Hírek Itthon Jelentős kórházfelújítás indul Budán

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2017. október 30..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    [​IMG]

    Több mint 10 milliárd forintból újul meg a Szent János kórház és a Kútvölgyi úti szakrendelő a következő években – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Balog Zoltán, az emberi erőforrás miniszter, és Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezetője.


    Minden budapesti és budai polgár egészségügyi ellátása jobb lesz a most meginduló programokkal – mondta el Varga Mihály. 2010 óta 500 milliárd forint fejlesztési pénz került az egészségügybe, most pedig egy budapesti program indul el – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Kiemelt helyen van a János-kórház fejlesztése az Egészséges Budapest-programban. Budapesten és Pest megyében a következő három évben mintegy 70 milliárd forint jut az ellátórendszer megújítására.

    Budapest 4-es számú körzet képviselője beszélt arról is, hogy idén a 120 éves Szent Margit kórházban is több fejlesztés történt. Az ORFI-ban és a Budai Irgalmasrendi Kórházban is megfelelő mennyiségű forrás áll rendelkezésre a felújításra – tette hozzá. Varga Mihály elmondta, hogy a II. kerületben egy új rendelő épül 6,8 milliárd forintból. A Szent János Kórházban is még indul megindul a felújítás. Varga bízik benne, hogy a fővárosi egészségfejlesztési program révén a budai polgárok életminősége is jelentősen javulni fog.

    Megduplázódott az MR-készülékek száma


    A főváros egészségügyi ellátásának nemcsak a színvonala, hanem az egységes rendszer hiánya is probléma volt – mondta Balog Zoltán. Az emberi erőforrás minisztere szerint csak idén 40 milliárd forint jut a budapesti egészségügy fejlesztésére, ebben több milliárd forint jut eszközbeszerzésére. Emlékeztetett arra is, hogy a korábbi balliberális kormányok tevékenysége miatt van nehéz helyzetben az egészségügy, különösképpen a fővárosi infrastruktúra. Az elmúlt években megduplázódott az MR készülékek száma, és a közlejövőben a János-kórház is kap majd egy új MR-keszüléket – jelentette be a miniszter. Balog Zoltán szólt arról is, hogy a János-kórházban egy fűtéskorszerűsítés lesz, 13 épület energetikai rendszere újul majd meg.

    Megújul a Kútvölgy úti szakrendelő


    Budapesten az egészségügyi intézményekben nem történtek meg azok a fejlesztések, mint a vidéki kórházakban – mondta Gulyás Gergely. A Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy az Egészséges Budapest-program keretében már több kormánydöntés született a János-kórház és a Kútvölgyi úti szakrendelő felújításról. A Kútvölgyi úti szakrendelőre több mint kilenc milliárd forint fejlesztési pénz jut – tette hozzá. Egy modern, a XXI. század körülményeinek megfelelő intézmény jön létre. 12 ezer négyzetméternyi terület újul majd meg – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...