Filmklub Ki Issza Meg A Sört, Ha Fizetés Után Meghal A Vendég?

Mindenki ismeri az érzést. Amikor egy idős néni nagyon lassan próbál felszállni a villamosra, de már megszólalt a jelző. Amikor az utcán valakinek kiszakad a szatyra, és szétgurulnak a gyümölcsök. Amikor egy kisgyerek elesik, és a szülők nem veszik észre. Vannak ezek a pillanatok a mindennapokban, amiknél a társadalmi szerződés értelmében be kellene kattannia az empátiának és a segítségnek, de az emberek jelentős része, sőt, általában mindenki ledermedve figyel, hogy mi fog ebből kisülni.


Fotó: Cirko film
Roy Andersson, az idén 72 éves svéd rendező életműve ezekből a jelenetekből áll össze, csak ő annyira eltúlozza a valóságot, hogy már röhejesen műnek hat benne minden.


A szereplői nagyjából olyan sebességgel mozognak, mint a gólemek melaszban, az arcuk fehérre van festve minden esetben. A ruháik szürkék, barnák. A főleg amatőrökből és az utcán talált emberekből válogatott szereplők arca olyan, mintha megviselte volna őket több évtizedes depresszió. A díszletek mind úgy néznek ki, mintha valós helyszínek lennének, pedig valójában fából és habszivacsból épített, stúdióban felhúzott építmények. Még az utcák is. A kamerát általában nem mozgatja, sőt, az új filmjében, a rettenetesen hosszú című Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről-ben ha jól vettem észre, egyetlen egyszer mozgatta, amikor egy picit elfordult jobbra. Az hirtelen olyan élmény volt, mintha két Transformers ugrott volna be a képbe verekedni. A jelenetei hosszúak, vágni nem szokott, vagy ha igen, akkor egy másik világba. Néha el is bizonytalanodok, hogy őt most filmrendezőnek vagy festőnek kell hívni.

Valószínűleg filmrendezőnek, mert amit ő művel a filmben, olyat nem csinál más jelenleg. Megpróbálok elmesélni egy jelenetet az új filmjéből, az Egy galamb legjobb jelenetét. Elnézést a spoilerért. Szóval, a filmnek van két, úgy is lehet mondani, hogy főszereplője, két házaló árus, akik különböző tréfás kellékeket árulnak bőröndből. Vámpírfogat (extra hosszú fogakkal!), nevető dudát (feldob minden bulit!) és a legújabb terméküket, az egyfogúbácsi-maszkot (ettől nagyon sokat remélnek!). A monoton hangon és búvalbaszott arccal előadott vásárlásösztönző beszédüket többször is meghallgathatjuk a filmben. Betérnek egy kocsmába, ami láthatólag egy ipari terület szélén van. Egy címet keresnek, de nem találják sehol, úgyhogy megkérdezik a kocsmárost. Amikor a kocsmáros rákérdez, hogy pontosat mit csinálnak, akkor elkezdik megint bemutatni a cuccaikat, a vámpírfogaktól a maszkig.

Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről

Index: 5/10

Imdb: 7,2/10

Metacritic: 93/100

Rottentomatoes: 92%


Fotó: Cirko film
Hirtelen XIX. századi lovasok tűnnek fel a kirakat túloldalán, majd az egyikőjük belovagol a kocsmába, ostorral kiüldözi az összes nőt a helyről, majd hangosan bejelenti, hogy maga XII. Károly svéd király fog megérkezni a helyre megpihenni. Az ablakokon át látjuk, hogy egy egész hadsereg vonul az utcán. Még katonák érkeznek, négykézláb ereszkednek, és belovagol a vékonydongájú, szőke király, majd leszáll a katonái hátán lépkedve a lováról. Elkiáltja magát, hogy most végre megkapják a ravasz muszkák, amit érdemelnek. A tábornokán keresztül kér egy vizet. Szénsavasat. Meglát egy fiatal pultosfiút, erre megint a tábornoka fülébe suttog. Szerinte a fiúnak a harctéren lenne a helye. Lehetőleg a király sátrában. Minden este. Nagyjából ekkor vettem észre, hogy tíz perce megy a jelenet, de az egyik diliárus még mindig a demonstrációból fejébe húzott egyfogúbácsi-maszkban álldogál a sarokban. Ha az év végén összerakunk egy cikket az év legjobb jeleneteiről, én ezt fogom beletenni. Pedig amikor néztem, azt sem tudtam, hogy ki az a XII. Károly.

Az Egy galamb tele van kisebb-nagyobb jelenetekkel, a banális mindennapi pillanatoktól kezdve a fent említett hasonlóan ambiciózus tablókig mindenfélét lehet benne látni, komótosan, hasonlóan ráérős tempóban. Ez egy idő után Andersson filmjének a hátrányára válik, amíg az elején egymást követik a viccesebbnél viccesebb rövid szkeccsek – például a menzáról, ahol fizetés után meghal egy vendég, és senki sem tudja, hogy mi legyen a sörével és a főételével –, a végére azonban eltompul a hatásuk és sokkal kevésbé hatnak. Az, hogy mennyire fog bárkinek tetszeni az Egy galamb, attól is függ, hogy mennyire tudja magát átadni a sajátos hangulatának. Nekem a felétől már nem sikerült. Van az a határ, amit egzisztencialista nyomorból el tudok viselni, és Andersson hamar megtelített.

Ez nem azt jelenti, hogy az Egy galamb rossz film lenne, mert a maga módján tökéletes. Tökéletes, ha valaki egyéni módon megmutatott, banális, hétköznapi, néha kellemetlen, néha borzasztó, néha pedig vicces jeleneteket akar nézni a moziban, közben pedig eltűnődni a saját létezéséről is.
http://indavideo.hu/video/A_Pigeon_Sat_On_A_Branch_Reflecting_On_Existence_2014_elozetes
http://index.hu/kultur/cinematrix/2015/03/23/ki_issza_meg_a_sort_ha_fizetes_utan_meghal_a_vendeg/