Hírek Itthon Komoly kockázatot jelentene, ha az ellenzék esélyt kapna

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2018. február 20..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    [​IMG]

    Puskás Imre, a Fidesz szóvivője a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a miniszterelnök évértékelőjéről, de természetesen szóba került még a választás és Európa helyzetre is. A politikust Breuer Péter és Kovács András, az Origo munkatársa kérdezte.


    Idén tartotta a miniszterelnök a huszadik évértékelőjét, aki nyomon követte a rendezvényt a televíziók képernyőjén, az is megbizonyosodhatott róla, hogykifejezetten jó hangulatú évértékelő volt, de az is látszott, hogy nagyon sok fiatal követte személyesen is ezt az eseményt - mondta Puskás Imre. A Fidesz szóvivője közölte ez utóbbi azért is fontos, mert ahogy ma látjuk a pártok rendezvényeit, éppen az lehet az egyik hiányérzetünk, hogy kevés a fiatal ezeken.


    Puskás Imre elmondta, elsősorban az ország helyzetét értékelte a miniszterelnök, de mivel egy választás előtt állunk, így a jövőről is beszélt, arról, milyen helyzetben van Magyarország, milyen nemzetközi helyzetben kell az országnak a jövőjét meghatározni, ezekben értelemszerűen nem lehet nem szót ejteni az ellenzékről. Mint mondtam, választások előtt állunk, ezért kell azt a gondolatot is végigvinni, hogy mit jelentene az ország jövője szempontjából, ha a jelenlegi ellenzék esélyt kapna. Elég egyértelmű, komoly kockázatot jelentene Magyarország szempontjából, ha ez a mai ellenzék, ami rendkívül szétesettnek tűnik és szétesett állapotban van, ám mégis a kockázat fennmarad - tette hozzá.

    A teljes beszélgetést itt nézheti meg.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...