2025 Október Korunk rögtönítélő bírósága – Vadászat után

Korunk rögtönítélő bírósága – Vadászat után




A Vadászat után (After the Hunt) a felelősségrevonás félelméről és a közvélemény önkényéről készült pszichológiai dráma, Luca Guadagnino rendezői stílusa viszont mintha agyonnyomná filmjét.


Luca Guadagnino 2017-ben az első szerelem érzékiségét feldolgozó Szólíts a neveden-nel robbant be a köztudatba. Az olasz rendező a fiatalkori erotika után viszont sötétebb témákhoz fordult: a Csontok meg minden tini kannibálromantika, a Challengers sportfilmnek álcázott szerelmi háromszög, a Queer pedig romantizált függőségtörténet lett. Ezek alapján nem csoda, hogy a rendező hamar lecsapott Nora Garrett erkölcstelen morálfilozófusokról szóló forgatókönyvére is.

A Vadászat után napjainkban, az egyik legelitebb amerikai egyetemen, a Yale-n játszódik. Maggie (Ayo Edebiri), az ígéretes filozófiahallgató egyik tanárját, Hanket (Andrew Garfield) szexuális zaklatással vádolja meg. Emiatt egy másik professzor, az előléptetésre váró Alma (Julia Roberts) is kényes helyzetbe kerül: kedvenc diákjának, vagy kollégájának és legjobb barátjának higgyen, aki nemcsak hazudozással, de plagizációval is vádolja a lányt? Az esetről megjelenő cikk ráadásul tovább fokozza a drámát…

A Vadászat után mégsem az egyetemi szexuális zaklatásról, vagy annak kiderítéséről szól, hogy igaz-e a vád.
A film szemtelenül a nézőre kacsintva, Hank szájába adva teszi fel a kérdést: vajon miért félünk annyira mások véleményétől? Ez az elmélet válik hirtelen olyan morálfilozófiai szemináriummá, amin ironikusan az összes erkölcsszakértő szereplő megbukik.


Alma közvetlenül hiába nem érintett, a szakmai és társadalmi felelősségre vonás lehetősége mégis pallosként lebeg felette. Állásfoglalása kikényszerített, és azon múlik, hogy melyik döntésével veszíti a legkevesebbet. Ugyan Julia Roberts hitelesen szenved a lehetetlen helyzet súlya alatt, ráadásul ő a legnagyobb név a produkcióban, a mellékszereplők sokkal izaglmasabbra sikerültek.

Andrew Garfield például kilép a hősködő karaktertípus komfortzónájából.
Hankként minden női combot megfogdos és zabálás közben érvel ártatlansága mellett. Kikéri magának, hogy hirtelen miért baj, ha flörtöl a diákjaival, hiszen ő mindenkivel ilyen! A férfi sírástól ráncos homlokára van írva az érdekes kérdés: miért tartanak rossz embernek, ha a saját szubjektív etikai kódexemet nem szegtem meg?

A Maggie-t alakító Ayo Edebiri először pedig a A mackó sorozatban bejáratott makacs, szerethetően kínos lánynak tűnhet, aztán fokozatosan lelepleződik: a képmutatást és a tanárokat érő zaklatást testesíti meg. Nem elég, hogy Alma traumáját kihasználva próbál a nőhöz dörgölőzni, ha valami nem úgy megy, ahogy azt elképzelte, bosszúálló arzenálként használja fel az éppen elfogulatlanul pártját fogó kisközösséget.



A közvélemény (főleg az internet és a közösségi média miatt) a korunk sajátos rögtönítélő bírósága lett. Elég egy rossz mondat vagy grimasz, ami elterjed, és az ember megítélésének vége. Bár nem feltétlen örökre…

Nora Garrett forgatókönyve ezzel a tapogatózás közben a 21. század egyik nagy jelenségébe tenyerel.
A Vadászat után befejezése szándékosan kiábrándító. Eltelik pár év, és csak azt látni, hogy semminek sem lett hosszú távú következménye. Maggie letudja annyival az egészet, hogy akkoriban zavarodott kislány volt. Hank egy demokrata politikus jól kereső szóvivője lesz. Alma pedig késleltetve ugyan, de megkapja a dékáni széket. Garrett lezárása rámutat: hiába ítélkezik a modern társadalom olyan hevesen, ha akad nagyobb téma, akkor azonnal felejt.

Sajnos hiába az ígéretes téma, Luca Guadagnino ezúttal mintha nem találta volna az összhangot a Vadászat után forgatókönyvével.
Az olasz rendező esztétikai érzéke továbbra is erőteljesen jelen van: a Yale kampusza leuraló és rideg, a professzorlakások pedig egyszerre belakottak és mesterkéltek, a karakterekben lappangó képmutatást érzékeltetve.


A jelenetek azonban még Guadagnino átszellemült stílusával is elnyújtottnak, néha céltalannak hatnak. Ráadásul a klausztrofób közelség, amivel előtte is kezelte a szereplőket, ezúttal sehova sem vezet. Hiába emeli ki egy szűkebb plánnal valamelyik karakter kézmozdulatát vagy mimikáját, annak jelentése nem válik világossá. Ugyan érződik a feszültség, de a nézőben nem igazán tudatosul, hogy pontosan miből fakad ez a sok stressz. A zenébe beiktatott trombita jump scare-eknek ugyanígy semmi értelme.

A Vadászat után kényelmetlen dolgokról szóló kényelmetlen film lett.
A felelősségre vonástól rettegő emberek, a képmutatás és korunk rögtönítélő bíróságának, a közvéleménynek a története.

A Vadászat után-nak befejezésével még sikerül is nehezen feldolgozható társadalomkritikát megfogalmaznia, miszerint a felelősségre vonás ma inkább a közvélemény rövid távú figyelmének kérdése egy tartós erkölcsi vagy akár jogi következmény helyett. Kár, hogy mindez valahogy belefullad Luca Guadagnino rendezésébe.

A Vadászat után október 16-tól látható a magyar mozikban.

2025. október 16.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/vadaszat-utan-kritika