Gazdaság Kiírják a képzési pályázatokat

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 30..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    A Gazdaságfejlesztési és innovációs operációs programban (Ginop) a következő néhány hétben mintegy 50 milliárd forint értékben válnak elérhetővé képzési pályázatok a versenyszféra számára, ezeknek az uniós forrásoknak a célzott felhasználása nagyban hozzájárulhat az ország versenyképességének növekedéséhez - írta a keddi Világgazdaság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása alapján.


    Az NGM azt közölte a lappal, hogy heteken belül megjelenik a munkahelyi képzések támogatása kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok munkavállalói számára. Az előbbinél 19,04 milliárd, utóbbinál 21,52 milliárd forint a tervezett rendelkezésre álló forrás.

    A tárca azt is hangsúlyozta, a felhívások számos olyan előírást tartalmaznak majd, amelyek a visszaélések kizárását célozzák.

    A felhívások célja részben az alacsonyabb iskolai végzettségű és kisebb átlagkeresetű foglalkoztatottak alkalmazkodóképességének javítása - írta a lap.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...