A mozi olyannyira fiatal művészeti ág volt az első világháború kitörésekor, hogy emberi léptékkel éppen csak felnőtté vált 1914-ben. Az első filmvetítésre 19 évvel korábban került sor Párizsban – a 10 kisfilmből készült összeállítást a Lumiére-fivérek mutatták be, és a mozi hamar, már a rákövetkező évben bemutatkozott Budapesten is. Az első helyszín a Royal Szálló kávéház volt, és a későbbiekben a kávéházak is kedvelt helyszínei maradtak a filmvetítéseknek, bár jó pár állandó mozi is nyílt. 1914-ben a magyar filmeseknek már saját szakfolyóiratuk (Kinematográf) és egyesületük is volt, vagyis a filmkészítés szakmává szerveződött. Inkább vásári látványosság Ezzel együtt a film sokak szemében még nem is számított igazi művészetnek, sokkal inkább vásári látványosságnak – hiszen vidékre nemegyszer tényleg vásárok alkalmával jutott el a vetítőgép. Ám a mozi egyik korabeli elnevezése is efféle eredetre utal, hiszen a nickelodeon az amerikai ötcentest őrzi a nevében. A művészi törekvések inkább az Európában – és az 1910-es évek első felében még világviszonylatban is – élen járó francia és olasz filmeket jellemezték, míg az USA-ban az 1910-es évek közepén vette át Hollywood a prímet New Yorktól és kezdett az amerikai film szórakoztatóipari tömegtermeléssé fejlődni. Sőt már a filmforgalmazás nemzetközi hálózatai is megszerveződtek, amiben szintén a franciák számítottak a legerősebbnek: a Gaumond és Pathé cégeknek világszerte voltak learakataik, de például magyar filmek is eljuthattak akár Amerikába és Japánba is. Mint például a Janovics Jenő rendezte Sárga csikó című, a falusi társadalmi viszonyokat, a tekintély, a vagyonosság és a szégyen kérdéseit körbejáró népszínmű. A múzsákat lelövik, ugye? Ezzel a címmel indított hatrészes beszélgetés-sorozatot a Politikatörténeti Intézet négyéves I. világháborús projektje keretében, amelynek a kultúra volt a kiemelt témája. Ez alkalommal Laska Pál filmtörténész volt Csunderlik Péter vendége, akik azt járták körül, milyen volt a hazai filmes világ képe az 1910-es években, és hogyan változtatta meg azt a háború. Romantika, romantika 1914 táján a magyar közönség körében is népszerűek voltak az olasz filmek, főleg a nagy, romantikus történelmi eposzok, és a francia filmek, amelyek művészibbek voltak, több volt bennük a kísérletezés, de ott voltak köztük Max Linder vígjátékai is. A burleszk műfaj már megérkezett Amerikából is, többek közt Charlie Chaplin első – még rövidebb – filmjei is. Európa élvonalába tartozott a korai dán filmgyártás is: Waldemar Psylander vagy Asta Nielsen olyan neveknek számítottak, akikkel már önmagában meg lehetett tölteni a mozikat. Persze ne feledkezzünk meg a magyar sztárokról sem, akik közt elsősorban a Nemzeti Színház színészei – Várkonyi Mihály, Bajor Gizi – vitték a prímet. A német filmeknek azonban sem a játékstílusát, sem a témáit nem igazán kedvelte a magyar közönség. A filmipar “profitált” a háborúból Maga a világháború – mint minden más művészi ágban – kiváltott egy olyan elsődleges hatást, ami megváltoztatta a transzferek irányát. 1914 augusztusában Franciaország és Anglia, 1915 májusában Olaszország is hadviselő fél lett, ami jó időre kizárta Európa két vezető filmművészetét a magyar mozikból. A filmszínházak természetesen nem zártak be, sőt a háború előrehaladtával egyre fontosabbá vált, hogy a hátország közönsége megkapja a maga szórakoztató adagját. Ez a helyzet sajátos módon „tett jót” a magyar filmgyártásnak, ami aztán a II. világháború idején megismétlődött: a magyar filmek száma elkezdett szaporodni. 1914-ben még 20 alatt volt az abban az évben készült filmek száma, a háború végén, 1918-ban már 100 felett. A magyar piacon ekkor 6-7 filmvállalat is megélt, és legtöbbjük kialakította a saját jellegzetes arculatát is. Uher Ödön filmgyára elsősorban népszínműveket és népszerű darabokat filmesített meg – 1918-ban annyit, mint az előző hat év során, azaz négyet. Igaz, az 1914-15-ös filmszünet oka az volt, hogy Uher haditudósítóként működött. Ő vette fel – hatodmagával – IV. Károly és Zita királynő koronázását is 1916 végén a Mátyás-templomnál. A Corvin-filmgyár magasabb irodalmi rangú alkotásokat választott forgatókönyvei alapjául, míg Janovics Jenő filmstúdiója Erdélyben a kolozsvári színház repertoárját aknázta ki. Háború jobbára a híradóban Maga a háború nem szolgáltatott elsődleges témát a filmnek. Míg az első háborús novellák, regények már az 1910-es évek közepén megszülettek, a film inkább elterelni igyekezett a gondolatokat a háborús viszonyokról. Persze volt itt egy kifejezetten direkt kapcsolat is a háborúval, hiszen az 1910-es években már filmhíradók is készültek. A filmesek – mint a sajtó többi képviselője, újságírók, rajzolók, fotósok – a sajtófőhadiszállás alá voltak beosztva. A mozikban rendszeresen mutattak be képkockákat a háborúból, ám ezeknek csak egy töredéke maradt fenn: sok-sok tekercs, amely túlélte a gondozatlanságot és a II. világháborút, a Rákosi-korban a körömlakkgyártás áldozatául esett. Monarchiában azonban olyan jellegű egész estés film, mint a brit A Somme-i csata, amely 1916-ban több mint 20 millió nézőt vonzott a brit mozikba, nem készült. Az a kor technikai csúcsszínvonalát jelentette: a magyar és német filmeseknek inkább csak a hátravont csapatokat és a csata utáni hadszíntér pusztulását sikerült filmre venni, és a nagyméretű, lomha masinákkal a lövészárkokat sem igen tudták bemutatni.
