2025 Január Kicsit kerekebb, kicsit édesebb, és a miénk – Paddington Peruban

Kicsit kerekebb, kicsit édesebb, és a miénk – Paddington Peruban



A Paddington Peruban meglepő rétegei túlmutatnak a gyerekmesén.

Családi utazás Werner Herzog világában, ez is lehetne az alcíme a Paddington filmek harmadik részének, amely a leghíresebb brit medve szülőföldjén játszódik. Első ránézésre a film élvezetes műfaji film, amely egyszerre tud szólni a legkisebbekhez és szüleikhez, könnyed kikapcsolódást biztosítva, azonban a film meglepő kérdéseket feszeget az otthonérzet és a beilleszkedés témájában, egyben pedig rávilágit néhány problematikus produkciós és reprezentációs jelenségekre. Mindez vitaindítóként szolgálhatnak hasonló jövőbeli produkciókhoz.

Paddington medvét Magyarországon sokan automatikusan Angliával vagy Londonnal azonosítják, azonban ez a maci Peruból származik.
Boldog londoni életét a Brown családdal egy nyugtalanító üzenet zavarja meg a medvék idősek otthonát vezető apácától (Olivia Colman), aki arról számol be, hogy Paddington szeretett nagynénje, Lucy néni eltűnt. A család mostanában eléggé eltávolodott egymástól, így boldogan mondanak igent egy közös perui családi nyaralásra. Idejüket nem vesztegetve útrakelnek hát, hogy meglátogassák a medvék idősek otthonát. Lucy néni eltünésének körülményei különösebbnél különösebbek, de egy tapasztalt folyami hajós (Antonio Banderas) és lánya (Carla Tous) segítségével elindulnak Lucy néni keresésére. Az amazonasi táj és a helyiek szándékai nem segítik a Brown családot, akik hamarosan Wernor Herzog filmje, az Aguirre, isten haragja szereplőinek sorsára jutnak.




Ez a meglepő inspiráció nemcsak látványban (a film egy részét a Huayna Picchu környékén forgatták, Herzog filmjéhez hasonlóan), hanem a történetben is kiemelkedik. A konkvisztádorok aranyláza és az El Dorado kincse iránti vágy csakúgy megidézi Paddington társait, mint egykor Lope de Aguirre-t. A kontextualizáció természetesen itt elmarad, és ez nem is róható fel egy családi filmnek, és egy ötletes csavarral jobb képet kaphatunk arról, kinek mit szimbolizál El Dorado. Annyi bizonyos, hogy sokkal ízletesebb és medvebarátabb, mint amit a spanyol hódítók bármikor is remélhettek.


Történetében tehát a Paddington Peruban egy kedves családi vígjáték, amely kicsit vesztett humorából és bájából, ennek ellenére könnyed szórakozást ígér nézői számára. A film elkészülésének körülményei azonban komoly felháborodást keltettek Peru szerte, miután a film jelentős részét Kolumbiában forgatták annak kedvező adózási feltételei mellett. A döntés következményében új törvényjavaslatot terjesztettek fel a Peruban forgatott filmek számának fellendítése érdekében, azonban a kezdeményezést nem fogatta egyöntetű lelkesedéssel a perui filmszakma, mivel a javaslat jelentősen korlátozná az őslakos filmkészítők számára elérhető támogatásokat.

A Paddington Peruban továbbá jelentős reprezentációs kérdéseket is felvet.
Maga a perui kultúra, a perui emberek maximum 5 perc erejéig jelennek meg, ami elég problematikus egy olyan film esetében, ami 95%-ban az országban játszódik. Paddington története mindig is fontos története volt a bevándorlásnak és a kultúrák közti együttélésnek, azonban a sorozat harmadik része elkeserítő példája annak, továbbra is milyen „egzotikusnak”, misztikusnak és akár primitívnek ábrázolja a film a nem európai kultúrákat. Különösen így van ez az angolszász filmkészítésben.

Paddington elvileg szűlőországába tér vissza – ahonnan bár fiatal bocsként elkerült, mégis erősen kötődik hozzá. Ennek ellenére Peru ábrázolása tele van archaikus, hiteltelen és leegyszerűsítő toposzokkal, amelyet tetéz, hogy egyetlen egy perui karakter sincs a filmben. Helyette európai apácák, spanyol hódítok kincskereső leszármozattai és csak „medve” nyelven beszélő mackók teszik ki a Peru lakosságát. Maga Paddington viselkedése vagy beszéde sem utal semmilyen spanyol vagy helyi kulturális hatásra. Ehelyett végig brit akcentussal beszél és teljesen nyugati modorú. Bár ezt a döntést lehet azzal indokolni, hogy így a karakter elérhetőbbé válik egy globális közönség számára, valójában kevéssé érthető ismerve a spanyolajkú közönség méretét.

Ezzel a film Peru ábrázolása megmarad egy inkább fiktív, egzotikus és titokzatos díszletként, ahol a modernitás és az archaikus világ a műfaji karakterisztikákon túlmutatóan leegyszerűsített módon jelenik meg.
Ez a nézőpont megerősíti azt a kolonialista ábrázolásmódot, ahol a nem európai kultúrák és a helyiek önálló, ágens karakterekként jelennek meg, hanem az európai nézőpont szűrőjén keresztül látjuk őket. Különösen szomorú ez annak tükrében, hogy Paddington története sok tekintetben az eltérő kultúrák békés együttélését ünnepli. Így szinte érthetetlen, hogy miért döntöttek úgy a film alkotó, hogy Perut egy obskúrus és misztikus helynek ábrázolják és nem egy gazdag történelemmel és rendkívül sokszínű kultúrával rendelkező országként mutatják be. Ez annak tekintetében is furcsa, hogy a világ egyik leghíresebb nevezetessége, a Machu Picchu is feltűnik a filmben. Annak ellenére, hogy ez egy azon kevés helyszínek közül, amelyet tényleg Peruban vettek fel, a helyi közösségek nagy örömére, semmilyen utalás, idő vagy térbeli jelölés nem hivatkozik rá.


A családi filmeknek komoly oktatási potenciálja van, a gyerekek sokáig őrzik magukban az egy-egy korai filmélményben tapasztalt „igazságokat”. Ezek az információk már befogadhatóak iskoláskorú gyerekek számára, így ilyen szempontból még érthetetlenebb, miért elégszik meg a film egy ennyire leegyszerűsítő hozzáállással.

Egy réteggel mélyebben a film egy még szélesebb problémakört is felvet, mégpedig a bevándorlók és nem európai kultúrák ábrázolását a kollektív képzeletben. Míg Paddingtont Angliában tárt karokkal és bartásággal fogadják, amely egy tagadhatatlanul pozitív üzenete a franchise-nak, úgy perui kultúra egy „különös” és „veszélyes” helyszínné redukálódik, amelyből hiányzik a perui kultúra és identitás egyedi tapasztalásának komplexitása. Ez az egzotizáló hozzáállás erősíti azt a gyakori praxist, amely során egy-egy lokális kultúrát átalakítanak vagy tompítanak az „érthetőség” és „befogadhatóság” érvei mentén. A film tehát a címszereplő kultúráját sztereotipizálja, anélkül, hogy valójában ábrázolná azt, és annak ellenére, hogy Paddington szemszögéből zajlik a cselekmény.

A Paddington Peruban nemcsak Peru kulturális összetettségét hagyja figyelmen kívül, hanem végletekig leegyszerűsíti az ország történelmi és természeti gazdagságát is.
A perui Amazonas, egyedülálló biodiverzitásával és őslakos népeivel, akik évezredek óta lakják az erdőt, teljesen kimaradnak a filmből. Ebből a szempontból érdekes visszakanyarodni Herzog filmjei felé, amelyek bár a Paddington sorozattal ellentétben nyíltan tematizálják a spanyol hódításokat, mégis kifejezett teret hagynak a helyi kultúra ábrázolására – gondolhatunk itt például az Aguirre emlékezetes nyitószekvenciájára. Peru itt az őserdő, sziklák és romok egyvelegére redukálódik, figyelmen kívül hagyva az Amazonas esőerdő ősi közösségeit és természeti kincseit, ezzel a földrajzi régió kortárs globális relevanciáját is figyelmen kívül hagyva. A film célközönsége, az alfa generáció és szüleik, akiknek a globális felmelegedés kulcsfontosságú kihívás lesz a jövőben. Az, hogy a film egyetlenegy említést sem tesz az Amazonast sújtó klímaváltozás hatásairól, egy kihagyott lehetőség arra, hogy a fiatalabbak befogadható módon gondolkodhassanak a kérdésről.


Méltatlanul mellőzött a filmben az inkák szerepe a világtörténelem néhány leginnovatívabb építészeti és mezőgazdasági fejlődésben. Ez az ábrázolás figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az inkák leszármazottai ma is központi szerepet játszanak a kortárs perui életben, megőrizve hagyományaikat, nyelveiket és kulturális ellenállási formáikat. A film tehát fenntart egyfajta „távoli” Peru képet, egy távoli elveszett kultúra romos tájává redukálva az országot. Ez a kolonialista nézőpont tovább marginalizálja és egzotizálja az őslakos kultúrákat, miközben továbbra is fenntartja a „másik” idegenségének és misztikumának narratíváját.

Mivel a film elsődleges célközönsége a gyermekek, különösen aggasztó, hogy ezek az idejétmúlt ábrázolásformák továbbra is fennmaradnak.
A Paddington Peruban ezzel együtt elmulasztott lehetőség arra, hogy bemutassa a latin-amerikai kultúra összetettségét és sokszínűségét és megismertesse azt egy széleskörű, globális közönséggel. A gyermekeknek készülő filmek alkotói befolyásuk miatt komoly felelőséggel bírnak és ezzel együtt körültekintőnek kell lenniük kreatív választásaikban. És ezzel egyetemben, egyszer talán azt is megismerhetik a nézők, hogy az inka mezőgazdasági infrastruktúra és innováció következményeképp miért is olyan különlegesen finomak a perui narancsok.

A Paddington Peruban január 23-tól látható a magyar mozikban.

2025. január 30.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/paddington-peruban-kritika