[h=3]2014 április 17. 22:28 - kötvefűzve0 komment[/h] Marquez 1976-ban, kilenc évvel a Száz év magány publikálása után, és hat évvel a Nobel-díj előtt (forrás)Mexikóvárosban, 87 éves korában elhunyt Gabriel García Márquez, Nobel-díjas kolumbiai író. Leghíresebb és legsikeresebb munkája az 1967-ben megjelent, majd' negyven nyelvre lefordított és több tízmillió példányban elkelt Száz év magány, ami egyben a modernkori latin-amerikai irodalom történetének mérföldköve is. Márquez a mágikus realista irodalom egyik legfontosabb képviselője. Az író testvére két éve bejelentette, hogy Márquez régóta időskori demenciában szenved, és nem várható tőle újabb regény, ennek ellenére tavaly ősszel Márquez váratlanul megjelent egy bevásárlóközpont megnyitóján. Az író április 3-án került kórházba Mexikóvárosban, pár nap múlva hazatért otthonába, a halál is itt érte. Az 1927-ben Kolumbia karibi részén, Aracatacában született Márquezt sokáig anyai nagyszülei nevelték. Nagyapja ezredesi rangra tett szert az ezernapos háborúnak is nevezett kolumbiai polgárháborúban, történeteivel nagy hatással volt unokájára. Szülei házasságát viszont ellenezte, úgy gondolta, veje nem megfelelő partner lánya számára, és politikai nézetkülönbségeik is voltak, ezért a szülők sokáig távol éltek fiuktól. Márquez gyerekkori élményei visszatérő elemek regényeiben, szülei szerelmes története pedig a Szerelem kolera idején című regényben elevenedik meg. Az egyetemen jogot hallgató Márquez újságíróként kezdte karrierjét, dolgozott az El Universalnak és az El Heraldónak, 1954-ben pedig már Kolumbia fővárosban, Bogotában élt és az El Espectador munkatársa volt (folytatás formában itt publikálta először az évtizedekkel később könyvként is kiadott Egy hajótörött történetét). Riportjai, kolumnái, filmkritikái jelentek meg, később pedig külföldi tudósítóként járta be Európát. Ezekről az évekről parádés beszámolókat olvashatunk a 2002-ben megjelent Azért élek, hogy elmeséljem az életemet című memoárjában. Első regénye, a Söpredék 1955-ben jelent meg, és ezt további négy követte (köztük a Baljós óra), mire 1967-ben megjelent a Száz év magány. A Buendía család több generációjának történetét elmesélő regény a latin-amerikai irodalmi 1960-70-es években kezdődő virágzásának egyik legfontosabb és legkiemelkedőbb műve, az író nevével szinte egybeforrt mágikus realizmus legolvasottabb példája. A Száz év magánynak köszönhetően Marquez világszerte ismert íróvá vált, regényét sokan az egyik legnagyobb hatású latin-amerikai írásnak tartják. Egy család történetén keresztül Marquez az egész emberiség történetét meséli el: Macondó megalapítása, virágzása és bukása egyfajta utopisztikus párhuzamként tükrözi a Kolumbiában, és általában a világban uralkodó problémákat, a történelmet alakító tényezőket. A regény cselekményét át- meg átszövik a mágikus realizmus jellemző vonásai, melyekben a földöntúli jelenségek evilágivá válnak, és beépülnek a realizmus eszköztárába. Modernista regényként, nem szokványos megoldásaival (nem lineáris időkezelés), és témáival (például a vérfertőzés kérdése vagy a történések ismétlődése) megújította a latin-amerikai irodalmat, és egyben a figyelmet is felkeltette irányába. A Száz év magányt követően még több regénye és novelláskötete is megjelent, melyek közül a legjelentősebbek talán az 1981-es Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, a már említett 1985-ös Szerelem a kolera idején, valamint a 2004-ben utolsó könyveként megjelent Bánatos kurváim emlékezete. 1982-ben irodalmi munkásságát teljességében elismerve Nobel-díjat kapott. Az ünnepségenLatin-Amerika magányossága címmel mondott beszédet, amely ide kattintva olvasható angol nyelven. http://kotvefuzve.postr.hu/meghalt-...origo-nyito&utm_medium=sec-p&utm_campaign=sec
Mondatok Marqueztől Mindketten egyszerre ébredtek rá, hogy ebben a szobában mindig március van és mindig hétfő, s ekkor megértették, hogy José Arcadio Buendía nem is volt olyan bolond, mint ahogy a család mondta, hanem az egyetlen, akinek elég esze volt felismerni azt az igazságot, hogy az időt is érhetik zökkenők és balesetek, miáltal darabokra törhet, és otthagyhatja egy szobában valamelyik örök szilánkját. (Száz év magány) Hihetetlen, hogy milyen boldog tud lenni az ember annyi éven át, a sok marakodás, a sok cirkusz közepette, a kurva életbe is, és közben azt sem tudja, hogy ez most szerelem-e, vagy sem.(Szerelem a kolera idején) Mi, férfiak az előítéletek szerencsétlen rabjai vagyunk - mondta neki egyszer az ura. - Ha viszont egy nő elhatározza, hogy lefekszik egy férfival, nincs az a kerítés, amit át ne ugrana, nincs az a vár, amit le ne rontana, nincs az az erkölcsi meggondolás, amivel ne törölné ki a fenekét: nincs az az Isten, aki számítana. (Szerelem a kolera idején) Úgy találta, hogy a nők valami külön észbeli adottság alapján, ami csak az övék, úgy tudnak elsiklani a valóság zátonyai mellett, hogy nem szenvednek hajótörést. (A szerelemről és más démonokról) Teheted, mit teszel, hisz van, aki tűrje. (A szerelemről és más démonokról) Nem lehet, hogy az ember ne váljon azzá, akinek a többiek hiszik. (Bánatos kurváim emlékezete) Csak azokat a könyveket kellene elolvasni, amelyek arra kényszerítenek, hogy újra elolvassuk őket.(Azért élek, hogy elmeséljem az életemet) Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.(Azért élek, hogy elmeséljem az életemet) Mindig mindent meg tudtam érteni, csak a halált nem. [B](A szerelemről és más démonokról)[/B]
Idézetek a nagy embertől: Mondatok Marqueztől Mindketten egyszerre ébredtek rá, hogy ebben a szobában mindig március van és mindig hétfő, s ekkor megértették, hogy José Arcadio Buendía nem is volt olyan bolond, mint ahogy a család mondta, hanem az egyetlen, akinek elég esze volt felismerni azt az igazságot, hogy az időt is érhetik zökkenők és balesetek, miáltal darabokra törhet, és otthagyhatja egy szobában valamelyik örök szilánkját. (Száz év magány) Hihetetlen, hogy milyen boldog tud lenni az ember annyi éven át, a sok marakodás, a sok cirkusz közepette, a kurva életbe is, és közben azt sem tudja, hogy ez most szerelem-e, vagy sem.(Szerelem a kolera idején) Mi, férfiak az előítéletek szerencsétlen rabjai vagyunk - mondta neki egyszer az ura. - Ha viszont egy nő elhatározza, hogy lefekszik egy férfival, nincs az a kerítés, amit át ne ugrana, nincs az a vár, amit le ne rontana, nincs az az erkölcsi meggondolás, amivel ne törölné ki a fenekét: nincs az az Isten, aki számítana. (Szerelem a kolera idején) Úgy találta, hogy a nők valami külön észbeli adottság alapján, ami csak az övék, úgy tudnak elsiklani a valóság zátonyai mellett, hogy nem szenvednek hajótörést. (A szerelemről és más démonokról) Teheted, mit teszel, hisz van, aki tűrje. (A szerelemről és más démonokról) Nem lehet, hogy az ember ne váljon azzá, akinek a többiek hiszik. (Bánatos kurváim emlékezete) Csak azokat a könyveket kellene elolvasni, amelyek arra kényszerítenek, hogy újra elolvassuk őket.(Azért élek, hogy elmeséljem az életemet) Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni. (Azért élek, hogy elmeséljem az életemet) Mindig mindent meg tudtam érteni, csak a halált nem. (A szerelemről és más démonokról)
