Release Date: 2014. február 13. Genre: dokumentum, zenés Director: Jon M. Chu Screenwriter: Sarah Landman Studio: Fórum Hungary Starring: Ellen DeGeneres, Jon M. Chu, Justin Bieber, Usher Raymond, Will i Am 2014.02.13. (Justin Bieber’s Believe) Justin Bieber legalább annyira megosztó személyiség, mint amennyire sikeres. Lehet szeretni, lehet gyűlölni, közömbösnek maradni iránta azonban csaknem lehetetlen. Bieber története a XXI. század első évtizedének kordokumentuma is, az idén 20. életévét betöltő kanadai fiút ugyanis 2008-ban a YouTube videomegosztón fedezte fel későbbi menedzsere, Scooter Braun. A világszerte tinédzserek millióit meghódító popsztárból napjainkra megkerülhetetlen ikon lett, akinek a zeneipar legnagyobb nevei versengenek a kegyeiért. 2011-ben a zenerajongók már láthatták a mozivásznon, akkor ugyanis 2010-es koncertturnéjából készült egész estés dokumentumfilm Soha ne mondd, hogy soha (Justin Bieber: Never say Never) címmel. A fiatal megasztár persze azóta sem pihen, 2012 szeptemberében indult második világ körüli turnéjára, amellyel Believe című albumát népszerűsítette. Ezúttal is vele tartott Jon M. Chu aki a Soha ne mondd, hogy soha-t is jegyezte. A Believe tehát látványvilágban hasonló élményt kínál, ráadásul most sem lesz hiány sztárokban. Emellett pedig a nézők betekintést nyerhetnek a turnék világának kevésbé csillogó, embert próbáló világába is a maga őszinte nyersességével együtt. KRITIKA Koncert betétekkel megszakított dokumentarista stílusú imázsfilm, aminek egyetlen célja, hogy lenyomja a torkunkon: Justin Bieber nem egy marketing gépezet irányította bábu, hanem egy rajongóiért élő zenész, aki éjszakánként az ihlettől felriadva siet a stúdiójába kis grafit ceruzácskájával és radírjával felszerelkezve, hogy alkosson, miközben gyémántkaróráján finoman megcsillan a fény. Arányi Zsuzsanna Az autentikusságot átélezések, kézikamera és a fókusz állítgatása hivatottak interpretálni, de ez utóbbitól például szimplán csak olyan érzésünk volt, mintha az operatőrnek időnként kiesne a kontaktlencséje. A fanatikusok bemutatása természetesen velejárója egy ilyen projektnek, de mivel egyetlen mentálisan ép beliebert (Justin rajongóinak újkeletű elnevezése) sem sikerült találni, a reakcióikat archív felvételekkel igyekeznek igazolni: lám a ’60-as években is megkergültek a fiatalok idoljuk láttán (egyébként elképesztően depresszív lehet, hogy bármerre jársz, a nyomodban zokogó, sikító tinilányok teremnek). A beteg kislányos szálat – aki egyébként tényleg jó fej – még amerikai mércével is illetlenül kihasználták, ha félúton abbahagyják a sulykolást, még talán hihető is lett volna. Vannak egyébként jó ötletek – jegyek osztogatása az utolsó pillanatban, paparazzós balhéra riposzt – de eddig sem az volt a kérdés (már akit érdekelt ennyire valaha is a jelenség), hogy vérprofi csapat áll-e Bieber mögött. Valami érdekes is kisülhetett volna a dologból, ha a film nem csupán arra koncentrál, hogy rehabilitálja a sztárt. A mozi semmilyen kínos helyzetre nem reagál, vagy csak szőrmentén, és úgy, hogy Bieber tökéletes jófiúként jöjjön ki a dologból. Annyira sematizálják ezzel a hozzáállással, hogy a film végére úgy érezzük: egy mézesköcsögnek is több személyisége van, mint a tinisztárnak – akiről így végeredményben a világon semmit nem tudunk meg. 92 perc, amerikai Justin Bieber: Believe « VOX.hu
