Életmód Majmoknál 100 százalékig hatásos a kísérleti ebolagyógyszer.

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' nonoka hozta létre. Ekkor: 2014. augusztus 30..

  1. nonoka /

    Csatlakozott:
    2011. január 02.
    Hozzászólások:
    27,115
    Kapott lájkok:
    2,448
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Laboratóriumi körülmények között majmoknál 100 százalékig hatásos volt a ZMapp nevű kísérleti ebolagyógyszer, még a végstádiumban lévő állatok is meggyógyultak tőle.

    A Kanadai Közegészségügyi Hivatal kutatóinak a Nature című tudományos folyóirat honlapján megjelent beszámolója szerint a halálos vírussal megfertőzött 18 rhesusmajom mindegyike meggyógyult, még azok is, amelyeknek már csak óráik voltak hátra.


    A majmokat három csoportra osztották, ezeket a megfertőzés után három, négy és öt nap múlva kezdték el kezelni, és azok is felépültek, amelyek csak az ötödik napon kapták meg az első adag gyógyszert, ami a 9-11. napot jelenti az emberek esetében. A vírus 21 nappal a fertőzés után már kimutathatatlan volt rhesus makákók szervezetében.
    Eddig még egyetlen más kísérleti gyógyszer sem hatott főemlősöknél ilyen sokkal a megfertőződés után.
    [h=2]Még nem volt klinikai teszt[/h] A három majomból álló kontrollcsoport tagjai, amelyeket ugyancsak megfertőztek, de nem kezeltek a szerrel, mind elpusztultak nyolc napon belül – közölte a Gary Kobinger vezette kutatócsoport.
    A ZMapp, egy San Diegó-i gyógyszergyár terméke még nem esett át klinikai teszteken, és nem tudni, mennyire hatásos embereknél. Bár két amerikai segélymunkás, aki megkapta a szert, meggyógyult, de nem egyértelmű, hogy a készítmény eredményeként-e, mivel egy libériai orvos és egy spanyol pap, aki ugyancsak részesült a kezelésből, a gyógyszer ellenére belehalt a fertőzésbe.
    [h=2]„Óriási siker”[/h] A gyógyszerrel az előrehaladott stádiumú főemlősöknél elért eredményt „óriási sikernek” nevezte a tanulmányhoz fűzött kommentárjában Thomas Geisbert, a Texasi Egyetem orvosi karának virológusa.
    Bár a kanadai kutatók a vírusnak nem azt a változatát tesztelték, amely jelenleg pusztít Nyugat-Afrikában, egy másik, sejtkultúrákkal végzett kísérletben a most terjedő variáns szaporodását is sikerült megállítani.
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20140829-majmoknal-100-szazalekig-hatasos-a-zmapp.html