Release Date: 2014. május 15. Genre: dráma, zenés Director: Ethan Coen, Joel Coen Screenwriter: Ethan Coen, Joel Coen Studio: Vertigo Média Kft. Starring: Adam Driver, Carey Mulligan, F. Murray Abraham, Garrett Hedlund, John Goodman, Justin Timberlake, Oscar Isaac 2014.05.15. (Inside Llewyn Davis) 1961. február, New York City. A tejfelesszájú Bob Dylan épp csak bontogatja szárnyait a Greenwich Village éjszakai klubéletében, a The Mamas & the Papas tagjai pedig még nem is találkoztak, hogy berobbanjanak a köztudatba a California Dreamin’-nel. Llewyn Davis ebben a bohém kulturális pezsgésben szeretne a folk zenében maradandót alkotni, ám az erős konkurencia mellett neki még saját problémáival is meg kell küzdenie. Inside Llewyn Davis albuma nem fogy jól, partnere öngyilkos lett, és jobb híján – pénztelenségében – kénytelen ismerősök kanapéin éjszakázni. Miközben garbós barátai csendes középszerűségben próbálják felhívni magukra a figyelmet a félhomályos bárokban, ő macska pesztonkálás helyett még egy chicago-i útra is vállalkozik a hóban és fagyban, hogy tanácsot kapjon karrierjéhez. 2 OSCAR-JELÖLÉS (Legjobb fényképezés: Bruno Delbonnel; Legjobb hangkeverés) KRITIKA „Kétféle ember van a világon: aki kétféle emberre osztja a világot és… a vesztesek.” Hlavaty Tamás A filmtörténelem tele van győztesekről, közismert alakokról forgatott biopicekkel. Ezek többnyire arról a rögös útról szólnak, ami felfelé vezet, ahol összeszed az ember ezt-azt, végül komoly karriert épít ezekből. Llewyn Davis, a ’60-as évek eleji New York-i folk színtér fikciós zenész-dalszerzőjének sztorija is lehetne ilyen, de előbb ér véget, mintsem kiderülne, hogy felér-e a csúcsra emberünk, vagy sokadszor is visszagurul a domb aljára. Szerencsére azonban nem is ez az érdekes, hanem hogy végre megismerhetünk egy olyan Coen-figurát, akivel csak az nem tud azonosulni, akinek a szíve helyén egy krumpli van, és igazból minden vele töltött perc felemelő. Ebből a szempontból rendhagyó filmről van szó, talán soha nem engedtek ilyen közel egyetlen teremtményükhöz sem a tesók, szinte mi is vele vacogunk, és – ahogy a cím is jelzi – tényleg beléphetünk a belső világába, az ajtó pedig nem más, mint a zenéje. Minden más a karakter körül csak cinizmus, amivel idióta környezete ellen védekezik, és fájdalom, amit cimborája elvesztése miatt érez, és cipel magával a nehéz gitártokkal együtt. Abban viszont jellegzetes Coen-filmnek számít a tavalyi Cannes-ban is nagy kritikai sikert aratott mozi, hogy gyönyörű, letisztult képi világ jellemzi, hála Bruno Delbonnel operatőrnek. Ja, és ez az első Coen-film, amiben nem hal meg senki. De térjünk csak vissza a zenéhez, hiszen ez a film igazi lelke: T Bone Burnett, a dalok szerzője egészen zseniális munkát végzett, akár vicces számról (Please Mr. Kennedy), akár szívfacsaró folk vallomásról (a chicagói producernek előadott ballada) van szó. Ezek a dalok gyönyörűen simulnak bele a film szövetébe, az alkotók nyugodtan meg-megállnak, hagyják kibontakozni a főhőst a hangokon keresztül, Oscar Isaac pedig tökéletesen teszi a dolgát. Nem véletlen, hogy a Nashville című Altman-klasszikus is eszünkbe juthat, de Coenék is forgattak már hasonló felépítésű darabot (Ó, testvér, merre visz az utad?), amihez most egy adagHollywoodi lidércnyomás is hozzáadódik, ugyanis bújtatva ismét az individuális művész hányattatásáról beszélnek a kommersz művészvilágban. Ha elvonatkoztatunk a kortól és a közegtől, akár filmes önvallomás is lehetne Llewyn büszke mélyrepülése, tipikus Coen-műfaji játék keretében előadva, és mindezt kis túlzással mitológiai sorsdrámaként tálalják: a Llewyn kivetülésének felfogható kóbor macska neve Ulysses, és hősünk sem tud letérni a sehova sem vezető, önmagába visszaérkező útról. A Llewyn Davis világa egyszerre zseniális fikciós portré és hiteles korkép, egy tipikus, mégis sok vonásában rendhagyó Coen-film. Ahogy az igazán nagy remekműveket, úgy ezt is sokáig lehetne elemezni, de érdemesebb szívvel, mint aggyal nézni, és átadni magunkat ringató hangulatának. Ritkán látni ugyanis egy ennyire ihletett filmet, tényleg egy képekben elmesélt melankolikus folk balladáról van szó, amit az tud igazán értékelni, aki próbált már magából adni valamit másoknak, de süket fülekre és vak szemekre talált. Az igazán figyelmes nézők azonban megláthatják a gondosan elbújtatott reményt is, aminek megkeresése pompás élmény, újra és újra. 104 perc, amerikai-brit-francia Llewyn Davis világa « VOX.hu
