Nagyvilág Megállapodást kellene kötni szex előtt

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 30..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Törvénymódosításra készülnek Svédországban - tudta meg a TV2 hírműsora, a Tények. A jogszabály szerint egyértelmű beleegyezését kell adniuk majd a férfiaknak és a nőknek, ha szeretkezni akarnak egymással. Amennyiben megszavazzák a törvényt, már jövő év júliusától életbe léphet.


    A Tényekben elhangzott információk szerint a megállapodás minden svéd állampolgárra vonatkozik: arra, aki egyéjszakás kaland részese, de arra is, aki a vele már régóta együtt élő házastársával készül szexre. Ezzel szeretnék megakadályozni a nemi erőszakot.

    A Tények úgy tudja, hogy szó szerint kell érteni a megállapodást. Egy papírt kellene kitölteni, amit minden, az aktusban résztvevő fél aláírna. Egy szakértő azonban azt mondta a Tényeknek, hogy a megállapodás nem feltétlenül a legjobb megoldás, hiszen az aláírást adott esetben erőszakkal is ki lehet kényszeríteni, ha pedig megvan az aláírt papír, már nem lehet felelősségre vonni az erőszakolót.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...