Gazdaság Jól kihasználták a gyerekek utáni kedvezményeket

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 09..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A gyermekek után járó adó- és járulékkedvezmények révén 2011 és 2018 között közel 1900 milliárd forintot hagy az állam a dolgozó szülőknél - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időkben megjelent interjúban.


    Varga Mihály hozzátette: a legnagyobb összeggel, mintegy 320 milliárd forinttal, az idén számolhat az érintett 1,1 millió ember.

    A miniszter ismertette, hogy az első időszakban évenként nagyjából 180 milliárd forintot hagytak a kedvezményes szabályok az érintett adófizetőnél. 2014-ben már 230 milliárd forint körül volt a kisgyermekes családokat megillető tétel. Akkor vált lehetővé ugyanis, hogy a magánszemélyek az szja mellett az egészségügyi és a nyugdíjjárulékukból is levonhassák a nekik járó összegeket.

    A köztehermérséklés 2016-ban már megközelítette a 265 milliárd forintot, tavaly pedig még tovább növekedett. Az emelkedésnek több oka is van - fejtette ki -, az egyik legfontosabb, hogy 2016-ban elindult az a program, amely négy év alatt, egyenlő részletekben duplájára emeli a két gyermeket nevelő szülőket megillető kedvezményt. Az érintettek havi húszezer forint helyett 2019-ben már negyvenezer forintra lesznek jogosultak. Megjegyezte, hogy az idén két gyermek után havonta 35 ezer forint adó- és járulékkedvezmény érvényesíthető.

    [​IMG]
    Fotó: Mudra László - Origo

    Varga Mihály úgy értékelt: a gyermekvállalás támogatása, a munkahelyteremtés és a fizetések növelése segíthet hozzá az életszínvonal emelkedéséhez és a gazdasági növekedés fenntartásához.

    Szerinte a migráció erőltetése zsákutca, a tömeges és kötelező betelepítés nem tűnik jó, a közösség számára hasznos megoldásnak.

    "Vannak helyek, ahol lehetőségként tekintenek az afrikai és ázsiai emberek százezreinek betelepítésére, azt remélve, hogy a nemegyszer illegálisan érkezők majd megoldást jelentenek az Európa-szerte jelentkező munkaerőgondokra és a demográfiai kihívásokra". A kormány a biztonságban hisz és abban, hogy a saját gondjainkat nekünk magunknak kell megoldanunk - mondta Varga Mihály.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...