Johnny Depp visszatért és vadállatként remekel – Fekete mise kritika

Új filmjében a színész könyörtelen gengsztert játszva vet véget az évek óta tartó mélyrepülésének, miközben a produkció még az ő brillírozása nélkül is megállná a helyét.


Johnny Deppet mindenki ismeri. Az 1990-es évek óta Hollywood egyik meghatározó színésze a 2003-as A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átkával ért fel a csúcsra. Jack Sparrow kattant kalóza telitalálatnak bizonyult Depp részéről, ezt pedig a Walt Disney is felismerte és a sikert meglovagolva mostanáig négy folytatást is összekalapáltak a meséhez, és csupán halkan jegyzem meg, hogy jelenleg már készül az ötödik. Na de nincs is ezzel baj, hiszen Depp parádés a szerepben, csinálja csak, amíg eladható a franchise, az viszont már sokkal problémásabb, hogy milyen hatást gyakorolt Jack Sparrow Depp színészetére. A valaha sokoldalúnak tekintett színész ugyanis mára érezhetően belesüppedt a kalózt jellemző delíriumos idétlenkedésbe, amely az utóbbi években nyújtott alakításain is meglátszik. A nagyjából a Közellenségek óta Depptől látható vagy holdkóros, vagy szenvtelen karakterek váltakozása idén a Mortdecai című nézőkínzással érte el a mélypontot, ahonnét már nem lehetett lejjebb merülni. Nem volt más hátra, valamiféle drámai váltás kellett és ehhez kapóra a Fekete mise filmterve, amely már 2013-ban felkeltette Depp figyelmét. Most, két évvel később megérkezett a végeredmény, amely egy feszes, jól felépített alkotás lett, főszerepben a pályafutása egyik legjobb alakítását nyújtó Johnny Depp-pel.
Cross Creek PicturesA Fekete mise James “Whitey” Bulger felemelkedésének és bukásának története, azé a kispályás bűnözőé, aki az 1970-es években megütötte a főnyereményt, hiszen az FBI informátorává vált és így védettséget élvezve vígan garázdálkodhatott hazai pályáján, Bostonban. A megtörtént eseményeket feldolgozó produkció elején a dél-bostoni ír-amerikai közösség fenegyerekeiből álló Winter Hill bandát vezető Bulger épp nagy háborúban áll a város északi felét uraló olasz maffiával, mígnem megkeresi őt a szövetségi nyomozóiroda újsütetű ügynöke, John Connolly (Joel Edgerton), aki Bulger gyerekkori pajtásaként alkut ajánl neki, mondván lássa el őt információval az olaszokról, és cserébe azt csinál, amit akar. A saját csapatában leleplezett spiclikkel mindig brutális módon bánó Jimmy noha eleinte vonakodik, végül mégis kötélnek áll, ez pedig utólag élete legjobb döntésének bizonyul. Az elszabaduló gengszter eztán egyre nagyobb hatalomra tesz szert, miközben sok hasznos infót nem szolgáltat Connolly-nak, aki viszont mégiscsak a Bulger által valaha adott egyetlen értékes infónak köszönhetően válik sikeres ügynökké, így falaz neki, és eljátssza, hogy a maffiózó értékes az FBI számára. Ez így megy évekig, csakhogy aztán felbukkan egy új ügyész, akinek megérkezése lavinaként dönti romba Bulger és Connelly világát.
Habár a Fekete mise elsősorban Johnny Depp figurájáról, a valóban létező és elképesztően kegyetlen dolgokra is képes James Bulgerről szól, miként az a cselekményből is lejön, a film második leghangsúlyosabb karaktere Joel Edgertoné, aki a Warrior – A végső menet után ismét egy olyan szerepet kapott, amelyben bizonyíthatta tehetségét. A színész Connelly megalkuvó, simliskedésre hajlamos és a sztárügynökké avanzsálástól érezhetően megváltozó alakját remekül tálalja, olyannyira, hogy ha Depp nem brillírozna, Edgerton simán a produkció legjobbja lenne. De a helyzet az, hogy Johnny Depp tényleg nagyon ott van ebben a szerepben. Bulger embertelenségét, ravaszságát és a megbotránkoztató cselekedeteit is roppant imponálóan adja elő, folyamatosan nagyon erős jelenléttel uralja a jeleneteit, illetőleg akad egy pár izgalmas, feszültségteremtő monológja, melyeket Depp mesterien ad elő. Külön dicséret illeti a produkció sminkeseit, akik a színész klassz elmaszkírozásával nagyban hozzájárultak a hatásosságához, így nézőként a vásznon megelevenedő alakot könnyebb komolyan venni és egy létező bűnözőként megélni, semmint a sokadik Johnny Depp-karakterként.
Cross Creek PicturesA produkció népes szereplőgárdát vonultat fel, akik többé-kevésbé képesek hozzátenni a filmélményhez, jóllehet egyikük sem kap akkora játékidőt, hogy kiemelkedő tudjon lenni. Már a kezdet kezdetén megismerjük a Jesse Plemons alakította Kevin Weekst, aki afféle együgyű verőlegénykét kerül a Winter Hill-társulatban, miután megtetszik Bulgernek a harcias habitusa. Plemons nem rossz ebben az egyszerű szerepben, de nem is kimondottan jó. Mellette ott van még a banda második emberekét, a Steve Flemmit alakító Rory Cochrane, aki általában elvész a Depp dominálta közös jeleneteikben. Nálánál sokkalta meggyőzőbb az egyszemélyes kivégzőosztag Johnny Martoranóként W. Earl Brown, aki a hírhedt gyilkos szörnyű tettein keresztül érvényesül igazán, ugyanakkor alkalmanként a jelenlétével is félelmetesen tud hatni. Az FBI oldalán Connelly társa, John Morris szerepében David Harbour meglepően jó, neki akad egy-két erősebb pillanata is, akárcsak a gengszterrel való együttműködést ellenző Charles McGuire ügynököt megformáló Kevin Baconnek. Bulger feleségeként Dakota Johnson egy darabig értékes eleme tud lenni a filmnek, de sajnos őt keveset látjuk, míg a Jimmy politikus öccsét, Billy Bulgert játszó Benedict Cumberbatch hiába is a színészgárda egyik legnagyobb neve, csupán asszisztál az eseményekhez, tekintve, hogy Billy nem is akar részesévé válni fivére ügyleteinek.
A Fekete mise Dick Lehr és Gerard O’Neill írópáros 2001-es azonos című könyvén alapul, amely valós dokumentumok alapján vizsgálta és tárta fel Jimmy Bulger és az FBI kapcsolatának történetét. A már túlnyomórészt börtönben sínylődő érintettekkel készített interjúkat is tartalmazó mű szerkezetét a filmadaptáció is igyekszik megidézni, így gyakorlatilag a cselekmény egyetlen nagy flashback formájában tárul elénk, amelyet több évtizedekkel későbbi interjú szakít meg, a fent említett Weeks, Flemmi és Martorano karaktereit megformáló színészekkel. Ügyes, ámbátor távolról sem rendhagyó koncepció ez, pozitívumot annyit hordoz magában, hogy így utólag megismerjük a bűnözők Bulgerrel és a tetteivel kapcsolatos gondolatait. A forgatókönyvet író Jez Butterworth és Mark Mallouk mindenesetre flottul adaptálták a könyvet, nem támad hiányérzetünk az éveket felölelő történet elmesélésében és a filmet rendező Scott Cooper is elegáns munkát végzett, ugyanis két erőszakos jelenet között sincs üresjárat és nem válik unalmassá a produkció. A dialógusok mindvégig kellően életszerűek és érdekesek, a lappangó feszültség révén pedig nézeti magát a film, azonban a Fekete mise legnagyobb erénye mégis Johnny Depp, aki miatt mind az ő, mind a gengszterfilmek rajongóinak érdemes beülni erre a takaros alkotásra.