Gazdaság Kiemelt jelentőségű ügyben nyert jogerősen az állam Budaörs ellen

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. október 12..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Bár az ellenzéki média igyekszik kiforgatni a kiemelt jelentőségű ügy jogi tényeit, a Fővárosi Ítélőtábla keddi jogerős döntése alapján a bíróság Budaörs keresetét teljes mértékben elutasította, és kimondta: teljes egészében jogszerűen járt el a költségvetés a szolidaritási hozzájárulás bevezetésével. A Magyar Államot képviselő Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédje, dr. Lovas András az Origónak elmondta: bizakodva várják a kúriai eljárást.


    Emlékezetes, hogy 2017 júniusában az ellenzéki magyar sajtót bejárta a hír, hogy az ország egyik leggazdagabb települése pert nyert a Magyar Állammal szemben a Fővárosi Törvényszéken. A Magyar Államnak, mint alperesnek 765 millió forintot kellett volna Budaörsnek visszafizetnie, amelyet a központi költségvetés szolidaritási hozzájárulás jogcímén tőle 2017 első felében beszedett.

    Wittinghof Tamás, korábbi SZDSZ-es, jelenleg független polgármester nem véletlenül örült a győzelemnek. Budaörs esetében ugyanis ezen a jogcímen 2017-ben összességében 2,1 milliárd forint befizetésére számított az államkassza, míg országosan 2017-ben 26,5 milliárdot, 2018-ban pedig 39 milliárd forintot tervezett beszedni a költségvetési törvény alapján a Magyar Államkincstár.

    Ráadásul azért is kiemelkedő jelentőségű volt a polgári peres eljárás, mivel ebben az ügyben az állam jogalkotással okozott kártérítési felelősségéről szólt a jogvita, amely ráadásul első alkalommal mérettetett meg az új, 2014-ben hatályba lépett Ptk. kártérítési klauzulája alapján elbírálandó káresemény kapcsán.

    Súlyos hibákban szenvedett az elsőfokú döntés

    A Magyar Állam fellebbezését követően ugyanakkor a Fővárosi Ítélőtábla a héten kiemelt jelentőségű jogerős döntést hozott. A döntésről dr. Lovas András, a Magyar Államot képviselő Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédje az Origó megkeresésére a következőket közölte.

    A Fővárosi Ítélőtábla még írásba nem foglalt, de a tárgyaláson kihirdetett jogerős döntése alapján a bíróság Budaörs keresetét teljes mértékben elutasította, azaz megváltoztatta az elsőfokú döntést, továbbá perköltség viselésére kötelezte az önkormányzatot. A Fővárosi Ítélőtábla kiemelte, hogy az elsőfokú döntés súlyos eljárási és érdemi hibákban szenvedett, amelyek alapján az alperesi fellebbezés alapos volt.

    A másodfokú bíróság megállapította, hogy a Fővárosi Törvényszéken eljáró bíró hibásan értelmezte a költségvetési törvényt, ugyanakkor az állam jogalkotással okozott kártérítési felelősségéről is kiemelt jelentőségű döntést hozott. A Magyar Állam jogi képviselői által védekezésükben hangoztatott és a jogalkotót megillető úgynevezett funkcionális immunitás meglétét ugyanis a bíróság az új Ptk. alkalmazása kapcsán a régi Ptk.-ra alapított ügyek során kialakított töretlen bírói gyakorlattal szemben első alkalommal elvetetette.

    [​IMG]
    Fotó: Hirling Bálint [origo]

    A Magyar Állam ugyanakkor mégis pernyertes lett, mert – amint az alperesi képviselők másodlagosan hangsúlyozták – Budaörs nem tudta azt a tényt bizonyítani, hogy az állam jogalkotása jogellenes lett volna. Ezt ugyanis kizárólag az adott jogalkotási tevékenység, azaz a szolidaritási hozzájárulás jogintézményének törvénybe foglalása kapcsán meghozott Alkotmánybíróság általi megsemmisítését kimondó AB-határozattal tudta volna sikerrel megtenni. Ilyen AB-határozat ugyanakkor nem állt rendelkezésre.

    Budaörs ugyanakkor tegnap már bejelentette, hogy a Kúrián felülvizsgálati eljárást kezdeményez a jogerős ítélet ellen. Dr. Lovas András közölte, hogy bizakodva várják a kúriai eljárást, ugyanakkor a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda is kíváncsian várja a Kúria véleményét az úgynevezett funkcionális immunitás kérdésében.

    Precedens értékű döntés

    A jogerős ítélet után a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki, miszerint precedens értékű döntést hozott a Fővárosi Ítélőtábla azzal, hogy kimondta: teljes egészében jogszerűen járt el a költségvetés a szolidaritási hozzájárulás bevezetésével. A szabályozással tehát semmiféle kár nem éri az érintett önkormányzatokat.

    Az elmúlt években a hazai önkormányzati rendszer feladatellátásának köre és finanszírozási eszközei is átalakultak. Az egyértelmű felelősségi viszonyok megteremtése, valamint az oktatás színvonalának további emelése érdekében az állam átvette az iskolák fenntartási, működtetési feladatait. A települések közötti szolidaritás jegyében az átlagosnál lényegesen jobb jövedelmi helyzetű és gazdasági teherbíró képességű önkormányzatok a szolidaritási hozzájáruláson keresztül járulnak hozzá ezen közfeladat ellátásához. Budaörs azonban nem értett egyet a szabályozással, így pert indított a Magyar Állam ellen.

    A most született bírósági döntés ugyanakkor véglegesen megerősíti, hogy a szolidaritási hozzájárulás fizetésének elve összhangban van az állami és önkormányzati feladatellátás átrendeződésével – áll a közleményben.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...