A Star Wars-filmekből ismert űrhajóra az internetezők dobták össze a pénzt. A Guardian csütörtökön jelentette, hogy a US Planetary Society nevű szervezet elkezdte a világ első közösségi finanszírozásból épült napvitorlásának tesztelését. Az apró űrhajót egy Atlas 5-rakétával lőtték fel a floridai Cape Canavaralról; a hosszú távú űrutazásokat is lehetővé tévő technológia forradalmasíthatja az űrkutatást. A LightSail kísérleti szondát hatalmas ezüst vitorlával szerelték fel, amely a napfény – pontosabban a napból kirajzó fotonok – energiáját felhasználva hajtja előre a járművet. „A LightSail nem csak technológiai szempontból csodálatos, hanem egy csodálatosan romantikus ötlet is egyben – jelentette ki Bill Nye, a nonprofit szervezet vezérigazgatója. – Napsugarakon fogunk vitorlázni. És ez még nem minden: ezt az egyedi és figyelemre méltó űrhajót teljes egészében magánemberek finanszírozták, olyan emberek, akik fontosnak tartják az űrrepülést." A hagyományos napelemekkel ellentétben a napvitorlást nem az elektromos energiává alakított fény, hanem a vitorláról lepattanó napsugarak által keltett energia hajtja. Az egyes fotonok ugyan csak nagyon kevés energiát adnak le, de a 32 méter átmérőjű, pillekönnyű vitorla elegendő részecskét tud befogni ahhoz, hogy – mindenfajta üzemanyag nélkül – meg tudja hajtani az űrhajót. „A következő napokban folyamatosan figyeljük majd a CubeSatunkat (egy űrkutatásban használt miniműhold – a szerk), és felkészülünk az igazi showra: amikor a LightSail kibontja szuperfényes Mylar vitorláit és repülni kezd a napsugarak szárnyán. Maradjanak velünk, a valódi izgalmak még csak most következnek" – lelkesedett Nye a fellövés után. A napszéllel hajtott űrhajók ötlete régóta foglalkoztatja a sci-fi írókat és a filmrendezőket. A Star Wars második részében Dooku gróf egy napvitorlással menekült el az őt üldöző Jedi mesterek elől, és Arthur C. Clarke Sunjammer című novellájában is szerepel egy hasonló jármű. Az első LightSail-misszió során azt vizsgálják, hogy alkalmas-e a napvitorla az apró CubeSat elindítására és mozgásban tartására. A pókselyem vékonyságú, alig 4,5 mikron vastag vitorlát a hajócska belsejében rejtették el, a küldetést kommunikációs berendezések és kamerák segítségével követhetik nyomon az érdeklődők. A napvitorlások kifejlesztése lehetőséget teremthetne arra, hogy egyetemek, cégek vagy akár magánszemélyek saját űrkutatási projekteket indítsanak. A LightSail-program tokkal-vonóval együtt 5,5 millió dollárba kerül – nagyságrendekkel kevesebbe, mint a NASA, az EASA vagy a Roszkoszmosz több százmillió dolláros költségű küldetései. Első űrsajkájuk várhatóan csak néhány napig vitorlázik majd alacsony földkörüli pályán, aztán visszatér a légkörbe és elég. „Az előzetes tervek szerint 28 nap múlva fogjuk kibontani a vitorlát" – vázolta Bruce Betts, a Planetary Society tudományos igazgatója. Nye és kutatótársai azt remélik, hogy a napvitorlások idővel a hosszú távú űrutazásokra is alkalmassá válhatnak. Mivel a napszél folyamatosan „fúj", idővel egészen elképesztő sebességet is elérhetnének ezek a járművek. A tudósok becslései szerint a Voyager-űrszonda, amely tavaly, közel harminc évvel a felbocsátása után elérte a naprendszer peremét, kevesebb, mint fele ennyi idő alatt is odaérhetett volna, ha napvitorla hajtja. Az eddigi egyetlen sikeres napvitorlás-misszió a japán űrügynökség 20110-es Ikaros-projektje volt, amelynek során egy napszéllel hajtott szonda egészen a Vénuszig repült.
