Tudomány Meghalt az asztronauta, aki biztosítókábel nélkül mozgott a világűrben

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2017. december 23..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    Nyolcvanéves korában meghalt Bruce McCandless amerikai asztronauta, az első, aki biztosítókábel nélkül mozgott a világűrben - közölte a NASA.

    Kétszer járt a világűrben


    Az amerikai űrkutatási hivatal pénteki tájékoztatása szerint az asztronauta előző nap hunyt el. Bostonban született 1937. június 8-án,

    katonai akadémiát végzett 1958-ban,

    majd 1965-ben a Stanford Egyetemen szerzett diplomát mérnöki, évtizedekkel később pedig a Houstoni Egyetemen üzleti tudományokból.

    [​IMG]
    Bruce McCandless az első biztosítókábel nélkül megtett űrséta asztronautájaForrás: Space Facts

    A hadsereg soraiból került a NASA-hoz 1966-ban.

    Nevéhez fűződik a történelmi jelentőségű űrséta


    Részese volt az Apollo-11 küldetésnek, amelynek során 1969-ben először küldtek embert a Holdra. Az irányítóközpontban ő volt a felelős az égitestre lépő első emberekkel, Neil Armstronggal és Buzz Aldrinnal zajló kommunikációért.

    [​IMG]
    Bruce McCandless a történelmi jelentőségű 1984-es űrséta közbenForrás: NASA

    Kétszer járt az űrben, először 1984-ben, amikor elsőként biztosítókábel nélkül mozgott a világűrben.

    A történelmi űrsétáról készült fotó a NASA ikonikus képei közé tartozik. 1990-ben újra felküldték, segített Föld körüli pályára állítani a Hubble űrteleszkópot, amelyet távoli galaxisok kutatására bocsátottak fel.

    KAPCSOLÓDÓ CIKK

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...