Gazdaság Januártól megfelezik a napelemek termékdíját

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 27..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Jövő év elejétől megfelezik a napelemekre kivetett úgynevezett termékdíjat, így a mostani kilogrammonkénti 114 forint helyett már csak 57 forintot kell fizetniük a napelemes energiatermelő rendszereket telepítőknek – ismerteti szerdai számában a Magyar Nemzet.


    Kiss Ernő, a Magyar Napelem-, Napkollektor-szövetség elnöke a lapnak azt mondta, hogy a díj mértéke még így is magasnak számít majd az európai átlaghoz képest, ezért nem valószínű, hogy a sarc csökkentése lendíti fel 2018-ban a napenergia-szektort.

    [​IMG]
    IllusztrációForrás: Dreamstime

    Közölte, hogy a napelemek terjedéséhez az volna az igazi segítség, ha a kormányzat egyszerűbbé tenné az ilyen rendszerek kiépítését, és nem kellene végeláthatatlan engedélyezési eljárásokat lefolytatni minden egyes telep kialakításakor.

    Bizonyos esetekben ugyanis egy évig is elhúzódik a telepítéshez szükséges mintegy negyven hatósági hozzájárulás beszerzése, miközben korábban ehhez néhány hónap is elegendő volt.

    Kiss Ernő szerint jövőre is az ideihez hasonló számú, hozzávetőleg hat-nyolcezer háztartási naperőmű telepítése történhet meg. Ha a kormányzat teljesíti ígéretét, és egyszerűbb lesz kivonni termőföldeket a művelés alól napelem parkok létesítéséhez, akár tíz-tizenötezer új erőmű is épülhet – írja a Magyar Nemzetben.

    KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...