelyzet, másodsorban a munkálatokat nehezítő egyéb körülmények (sérülések, Bam Margera kirúgása) miatt idénre csúszott a premier, ráadásul hazánkban nem is került sor hivatalos bemutatóra. Ennek ellenére Amerikában nagy siker lett Johnny Knoxville-ék feltehetően utolsó marhulása, a végeredményt látva pedig ez teljesen jogos. A Jackass az ezredfordulón, vagyis több mint 20 éve indult hódító útjára. Knoxville, Steve-O és a többiek azóta átéltek pár őrültséget és az is tény, hogy ők sem lesznek már fiatalabbak. Mindegyik őstag az 50 felé közeledik, néhányuk át is lépte már, így meg kell gondolni, hogy miket vállalnak be. Hogy ez mennyire látszik a filmen? Nos, nem nagyon, ugyanis hőseink ugyanúgy benne vannak minden kreténségben, ahogy eddig. Rögtön a Spike Jonze által rendezett nyitány (amúgy a filmet most is Jeff Tremaine dirigálta) megadja az alaphangot és felkészít minket arra, hogy mire lehet számítani. Finom kezdés, enyhe felvezetés? Frászt! Egyszerre morbid, gusztustalan, grandiózus és vicces a prológus, ahol feltűnik minden régi és új szereplő. Az újoncok többnyire jól belesimulnak a gegekbe, nekem személy szerint Poopies volt a kedvencem, ő abszolút olyan, mintha régóta a csapat tagja lenne. Egyedül a női tagnál, Rachel Wolfsonnál éreztem, hogy minimálisan kilóg a lóláb, de lehet csak azért, mert kevés jelenetben szerepelt. A nagy öregek hozzák a formájukat, Knoxville tökéletes tahó, Steve-O még mindig nem félti a testét, Pontius elsősorban az "átalakulásaival" dominál és így tovább. Aki egyértelműen a legtöbb szívatást kapta, az Ehren, a medvés kalandja külön megér egy misét, de a sajátosan újragondolt, rettenetesen morbid, de fantasztikusan vicces A bárányok hallgatnak jelenetben is vitte a pálmát. A mutatványok közt látunk kvázi remake-elt elemeket, többek közt újra előjön a Cup Test, természetesen Ehrennel és bizony fáj, nem csak neki, nekünk is. Nem maradhatnak el a szokásos vendégszereplők, feltűnik egy-egy szegmens erejéig Machine Gun Kelly, Eric André vagy Tyler the Creator. Térjünk ki kicsit a "cselekményre" is, vagyis inkább arra, hogy milyen a baromkodások színvonala. Sokkal több az állatos jelenet, a sokkolókkal való játszadozás, ugyanakkor szinte teljesen eltűntek a kandi kamerás, polgárpukkasztó dolgok és talán a szarós-hányós betétek sincsenek akkora számban, mint egykoron. Persze aki érzékeny a pénisz látványára és meghökken a testnedveken, az továbbra sem fogja élvezni ezt a mókát, még mindig kell gyomor a Jackasshez, ez tény. Nyilván lehet azzal példálózni, hogy ennyi idősen ez már sok, nem vicces és mit erőlködnek szerencsétlenek, de ezzel tisztában vannak a szereplők is, nem hiába látjuk a futópados vagy a bikás mutatványok következményeit. Én mégis bármeddig el tudtam volna nézni Knoxville-t és bandáját, mert amit itt látunk, az vegytiszta szórakozás. Nagyon jól esett, hogy másfél órára belekerülhettem ebbe az agyament világba, végig vigyorogtam, sokszor nevettem, néha felszisszentem, de mindenekelőtt jól éreztem magam. Ebben pedig mindig lehet számítani kedvenc vadbarmainkra. Jackass Forever! https://www.puliwood.hu/kritikak/jackass-forever-kritika-308396.html
Nem láttam még az összes részt ebből a sorozatból de valami át van kattanva az agyukban olyan dolgokat (ilyen kihívásokat) csinálnak, hogy átlag ember nem csinálna (csak valami óriásian nagyobb pénzért). De ezért is nagyon jók ebben. Ha ráérek majd az összes részét megnézzem.
