2025 Július Meghalt, de el nem engedem! – Hozd vissza őt

Meghalt, de el nem engedem! – Hozd vissza őt



Egy nő a következőkért képes bármit megtenni: hogy legyen, vagy hogy ne legyen gyereke. A Hozd vissza őt ezt a gondolatot emeli új szintre, és felteszi a kérdést, mire képes egy anya, hogy visszakapja halott gyermekét? A Philippou testvérek második horrora elborzasztó témát dob fel, de a végén mintha önmagától ijedne meg.

Danny és Michael Philippou egy filmezésért rajongó testvérpár voltak, akik a YouTube-on kezdték karrierjüket. Aztán a független- és művészfilmeseket felkaroló A24 Stúdió őket is a szárnyai alá vette. Elsőfilmjük, a Beszélj hozzám! című természetfeletti horror kreatív ijesztegetésekkel és hátborzongató testhorror elemekkel teledobált szellemvasút lett. Azonban a rendezőpáros a megszállt kézszoborral óvatlanul szórakozó tiniknél most sokkal többet markol. A Hozd vissza őt (Bring Her Back) a feldolgozatlan, sőt egy gyermek elvesztésének feldolgozhatatlan gyászáról szól.

Apjuk váratlan halála után Andy (Billy Barratt), és a fiú mostohatestvére, Piper (Sora Wong) a gyámhatóság kezei között találják magukat. Végül egy Oliver nevű kisfiút nevelgető nőnél, Lauránál (Sally Hawkins) kötnek ki. A nevelőszülőt azonban nem az önzetlen segítségnyújtás vezérli, egy okkult rituálé befejezéséhez van szüksége a szinte teljesen vak Piperre.




Ez is egy olyan horror, amiben

bőven akad vérben tocsogó, pengerágcsálós, vagy karcsócsálos gore-jelenet, de nagyrészt egy nyomasztó atmoszféra megteremtésére törekszik.

Piper például nem teljesen vak, a fényt és a színeket is érzékeli. Ezt a Philippou testvérek a mélységélesség tudatos játékával igyekeznek érzékeltetni. Pár jelenetben a tinilány az egyetlen éles pont, míg környezetét teljes homály borítja. Ezzel hatásosan vizualizálják, mennyire ki van szolgáltatva a cselekmény előrehaladtával egyre veszélyesebbé váló környezetének. És ugyancsak az átélezések segítségével erősítenek rá vizuálisan az alkotók a morálját elveszítő édesanya megszállottságára.

A filmnyelvre mégsem jellemző a horror műfajánál előforduló zsúfoltság.
Statikus jelenetek dominálnak, jelezve a testvérpár magatehetetlenségét. Andy kirekesztettségét pedig túlbonyolított kameramozgások és kísérletező beállítások helyett egyszerű elemekkel ábrázolják. Az érkezésükkor készített fényképen például Laura szándékosan úgy helyezkedik el, hogy fejével kitakarja a fiút, jelezve, hogy azt kívánja, bárcsak itt se lenne!
Emellett az alkotók nem félnek a Bill Hinzmannel (a Beszélj hozzám! társírója) közösen írt, lassú égésű forgatókönyvre és a színészekre hagyatkozni. Laurát mesteri manipulátorként írták meg. A nő olyan óvatosan használja fel Andy bántalmazással teli múltját a két testvér kapcsolatának rombolására, hogy azt nemcsak Piper, de a néző is túl későn veszi észre.


Félreértés azonban ne essék, az Andyt érő abúzus nem a gyámügy kritikája. A horrorfilm meg sem próbálja leleplezni a hanyag rendszeren élősködő szörnyetegeket.

Piper és Andy csak mellékszereplők Laura anyai pszichózisának történetében,
aki elhunyt lányát akarja bármi áron visszahozni. Megszállottságának eszement bizonyítéka, hogy a nő teljesen amatőr a szeánszok terén, tulajdonképpen egy orosz nyelvű home-videóból lesi el az okkult fortélyokat. Laura egykori gyámügyesként válik gyerekrablóvá, és süllyed a gyerekgyilkosságig. A filmet rendező testvérpár sötét iróniával ábrázolja a gyászoló anya kétségbeesettségét: egyik túszát egy pocsolyába fojtva gyilkolja meg, holott saját kislánya a medencébe fulladva halt meg.

A Philippou testvérek Laura karakterével egyenesen a néző szívéig hatolnak. Bár Sally Hawkins alakítása nélkül ez nem biztos, hogy sikerült volna. A víz érintésében szégyenlős, néma takarítónőt alakító színésznő ezúttal teljesen más személlyé változik. Hátborzongató hitelességgel hozza a gyermeke elvesztésébe beleőrülő, mindenre kész anyát, akinek erőltetett mosolyától az első pillanattól kezdve a hideg futkos az ember hátán.

Laura több mint megszállott, halállal küzdő anya, mindent felemésztő futótűz, amit a rendezők az utolsó pillanatban sajnos eloltanak.

A Hozd vissza őt a végtelenségig fokozza a feszültséget, hogy aztán Laura célpontja utolsó kétségbeesésében anyának szólítsa a nőt, és ő teljesen összezavarodjon. Megalapozatlanul érkezik a megváltás, Laura pedig lánya feltámasztását váratlanul elengedve elfogadja gyermeke halálát. Ahogy a piciny holttestet ölelve, magzatként lebegnek együtt a régi medencében egy buddhista tanító Osho gondolata ugrik be: “Abban a pillanatban, amikor a gyermek megszületik, megszületik az anya is.”

Úgy néz ki, ez a horrorfilm rátapintott arra, ha egy gyermek előbb meghal, akkor az édesanyja, így vagy úgy, de vele tart…

A lélekölő üzenet átjön, de az elkapkodott dramaturgia miatt a katarzis mintha elmaradna.
Az egyre eszkalálódó cselekmény azt sugallja, mintha nem egy ilyen befejezés felé építkezett volna. Honnan jött egy teljes pszichózisba esett nő hirtelen felismerése? Az anya szó egy, az őrületet felülíró reflex kiváltója volna? Mindenesetre marad a megoldatlan rejtély: az alkotók mindig is egy ilyen befejezést terveztek, vagy csak az általuk teremtett horrortól megriadva, az utolsó pillanatban léptek vissza?

Összességében a Hozd vissza őt című természetfeletti horrorral Danny és Michael Philippou bebizonyították, milyen sokat fejlődtek. A dráma már nem fullad bele a vértől csöpögő jelenetekbe, a néző hirtelen ijesztegetése helyett pedig vérfagyasztó atmoszférát teremtenek. A halott gyermekéért okkult gyilkossá váló anyával pedig már jó helyen tapogatóznak a néző felszakított mellkasában. A szíve kitépéséhez viszont még nem voltak elég bátrak.

2025. július 8.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/hozd-vissza-ot-kritika