2025 Augusztus Két orosz, két zsidó és egy baseballjátékos bemegy a kocsmába… – Rajtakapva

Két orosz, két zsidó és egy baseballjátékos bemegy a kocsmába… – Rajtakapva



Bár a rendező tagadja, a Rajtakapva (Caught Stealing) Darren Aronofsky legközelebbi filmje egy vígjátékhoz, de a gengszterfilm a szórakoztató percek után kérdőjeleket hagy.


Darren Aronofsky-ra magyarként büszkébbek vagyunk, hiszen kicsit magunkénak is érezzük a sikerét azáltal, hogy Jancsó Miklós tanítványa volt a Harvardon. A rendező 1998-ban rendezte első nagyjátékfilmjét, a pszichológiai drámaként hangoztatott és a szürrealizmussal gyakran összekötött Pít. A fekete-fehér, ízig-vérig New York-i, mégis koponyán belüli szenvedéstörténet rendezője visszatér a New York-i utcára, de új filmjében pszichodráma helyett csak nyomokban maradt meg a pszichologizálás.

A Rajtakapva összetett műfaji játék, gengszterfilm, thriller és fekete komédia vegyül a rendezőre eddig aligha jellemző elegyként.
A film középpontjában a lecsúszott exbaseballsztár, Hank Thompson (Austin Butler) áll, aki a közeli bárban csapos, az alkoholt reggeli helyett (is) fogyasztja, és képtelen elköteleződni barátnőjével, Yvonne-nal (Zoë Kravitz). Szomszédja, Russ (az orbitális punk tarajt viselő Matt Smith) Hankre bízza a macskáját, amíg ő hazautazik Londonba, a haldokló édesapjához. Az események beindulnak, mikor Russt orosz kisstílű bűnözők kezdik keresni (Nikita Kukushkin és Yuri Kolokolnikov). A komikusan magas és alacsony páros még a legaranyosabb, de harapós Bud macskát (Tonic, a cica) is megrúgják, mégsem ők a legveszedelmesebb alakok: Lipa (Liev Schreiber) és Shmully (Vincent D’Onofrio), a haszid zsidó testvérek a valódi szörnyetegek, legalábbis Roman nyomozó (Regina King) szerint, aki valamiért folyamatosan mentális terrorban tartja Hanket.




Rengeteg szereplő, páran alig kapnak többet két jelenetnél – komikus, hogy Bad Bunny karaktere A gyilkos járathoz hasonló módon a hosszabb és vagány felvezetője után hamar kikerül a történetből. A csoportokba rendeződő rosszfiúk mind a gazdagság ajtaját nyitó kulcsot keresik, amit Hank előbb megtalál, majd elveszít, ezért pedig sorozatos verésekkel kell szembenéznie.

Az utcaszinten tevékenykedő gengszterek miatt Blöff-szagú a Rajtakapva, de Darren Aronofsky nem akar Guy Ritchie lenni.

A film túl sötét színezetű, hogy Ritchie-koppintás legyen, de túl sok a humor benne, hogy vérkomoly gengsztermoziként értelmezzük.

Az epizodikus történetet Charlie Huston írta filmre a saját 2004-ben megjelent regényéből. A Rajtakapva eredeti megjelenésekor tehát jócskán megelőzte a filmadaptáció korában aktuális 90-es évek nosztalgiát, ami egyrészt indokol sok részletet a cselekményben, másrészt tovább keveri a film New York-i kavalkádját. Feketék, fehérek, zsidók, oroszok, más fénytörésben: lecsúszott alkeszok, punkok, hajléktalanok, honlapépítők színesítik a narratívát, ami valójában epizódról epizódra ugyanarról szól: keresik a kulcsot. A változatosságot így a karaktereknek kell megadni, ha már a cselekmény erre képtelen.

De talán nem a cselekmény a nyitja a legújabb Aronofsky-filmnek. Akkor hát mi?
A kérdés a film után is velünk marad: hogyan illeszkedik a Rajtakapva az Aronofsky-életműbe? A válasz nem egyszerű… A Pí a testbe zárt szellem küzdelme volt zárkája ellen, ami végül az önmegsemmisítéssel zárul. A Rekviem egy álomért a maga giccsbe hajló stílusával együtt is az akarat filmje – a függőségnél nincs is nagyobb testi akarat, ami borzalmas cselekedetekre készteti a függőt. A következő filmje a feleségét meggyógyítani igyekvő férfi akaratának kudarca, ráadásul a fantasy műfaji közelségének engedve: Tomas akarata gyakorlatilag az időt is hajlítja, így lesz 1000 éven tartó történet A forrás.


A pankrátorban a műsorért a halált is vállalja a férfi, míg a Fekete hattyúban ugyanezt teszi a nő. A Noé ismét a fantasy és a giccs határain átlépve beszéli el talán a legerősebb akarat történetét – hiszen mi lenne erősebb, ha maga Isten áll a cselekvés mögött. A bibliai témát metonimikusan folytatja az Anyám!, amelyben a világ (női princípium) befogadó és védő szándék áll szemben az Isten (férfi) terjedő és megállíthatatlan akaratával. A bálna a bibliai témát metaforikusan hozza vissza, de más rétegeiben újra egy függőségfilmről van szó.


A filmográfia minden filmje az akaratot járja körül. Tágabb értelemben A pankrátorral kezdődő és A bálnával záruló bibliai-isteni-antigenezis pentalógia után a Rajtakapva nem csak a műfaji sokrétűség miatt kakukktojás.

Mit akar Hank Thompson?
Azon túl, hogy haza akar menni a háta mögött lévő pár szörnyű nap után, nem akar semmit. Az alkoholfüggőség bár megjelenik mint trópus, a történet eleji akarata is inkább negatív előjelű: nem akarja a macskát (Tonic kiváló alakítását csak dicsérni lehet). Csak sodródik az eseményekkel. Szó sincs annyira erős megszállottságig menő akaratról, mint korábban.

Aronofsky korábbi filmjeit testfilmként is jellemezhetjük (A pankrátor és a Fekete hattyú hőse is a testével alkot, A bálna csak azt uralja, amit a testébe visz), de a Rajtakapva innen is kilóg.

A Rajtakapva az Aronofsky-ra korábban jellemző pszichológiai drámaiság helyett csupán csak helyenként pszichologizál.

Ilyen a Hanket érő felfoghatatlan kettős trauma, amit a film felvet, de viszonylag hamar meg is oldja, amiből a naivitás árad.


Ugyanígy a film vége is kérdőjel marad: részletes spoilereket mellőzve, Aronofsky korábbi happy endtől való távolságtartásával is szakít.

A Rajtakapva Hank karakterének identitásválsága, majd annak elvesztése – végül az üres egyéniséget ellenfeleinek jellemével tölti fel. Az országot Russ fizimiskáját magára öltve hagyja el, úticélja pedig Roman nyomozó álma: a karibi térség egy elzárt szeglete, ahol az először elutasított Bud az egyetlen társasága. A bárban pedig a korábban egyértelmű választás, a sör helyett csak szódavizet kér. A maga mögött tudott pár nap hatására a fiatalkori traumák, a felnőttkori toxikus viselkedés, de a főhős személyisége is megszűnt, hogy helyébe a mindent megoldó narratíva védő módon felületességet helyezzen.

Egy nagy kérdőjel a Rajtakapva, ami valahogy sehogy sem illeszkedik az Aronofsky-életműbe. A filmnek remek pillanatai vannak (Schreiber és D’Onofrio haszid karakterei zseniálisak és saját spin-offot érdemelnének), de hiányzik belőle a rendező korábbi filmjeiben nélkülözhetetlen elvontság; nem árnyalja a képet az anakronizmus sem, hogy Russ autójában Idles szól (a poszt punk banda 10 évvel a film ideje után alakult). Aronofsky új filmje „egyszerűen” műfaji, és mint olyan, szórakoztat – de semmi több.

A Rajtakapva augusztus 28-tól látható a mozikban.

2025. augusztus 28.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/rajtakapva-kritika