Nagyvilág Kilencen holttestet találtak két tömegsírban Irakban

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 16..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Két tömegsírra bukkantak az Irak északnyugati részén fekvő Szindzsárban; a sírgödrök kilencven, a jazidi kisebbséghez tartozó személy holttestét tartalmazták, akiket vélhetőleg az Iszlám Állam dzsihadistái mészároltak le – adta hírül a helyi média szombaton.


    A térséget többségében a jazidi vallási kisebbség tagjai lakják. A környéken több hasonló tömegsírt fedeztek fel.

    Kasszem Savan jazidi harcos elmondta, hogy az áldozatok többsége fiatal férfi volt, de gyerekek és asszonyok is voltak a meggyilkoltak között. A Safak iraki hírportál egy névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztségviselőre hivatkozva azt írta, hogy a jazidiket vélhetőleg agyonlőtték.

    A szélsőségesek 2014 nyarán foglalták el Szindzsárt, és a vallási kisebbség több ezer tagját végezték ki vagy hurcolták magukkal. A szunnita iszlám szélsőségesen konzervatív ágát követő dzsihadisták sátánimádóknak tartják a jazidiket. A jazidi férfiak legtöbbször választhattak az áttérés vagy a halál között, míg a jazidi nőkre gyakran szexrabszolgaság várt. Az Iszlám Állam kegyetlenkedéseit látva tízezrek menekültek el.

    2015 novemberében a kurd fegyveresek visszafoglalták a térség nagy részét.

    Az iraki kormány decemberben bejelentette, hogy katonai győzelmet aratott az Iszlám Állam fölött, és az ország egész területét megtisztította a szélsőségesektől.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...