2020 Klasszikus legenda modern köntösben – Cursed: Átkozott

A témát ebben részben 'Sorozatok Bemutatói' Péter28 hozta létre. Ekkor: 2020. november 20..

  1. Péter28 / Guest

    Klasszikus legenda modern köntösben – Cursed: Átkozott

    [​IMG]

    Ismét saját gyártású fantasy-val állt elő a Netflix, ráadásul a 13 okom volt egyik főszereplőjével, Katherine Langforddal. Kérdés csak az, hogy a Cursed: Átkozott vajon sikeresen mond-e valami újat Artúr király, a Tó úrnője és az Excalibur legendájáról? A kritika az első 3 rész alapján készült.

    Az elmúlt jó pár évben Hollywood és a mozgóképes ipar érezhetően igyekszik tenni a nemi egyenjogúságért: ezt leginkább a női reprezentáció megnövekedésével lehet nyomon követni, a kamera mindkét oldalán. Ez dicséretes, amíg tényleg átgondolt és jól kidolgozott női karaktereket találunk a produkciók élén (pl. Lady Bird, A kedvenc) és nem befutott filmek olcsó másolatait kapjuk teletömve női színészekkel (pl. Szellemirtók, Ocean’s 8). A Cursed ha nem is hibátlan, de legalább egyértelműen az első csoport felé húz,

    hiszen Artúr király legendáját a Tó úrnője, Nimue szemszögéből mutatja be; ezzel pedig egy újabb erős és szépen kidolgozott női főszereplővel gazdagítja a mozgóképes kánont.
    Sőt, a sorozat jócskán alakít is a jól ismert történeten, ahogy a lányt ülteti a középpontba és amolyan young adult értelmezést is kölcsönöz a történetnek. Az eredetileg férfi karakterektől hemzsegő elbeszélést ráadásul a mellékszereplők esetében is felváltja egy nő-központúbb gárda. Nimue édesanyja mellett a legjobb barátja, majd későbbi segítői is javarészt a gyengédebb nem képviselői. És nem arra kell gondolni, hogy önkényesen nővé avanzsáljak a férfi figurákat: mindössze arról van szó, hogy kidolgozott és szimpatikus, új karaktereket vezetnek be a legendába, akik történetesen nők.

    Persze az érdem nem egyedül a Netflixé, hiszen a Cursed: Átkozott Tom Wheeler és a Sin City alkotója, Frank Miller azonos című képregényén alapszik, amely önmagában is eredeti ötletekkel csavarja meg az V.-VI. században játszódó mitikus sztorit.

    A sorozat Nimue (Katherine Langford) karaktere köré fonódik: egy mágikus faj tagja, aki egy gyerekkori démontámadás miatt bír hatalmas erővel. Amíg azonban anyja mindenben támogatja, a többiek félnek tőle, a térséget ellepő vörös papok pedig egyenesen vadásznak a mágikus lényekre. Nimue egy tragédiát követően kapja kézhez a híres kardot, amelyet Merlinhez (Gustaf Skarsgård) kell eljuttatnia, különben fajtájának és az összes természetfeletti erővel bíró társának sorsa megpecsételődik.

    Útja során találkozik össze Artúrral (Devon Terrell), aki ekkor még csak egy kósza vándor egy rossz társaságban. Az Excalibur azonban az ő érdeklődését is felkelti: a jól ismert legendán azonban csavarnak egyet, és máshogy jut végül a fiatal férfihoz a kard.

    [​IMG]
    De nem csak az Artúr-szálat értelmezik újra: Merlin részeges és eleinte igen csak antipatikus figurája is újdonság, ahogy a jól ismert nevek és figurák ismételt leosztása is friss verziókat kínál. Mindez kikacsintás a nézőnek, aki sorra rakja össze magában is az itt-ott elejtett neveket, kapcsolatokat és történet darabkákat. De elég merész-e a feldolgozás ahhoz, hogy tényleg nagyot üssön?

    A részenkénti 50 perces játékidő olykor vontatottnak hat, az események ütemének egyenetlensége pedig hol túl sok információt zúdít ránk, hol már-már unalmasan lelassítja a sorozatot.
    Az átlagosnál több az olyan apróbb hiba, amelyet értetlenkedve kísérhetünk figyelemmel egy összességében korrekt alkotásnál. Csak azért, mert valaki kikerült a kamera, és ezáltal a néző látóköréből, nem szűnt meg létezni. Azaz, ha valaki az egyik pillanatban még megragadja Nimue-t, aki kiszabadul az ölelésből és odébb lép kettőt, joggal várhatjuk el, hogy a figura ismét próbálkozzon, de ez nem történik meg. Ezt sajnos számos üldözési és harci jelenetben eljátsszák, amely komolytalan felütést kölcsönöz az egyébként rendben megkoreografált, nagyobb horderejű képsoroknak.

    Ha pedig össze is állnak a csillagok, még mindig ott a színészi játék, amely egyszer nézős sorozattá laposítja a Cursed-öt, hiába írták meg alapjaiban jól Nimue karakterét. Langford játéka sem nem erőteljes, sem nem változatos eléggé, hogy valóban átadja a lány lelki, mentális és fizikai harcát a múltjával, az anyjának tett ígéretével, a fajtája iránt érzett kötelességével, és azzal a rengeteg haraggal és keserűséggel a világ ellen, amely gyermekkora óta emészti őt.

    A vizuális megvalósítás viszont már közelebb áll a kifogástalanhoz:
    ha nem is extrém szinten formabontó vagy kiemelkedően merész a látvány, mindenképpen hangulatos, részletgazdag és sokszor varázslatos képekkel találkozunk. A helyszínek, a díszlet és a kosztümök átgondoltsága és finom kivitelezése A-listás fantasy-ről árulkodik, míg az animált képsorok be-beillesztése üde játékosságot kölcsönöz a történetvezetésnek. Sokszor olyan, mintha gyermekként egy gyönyörűen rajzolt képes könyvet lapozgatna a néző.

    [​IMG]
    Ha a hardcore fantasy-rajongóknak nem is lesz eléggé izgalmasan összetett a sorozat, esetleg zavaróbbnak találják az egyenetlenségeket vagy túlságosan gyerekbarátnak a kivitelezést, a laikus tévénézőre egy friss szemszögből elmesélt Tó úrnő legenda vár, amely a későbbi részekre nagy valószínűséggel összehozza a szálakat és a karaktereket, hogy a jó együtt vegye fel a harcot a gonosz ellen.

    https://www.filmtekercs.hu/sorozat/cursed-atkozott-kritika