Hírek Itthon Kedden megkapják januári bérkülönbözetüket az egészségügyi dolgozók

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2018. február 20..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    [​IMG]

    Kedden megkapják a novemberről előrehozott 8 százalékos illetményemeléssel járó januári bérkülönbözetüket az egészségügyi szakdolgozók - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.


    A közlemény szerint az emelés ezt követően már beépül a bérbe, a februári fizetéssel már az emelt alapbérrel számolt keresetek érkeznek majd a dolgozók számlájára.A béremelés a következő időszakban is folytatódik - írták, hozzátéve, hogy az egészségügyi szakdolgozók 2019-ben további 8 százalékos emelésre számíthatnak. A szakdolgozók illetménye 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal emelkedik - jegyezték meg. Az Emmi kiemelte, hogy a kormány számára kiemelten fontos az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása.

    Mint kifejtették, ezt jól mutatja például, hogy 4-6 éves jogviszony esetén egy OKJ-s végzettségű ápoló átlagkeresete a saját kategóriájában a 2010-es 159 506 forinthoz képest most 309 345 forintra nő, 2019-ben pedig várhatóan 334 093 forint lesz. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, szintén OKJ-s végzettségű ápoló fizetési kategóriája szerinti átlagkeresete 2010-ben 172 228 forint volt, a mostani béremeléssel 342 582 forintra, 2019-ben pedig várhatóan 369 989 forintra emelkedik.

    Felhívták a figyelmet arra is, hogy az alapbéremeléssel az egyes mozgóbérelemek - például az ügyeleti díj, a készenléti díj, a rendkívüli munkavégzés bérpótléka, a műszakpótlékok - díjai is emelkedtek. Ez tovább növeli a keresetek összegét is - olvasható az Emmi közleményében.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...