Nagyvilág Leszakadt egy födém a jakartai tőzsdén, sokan megsérültek

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 15..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Leszakadt hétfőn egy födém a jakartai tőzsde egyik épületében, legalább 28-an megsérültek – jelentették hírügynökségek tisztségviselők és helyi tévék beszámolói alapján.


    A jakartai tőzsde két toronyházból áll, az egyik torony első emeletén egy galéria omlott le. A baleset miatt kaotikus körülmények között kiürítették az épületet. A helyi Metro tévé felvétele szerint az előcsarnok tele volt törmelékkel, és látszott, amint a bennlévőknek segítenek kimenekülni az utcára. Másokat kívül, a gyepen vagy a lépcsőn fekve lehetett látni. Egy időre lezárták az épületet.

    Az AFP francia hírügynökség úgy tudja: voltak olyanok, akik maguk ugrottak le az emeletről.A Metro tévé szerint 15 mentőautó érkezett a helyszínre. Egy kórház szóvivője elmondta, hogy 28 embert vittek be hozzájuk ellátásra, de állapotukról nem közölt semmit.

    A jakartai rendőrség szóvivője azt mondta, hogy a baleset idején több száz diák tett látogatást a tőzsde épületében.

    Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a födémomlást.

    Az intézmény vezetője az AP szerint később azt mondta: a tőzsde újra megnyílt, kereskedési rendszerét nem érintette a baleset. A tőzsdén dolgozók közül senki nem sérült meg.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...