Lepergett a szemem előtt 500 millió, de nem fájt – Katinka Nemzeti identitásalakító sportolóból kevés van, ők pedig megérdemlik a nagyívű projekteket. Hosszú Katinka, korunk gladiátora kétségtelenül olyan. A róla szóló film kétségtelenül nem. Különös műfaj a sportdokumentumfilm. Hoznia kell a kulissza funkcióját, mert ki ne akarna megtudni tíz új érdekességet az idolról, aki eddig is oly közel járt a világcsúcshoz, most pedig kétségtelenül meg is fogja dönteni. Hoznia kell a sportfilmek toposzát is a hősről, aki útja közben akadályokkal szembesül, elbukik, majd leküzdve azokat visszatér. Ha egy sportolóról szól, kínálnia kell egy portrét, amely nem áll közhelyekből, izgalmas, érdekes karaktert mutat meg, akitől tanulni lehet. Legvégül – vagyis mindezek felett – kell, hogy adjon valami többet. Valamit, ami megérint, ami mindenkinek szól. Ami összeköt. Nézzük akkor ezeket szépen sorban Hosszú Katinka, a háromszoros olimpiai bajnok úszó életrajzi filmjében! Pálinkás Norbert rendező első mozifilmje maximálisan hozza a kulisszafaktort. Látjuk Katinkát új lakásba költözni. Látjuk, ahogy ki- és becsomagol verseny előtt és után, még el is mondja, hogy az egész élete egy nagy csomagolás. Látjuk a last call roomban, közvetlenül a medence előtt. Persze nem verseny előtt, hanem csak úgy. Látjuk karácsonyi vacsora közben, és azt is, ahogy régi általános iskolai osztálytársával olvasgatják a régi naplót Baján, az osztályteremben. Ezek mentén felépül a portré is, bár a jelenetek valóban gyakran szaladnak közhelyekbe. Mert hát Katinka már háromévesen úgy siklott a vízen, ahogy azt egy dunai kislánynak kell, ennyi év sportolás után pedig az ember már igazán vágyik egy kis nyugalomra és otthonra. Ez a portré azonban közelebb áll a beszélő fejek-típusú interjúhoz, mint ahhoz, amikor megy a kamera a főhős mögött. Interjú, archív, interjú, archív szép sorban, nem mindig ugyanazon a földrészen. Hát ez pipa, de talán ez az ilyen filmeknek a legkönnyebb szegmense. Úgyis mondhatjuk, ez az alap; az avar a talajon. Erre jön a kreatív koncepció, ami tulajdonképpen játékfilmesíti a dokumentumfilmet. A ma 34 éves úszó életútjában a film megmutatja azokat az állomásokat, amelyek egyszer hoppot, máskor koppot mondtak a főhősnek, amelyek hullámhegyeket és -völgyeket teremtettek. Ennek egyik ékes példája a 2012-es londoni olimpián leszereplő úszó, akinek amerikai edzője azt mondja: „Nem baj, nyithatsz egy szépségszalont Budapesten.” Majd jön a megszólaltatott edző, aki állítja: ő nem emlékszik ilyenre. Sebaj, mehetünk tovább. Súlyos morális mélypont ez a filmben, súlyos szakmai mélypont ez a sportoló életében, hogy aztán a sportfilmek zsánere szerint feltűrje a főszereplő az ingujját, és biztosra menve négy év múlva megszerezze a három olimpiai aranyérmet. Ez is pipa, de a film még mindig nem több, mint kötelező ujjgyakorlat. Köbli Norbert kreatív producerként van jelen a projektben, valószínűleg ez a fajta játékfilmesítés a feladata. Az alkotók márpedig a film utáni sajtótájékoztatón folyamatosan a magyar szuperhősről beszéltek, mintha ez lett volna a fő koncepció. Pedig lett volna még néhány javaslatom. Részben ugyan megvalósult, de nem erre épült a film, pedig tehette volna: mit tett hozzá Hosszú Katinka elképesztő céltudatos személyisége ahhoz a sikerhez, amit elért? Az amerikai egyetemi évek bemutatása közben elhangzik a mondat: otthon mindenki azért úszott, mert kell, itt pedig mindenkit hajt a tettvágy. Noha később, a korábbi férjével és edzőjével, Shane Tusuppal közös évek alatt, nagyjából 2012-2017 között látjuk, hogyan „harap” Katinka, de nem látjuk azt, miért más ez a hazai úszósportban, a hazai sportolói mentalitásban. Pedig fontos lenne. Katinka az egyetemi éveivel és férje mentalitásával emelkedett ki leginkább, ez az, ami ebbe a kissé posványos kelet-európai nézőpontba vitalitást hozott. Kíváncsi lettem volna egy olyan dokura is, ami megmutatja, mit emelt, vagy mit tudott volna emelni a hazai néplelken egy különösen sikeres úszó. Annak idején Almási Tamás a Puskás, Hungary című filmmel valami hasonlót kapargatott. A 2017-es budapesti világbajnokság, amikor Hosszú Katinka maga volt a magyar sportszeretet, néhány snittet kap, el van intézve azzal, hogy gyerekekkel fotózkodik, és aláír néhány plakátot. Ugyanígy kidolgozandó téma lehetett volna a koronavírus-járvány miatt elhalasztott olimpia. Valóban szóba kerül, de talán nem jelentőségéhez mérten. 2020 tavaszán egy emberként omlott össze lelkileg az egész sportvilág, számos karrier került komoly dilemma elé. Mi annyit látunk: az úszónő videón csetel svéd kollégájával, és megbeszélik, hogy most mindenre több idő jut… A főszereplő és egyben executive producer azonban egy másik központi üzenetet szeretett volna hangsúlyozni, legalábbis ez eléggé ki van emelve a filmben, és a plakátok is ezt az üzenetet hordozzák. A Tusuppal töltött évek legfontosabb üzenete: Katinka inkább sportoló, mint nő. 2019, a kvangdzsui világbajnoki cím óta azonban sokkal fontosabb a női oldal. Úgy tűnik, ennek a szempontnak a hangsúlyozása sokkal inkább a főszereplőnek fontos, mintsem a filmnek. A főszereplő a Tusuppal töltött évek alatt lett azzal a gladiátorrá, amiről egy ország megismerte. Aki szakmányban hozta a világkupaérmeket, aki tényleg éveken át verhetetlen volt, akit világszerte elkezdtek úgy hívni: Iron Lady. Nem csoda hát, hogy ez az imidzs kevésbé bírta befogadni, hogy egyébként egy érző női lélekről van szó. Talán ezzel akart leszámolni a főszereplő, ami érthető. Szeretné hangsúlyozni a későbbi, harmonikus énjét. Kár, hogy ennél vannak sokkal jobban kiemelhető témák a filmben. Örök tanulság, hogy sosem tesz jót egy filmnek, ha a főszereplő egyben a producer is. Csak egy-egy sportfilmes példa az elmúlt évekből: a The Last Dance a ’90-es évek nagy Chicago Bulls-érájáról Michael Jordan pénzéből készült, és nem titok, kinek a szája íze szerint mutatja be a csapaton belüli viszonyokat. Vele szemben pedig érdemes megemlíteni az HBO két részes dokumentumfilmjét Tiger Woodsról, ami a főszereplő bevonása nélkül lett objektívebbnek ható alkotás. Egy akkora költségvetésű és jelentőségű filmnél, mint a Katinka pedig minden bizonnyal jobban kellett volna teret engedni a hozzáértő alkotóknak. Az 560 millió Ft támogatással készült film minden idők legdrágább magyar dokumentumfilmje, ez azonban gyakran nem hasznára, hanem kárára volt. A rengeteg utazás, a kiváló minőségű utómunka minden bizonnyal megmutatja, hogy nem spórolták ki a film sokkal inkább technikai befektetéseit, de sokszor úgy tűnik, a lehetőségek inkább elkényelmesítették az alkotókat, mintsem hasznára lett volna a produkciónak. Kár érte, hiszen most soha nem látott egység volt a kiemelt projektre méltó alapanyag és a rá szánt összeg között. Persze vannak még kiemelkedő sporttémák idehaza a magyar vízilabdától kezdve edzői nagyságokig, amik meg tudnák mutatni, mit tehet a magyar sport a magyar nemzeti identitásért. Már csak jó szakemberek és anyagi háttér kell melléjük. 2022. május 12. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/katinka-kritika
