Kitalálja, melyik klasszikus zeneszerző írt zeneművet “Nyald ki a se**em” címmel?

Annyit segítünk, hogy a XVIII. század egyik legzseniálisabb zeneszerzőjéről van szó. A csodagyerekként induló legenda hatévesen már zenét szerzett, tizennégy évesen már túl volt első operáján, később pedig olyan klasszikusokkal gazdagította a zenetörténetet, mint a Szöktetés a szerájból, a Figaro házasága, A varázsfuvola, vagy épp a Don Giovanni.



Így talán már kitalálta, a több, mint hatszáz mesterművet magáénak tudó Wolfgang Amadeus Mozartról van szó.
Azt azonban kevesen tudják, hogy több hírességhez (pl. Albert Einstein) hasonlóan ő is egy családtagjára bukott, mégpedig két évvel fiatalabb unokatestvérére, akit levelek tucatjaival bombázott, benne olyan csodás fordulatokkal, hogy
“az orrodra szarnék, és nézném, ahogy lecsorog az álladon.”
A zeneszerző szoros kapcsolata a fekáliához nem csak az unokatestvérének írt levelekben mutatkozott meg, hiszen hasonló üzeneteket édesanyjának is küldött, aki úgy gondolta, hogy ez elég szórakoztató, így ugyanolyan hangnemben válaszolt. A levelekből egy jó adagot, huszonkét év 275 levelét angolra fordítva könyv formában is kiadtak (Robert Spaethling: Mozart’s Letters, Mozart’s Life: Selected Letters), mely 2000-ben jelent meg, de még mindig megvásárolható.

Nem ez volt azonban Mozart legszörnyűbb munkája, (vagy épp csúcsteljesítménye, kinek hogy tetszik) hanem az 1782-ben, Bécsben írt egyik kánonja, a Nyald ki a seggem (Leck mich im Arsch), melyet hat énekesre – valószínűleg barátai számára – írt.
A művet 1799-ben, a zeneszerző halála után nyolc évvel özvegye, Constanze Mozart ás kiadatlan darabjaival együtt küldte el a Breitkopf & Härtel számára, akik megváltoztatták a címét és szövegét egy jóval elfogadhatóbbra.
Így lett Nyald ki a seggemből Örvendezzünk
Az eredeti szövegnek csak az eleje őrződött meg a kiadó katalógusában, mely így hangzik:

Leck mich im A… g’schwindi, g’schwindi!
Leck im A… mich g’schwindi.
Leck mich, leck mich,
g’schwindi


Nyald ki a seggem, gyorsan, gyorsan!
Nyald ki a seggem gyorsan.
Nyald ki, nyald ki
gyorsan.

De egy más szöveget a dallamra húzva Mozart neves kortársával, a Götz von Berlichingen-t is jegyző Goethével is viccelődött, utalva a mű részletére (“Én, feladni? Könyörületet? Mit gondolsz, kihez beszélsz? Rabló vagyok én? Mondd meg kapitányodnak, hogy mindig tisztelettel viseltettem császári felségünk felé. De mondd meg neki azt is, hogy kinyalhatja a seggem.”):

Leck mich im Arsch!
Goethe, Goethe!
Götz von Berlichingen! Zweiter Akt;
Die Szene kennt ihr ja!


Nyald ki a seggem!
Goethe, Goethe!
Götz von Berlichingen! Második jelenet;
Ismered jól!

Mindezek persze nem jelentik azt, hogy Mozart egy káromkodó senki lett volna, a német humor egyszerűen csak ilyen közönséges volt évszázadokon át, ugyanezeken nevetett kétszázötven évvel korábban Luther Márton, vagy épp még egy évszázaddal korábban Johannes Gutenberg is.