Magyarországon a boszorkányos Luca volt népszerűbb, de a legények, és a gonosz lények is jócskán kitettek magukért. Szent Lúcia napja van ma, december 13-án, a szűz vértanú szenvedéseiről, lelki erejéről és törhetetlen hitéről itt írtunk: Luca napja: kivájt szemeit küldte a vőlegényének. Most bemutatjuk Lucát úgy, ahogy a hagyományos magyar társadalom ismerte évszázadokon keresztül. A magyar néphit egy jóságos és egy boszorkányos Lucát is ismer. Sőt. Míg Itáliában Szent Luca tisztelete volt igen erős, addig a magyarok, horvátok, szlovákok, szlovének, osztrákok inkább Luca „démonikus” oldala volt népszerű. Kegyetlen volt a kis ruca Mint például, hogy a neve napján munkát végzőket megbüntette, nem is akárhogy. Volt egykoron, hogy egy asszony kenyeret sütött Luca napján, miközben gyermeke bölcsőben feküdt. Az ablakon beszólt Luca: Mit csinálsz, asszony? Sütök – jött a válasz. No, csak süssé – szólt Luca, felkapta a gyereket, és a kemencébe akarta dobni. Az asszony rákiáltott: Gyere ki Luca pucca, ég Szodoma és Gomora! Erre Luca otthagyta a babát. Sütni tehát nem szabad a mai napon, kinek kellenek ilyen izgalmak! Fotó: pinterestEgy másik nő mosott, és amikor figyelmeztették a Luca napján érvényes munkatilalomra, csak így felelt: „Ó, mire Luca-puca eljön, addig haccó kimosok”. Többet nem tudott szólni, mert kővé vált. Pórul járt az a vénlány is, aki e napon mosott. Luca kis ruca képében ment oda hozzá, „csak sáppogott, csak sáppogott a lába alatt”. A vénlánynak persze elege lett, elzavarta, mire a kis ruca-Luca felkapta, és bevágta a mosóteknőbe, de még le is forrázta… Kapu a tetőre, asszony a székre! A falusi közösségekben bosszantó tréfák ideje volt ez. Luca előestéjén szalmát szórtak a lányos házak udvarára, leszerelték és eldugták a kapukat. Vagy kicserélték őket, esetleg felvitték a tetőre, és ott rakták össze újra. Az utcákat kisebb, Lucának öltözött csoportok járták, bekopogtak a házakba: “Lucát jöttem köszönteni!” vagy „Luca-Luca kity-koty”. Jósoltak szinte mindent: időjárást, szerelmet, halált, termést a következő évre. Sok helyen a baromfi állt a középpontban: babot, ruhát fejtettek, hogy kifejtsék a tyúkból a tojást, a kakassal borsot vagy fokhagymát etettek, hogy erősebben keresse a tyúkok kegyeit. A gazdasszonynak sokat kellett ülnie e napon, hogy a kotlós is “jó ülős” legyen. Fotó: pinterest Lebuktak a boszorkányok A legelterjedtebb, és talán a legismertebb szokás a lucaszéke. Összesen 13 darabból állt, és 13 napig készült, mert mindennap csupán egyetlen műveletet lehetett rajta elvégezni – “Lassan készül, mint a Luca széke”. Alakja hagyományosan ötszögletű volt, pentagrammát, magyarul boszorkányszöget formált. Általában fiatalok csinálták, karácsony napján aztán magukkal vitték az éjféli misére, református vidéken a keresztútra. Kört rajzoltak köré, majd ráültek, álltak és vártak. A lucaszékéről ugyanis éjfélkor láthatóvá váltak az agancsot, tollas fejdíszt, ökörszarvat viselő boszorkányok. Ezután viszont futni kellett, mert a leleplezett pokoli lények támadásba lendültek. Az sem volt baj, ha valaki lassabb volt, mert a lucaszékes legények zsebe tele volt mákkal. Menekülés közben maguk mögé szórták, a boszorkány pedig egyenként szedegette a földről. Nem volt tehát nehéz egérutat nyerni. Ha fedél alá jutott az üldözött, a széket azon nyomban tűzre vetette, a kulcslyukba fokhagymát tömött, kést vágott a bal ajtófélfába, egy seprűt pedig keresztbe állított az ajtóban. Biztos, ami biztos. ha csendes volt az éj, a tűzben pattogó lucaszékéből még sokáig hallatszott a boszorkányok visítása…
